A new yorki gyökerekkel bíró Fun Lovin’ Criminals néhány éve egy valószínűtlen tagcsere sorozaton esett át. Legutóbb 2024-ben láthattuk őket a megújult felállásban a Barba Negrában, tavaly pedig ugyanez a felállás adott ki egy új lemezt, amellyel igazolták, hogy a „brand” még mindig rendelkezik létjogosultsággal. A srácok ennek az új anyagnak a lemezbemutató turnéjával Budapestet is érintik, május 16-án az A38 Hajó színpadán láthatjuk őket élőben.
![]()
Aki erre az estére ellátogat, az tuti, hogy a tavasz egyik leglazább estéjébe fog belecsöppenni. A zenekar szinte évente tér vissza hazánkba, de az biztos, hogy az épp aktuális felállástól és setlistől függetlenül ez az a banda, amelyik a kisujjából rázza ki a coolság definícióját. Előre borítékolható, hogy ez nem lesz egy előre kiszámított koncertélmény. Az FLC fellépései ugyanis olyanok, mint egy fergeteges házibuli egy manhattani tetőteraszon – csak most épp a Dunán fognak ringatózni New York királyai, a közönséggel együtt.
Ugyanis, a Fun Lovin’ Criminals nem csak egy zenekar, ők egy életérzést közvetítenek. A 90-es években robbantak be, és azóta is ők egyfajta hídépítők a hip-hop, a rock, a blues, a funk és a jazz között. Bár a kultikus stílusú frontember, Huey Morgan már nincs a fedélzeten, a másik alapító, a multi-instrumentalista zseni, Brian „Fast” Leiser vezetésével a banda energikusabb, mint valaha.
Május 16-án indul a bulihajó! Ott tali!
Dátum: 2026. május 16.
Helyszín: A38 Hajó, Budapest
Jegyek az alábbi LINKEN.
