A hazai rockzenei élet ismert alakja, Jósa Tamás (divideD, Iron Maidnem, Rockstars Not Dead) egy új, izgalmas és nagyon személyes fejezettel bővíti zenei pályafutását. Február 14-én debütált ugyanis első szólólemeze Brother Belmont néven, amely a Transmissions Through The Nuclear Ash címet viseli. A lemez nem csupán egy visszatekintés Jósa Tamás eddigi munkásságára, ahol számos különböző produkcióban bizonyította tehetségét és sokoldalúságát, hanem egy merész előrelépés is egyben, amely az ő egyéni zenei elképzeléseit tükrözi. Miután végig hallgattam a Ric$Cast adást, amiben Szénégető Richárddal beszélgetett az albumról, teljesen biztos vagyok benne, hogy egy igazi szívügy számára, egy olyan projekt, amelyben végre teljesen önmaga lehetett, és amelyben a zenei gyökereitől kezdve a legszívesebben hallgatott zenekarokig mindenféle hatás megjelenik. Jósa Tamás a divideD zenekar 2024-es megszűnését követően döntött úgy, hogy saját zenei elképzeléseit egy szólóprojektben valósítja meg. A Brother Belmont egy személyes hangvételű alkotás, amelyben a valamilyen szinten a divideD szellemisége is tovább él, de új, izgalmas irányokkal is kiegészül. Az album olyan neves zenészek közreműködésével készült, mint Szentkirályi Jani gitáros és Drahota Geri billentyűs/basszeres, akik producerként is jegyzik az albumot. Mit is várhatunk Tamástól szólóban?
Képzelj el egy ’80-as évekbeli alkonyt és éjszakát egy óceánparti nagyvárosban. A neonfények vibrálóan pulzálnak a város felett, mintha egy elektromos álom lenne. A színes zakókban és válltömésekben pompázó tömeg a tengerparti sétányon korcsolyázik, sétál, vagy csak élvezi az életet. A naplemente arany sugarai még éppen elérik a homokot. A szörfösök még az utolsó a hullámokat lovagolják meg mielőtt végleg átveszi a hatalmat a bársonyos éjszaka, az igencsak lengén öltözött lányok a parton nevetgélnek, a levegőben érezhető a lazaság és a szabadság. A város lüktet, a zene szól, az élet pezseg. Mintha egy akciófilmbe csöppentél volna, ahol minden lehetséges. A ’80-as évek hangulata átölel, a neonfények, a színes ruhák, a tengerpart, a görkorcsolya, a szörf, a lazaság, a csajok egyetlen, felejthetetlen élménnyé olvadnak össze. Majd az éjszaka leszállt, és a város képe gyökeresen megváltozott. A neonfények még mindig vibrálnak, de most már nem a vidámságot, hanem a rejtélyt és a veszélyt sugározzák. A tengerparti sétány elhagyatott, a görkorisok és a szörfösök eltűntek. A helyüket kétes hírű bárok és hangos élőzenés klubok vették át, ahol feslett nők és rosszarcú férfiak keresik a szórakozást. A sikátorok sötétek és rejtelmesek, a bűn és a veszély leselkedik minden sarkon. A rikító színes neonreklámok a város sötét oldalát világítják meg, ahol a fények és az árnyékok összemosódnak. Az óceán felől pedig egy megnevezhetetlen borzalom sejlik fel, valami, ami túlmutat az emberi értelmen és a józan észen. A város érzi a jelenlétét, de nem merik kimondani a nevét. Ez a hangulat az, ami a Transmissions Through The Nuclear Ash albumát áthatja, egy zenei utazás a ’80-as évekbe, ahol a nosztalgia és a modern zenei megoldások találkoznak. Ez annak az elképzelt és talán sohasem létezett 80-as éveknek a világa, ha úgy tetszik a Stranger Things, Miami Vice, Terminátor, a Vissza Jövőbe, Karate Kölyök és napestig lehetne sorolni azokat a VHS klasszikusokat, amiket megjelenít lelki szemeink előtt a zene. Természetesen szövegi koncepciót tekintve sokkal mélyebb a lemez, mert van itt lovecrafti horror vonal, klasszikus játék, akciófilm minden mi szem-szájnak ingere. Zeneileg pedig természetesen szügyig járunk a synthwave és a dallamos hard rock legjavában, a legkonkrétabb külföldi párhuzamként talán a LeBrock formáció, ami megemlíthető, de csak hellyel közzel adható a párhuzam. Mert a Brother Belmont minden synthwave-essége ellenére sokkal élőbb, lélegzőbb, ha úgy tetszik rockosabb, mint a brit barátaink produkciója. Az a fajta dallam rock, ha úgy tetszik AOR, ami elég lendületes és karcos ahhoz, hogy egy iszapszemű metalos gyomrát se feküdje meg. Abban pedig semmi meglepő nincs, hogy Jósa Tamás több, mint kiválóan énekli végig a teljes lemezt, mert nem volt olyan formáció, ahol megfordult és nem nyújtott volna felső ligás teljesítményt. Az viszont, hogy Szentkirályi Jani micsoda szólókat ereget végig a dalokban az nagyon is meglepett. Emellett természetesen Drahota Geri billentyűs témái a synthwave szcéna legjobbjait idézik. Az egész album hangszerelése zeneisége bőven túlmutat azon, amit a szerzők előélete predesztinálna még úgy is, hogy egyikük sem most kezdte az ipart és bőven voltak értékes produktumaik. Közreműködik az albumon még Vincze-Nagy András, Erdélyi Péter, Somogyi Remig, Ilario S. és Szabó Dániel is. Dalokról nem szeretnék külön írni, mert meghagyom a felfedezés izgalmát a kedves hallgatónak, hogy kinek melyik dal milyen filmes klasszikust, számítógépes játékot, könyvet stb. idéz meg. Zeneileg pedig azért nem érdemes belemenni a dologba mert az utóbbi sok év egyik, ha nem legegységesebb színvonalú hazai lemeze a Transmissions Through The Nuclear Ash. Sőt tovább megyek, a nápolyi Frontiers kiadó főnöke összetenné a két kezét és imára emelné, ha csak megközelítőleg lenne a sajátjai között egy ilyen színvonalú alkotás az utóbbi évek merítéseiből. Mert ki merem jelenteni, hogy az utóbbi tíz év synthwave/dallamos hard rock AOR vonal egyik legjobb lemeze (nemzetközi viszonylatban is) a Brother Belmont bemutatkozása.
Az egész album a ’80-as évek elvhajhász, színes, szagos, harsány, neonfényekkel és kazettásmagnókkal, VHS kazettákkal átitatott hangulatát idézi meg, a synthwave és leginkább a dallamos AOR/hard rock világán keresztül. A Transmissions Through The Nuclear Ash egy igazi időutazás, amely a nosztalgia és a modern zenei megoldások tökéletes egyvelegét kínálja, akárcsak egy walkmanen hallgatott, gondosan összeállított mixtape a megidézett évtizedből. Jó párszor megkapom, hogy túllelkesedem a dolgokat, de nem különösebben zavar, mert jelen esetben is azt érzem, hogy a produktum a maga nemében maximális teljesítmény.
10/10
CD-rendelés:
Brother Belmont – Transmissions Through The Nuclear Ash (CD)
