Valahogy most azt dobta a gép, hogy nem azonnal, a megjelenés környékén mélyedtem el jobban az új Hal!-ban, hanem hagytam érni egy kicsit. Bár most nem konzerv, szóval nem fenyegetett a lejárati idő, azonban csak motoszkált bennem, hogy azért nem hagyhatom kritika nélkül.
Szerintem ez a csapat folyamatosan képes volt megújulni úgy, hogy kis szarkazmussal ugyanazt a lemezt adták ki újra és újra, csak más szövegekkel. Viszont tegye a szívére a kezét, aki esetleg mást várna a Fish!-től, mint amit az Idő van! lemez is nyújt! Nem hiszem, hogy ez a szélesterpeszgitárpoprock ne lenne kielégítő mindenkinek, aki mondjuk anno velem együtt megveszett és Majdnem Kaliforniában érezte magát. Mind a korai angol nyelvű cuccok, mind a három magyar nyelvű nagylemez esetében azt mondtam, hogy ez igen! Kell egy ilyen banda, akiben megvan a spiritusz, ráadásul élőben is képesek elvinni annyira, hogy pár sör után igazi házibulihangulat legyen, ahogy kell. (Emlékszem, a Konzervzene megjelenése után a turnén volt, hogy megnéztük Őket péntek és szombat este is, és mindkét bál más miatt ütött be, megérte utazgatni.) Tavaly, amikor az újszülött Fiamat hazavittük a kórházból, este ki lettem csapva otthonról szinte, hogy irány a Dog Eat Dog koncert, kicsit bulizzak az otthoni dzsemborik előtt. Ott beszélgettem sokat Krisztiánnal, aki foghegyről odavetette: – Olyan slágert írtunk haver… Az már tényleg pop! Tiszta diszkó! Majd meghallod! De szerintem Neked tetszeni fog! – Ez volt a Ne is figyelj rám. És tényleg tetszett. (Bár szerintem Kriszék csaltak, és a Necc Remix volt meg előbb, nem a rockos verzsön…) Mondjuk a Take That és egyéb pop-mániámat figyelembe véve ez nem akkora meglepetés. Fogalmam sem volt, hogy ezek után mire, milyen lemezre számítsak.
Szerintem a Sav!-al anno rálépett a csapat egy olyan útra, ami bizony nekem nagyon tetszik, és aki kellően nyitott, fogékony a beszólogatós, ironikus, de ugyanakkor pozitív szövegekre, odabaszós, laza dalokra, annak kizárt, hogy a Fish! ne tetszene. A Konzerv talán még egy árnyalatnyival erősebb is volt, mint maró hatású elődje, éppen ezért is vártam nagyon ezt az albumot, mert három éven át etettük a Halakat a koncerteken, most már ideje letenni az ikrákat, nem igaz? Aztán jött a doboscsere is, ami nagyon meglepett, viszont kár lenne tagadni, hogy Dáci egy új lendületet hozott a bandába. Az első közös produktum, a lemez végére száműzött Egy perc (Szerintem intróként jobban működne) elég jó kis bemutatkozó volt, és kellőképpen össze is zavarhatta a nagyérdeműt, hogy egy igazi punk-rock tétellel és egy full pop dallal promózzák a srácok az Idő van! lemezt. Itt kezdett még érdekesebb lenni a szituáció.
A 12 dal és egy remix egyetlen dologban hibádzik csak igazán. Nem kapunk semmi olyat, amit eddig ne hallottunk volna. Megvan a tipikus nyári sláger, a tipikus közönségénekeltetős sláger, a tökös, húzós, feszes, odamondogatós dal, a bulinóta, vagyis minden, amiért szeretjük a zenekart. Mivel ez a negyedik magyar nyelvű nagylemez, felmerül bennem a kérdés: elég ez negyedszer is? Palira vagyok véve? Hát persze. Viszont Senior Hal ebben nagymester, és ha őszinte vagyok, egy cseppet sem zavar. Sőt. Olyannyira nem, hogy bizony simán megőrültem ezért a dalcsokorért, ezt is megvettem, és borítékolom: a következőt is megfogom. A lemez eleje nem más, mint sorban érkező slágerkollekció, nem győztem kapkodni a fejem, még a legkevésbé Fish!-es felütésű Huszonötödik óra is azonnal vitt, utána meg ez ment egészen a Hétmillió-ig. Azzal a dallal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Valahogy sem szövegileg, sem zeneileg nem jön át. Aztán a Szépen kérlek és az Amíg ma van olyan tipikus eldúdolós, de semmi extra darabok, hogy az említett Egy perc és a Ne is figyelj rám remix lazán arra ösztönözzön, hogy újrahallgassuk a lemezt. Ha ezt a kis lemezvégi leülést elnézzük, és csak a 8 bombaslágerre koncentrálunk, akkor bizony ez a lemez is nagy kedvenc lehet. Főleg, ha Nektek is annyira beüt a Számolj hármat (Hiába önnyúlás és Nirvana ízű a riff)/Idő van!/Kockásinges lányok és a Lehet az élet Szentnégyesség. Óriási tételek! Ráadásul hozzátartozik, hogy bár a hangzás minimálisan megváltozott Dácival, mégis úgy érzem, hogy előnyös a változás. Binges basszusgitárja végre úgy brummog, ahogy kell, Matyi soundja is egyre jobb, szóval ezen a ponton is azt érzem, hogy bizony kurva jó lett a korong.
Érdekes, hogy nekiálltam írni egy röpke szösszenetet a lemezről, aztán ez lett belőle. Nem lett az év lemeze, sőt, talán még a legjobb Fish! lemez sem, viszont egy dolog biztos: Bármikor bedobom és meghallgatom, faltól falig (Kivétel a Hétmillió, bár elléptetni azt sem szoktam.). Ehhez baromira értenek a srácok. Remélem, hogy következő lemez már íródik. Telhetetlen vagyok. Viszlát a koncerteken!
Csúcspont(ok): Számolj hármat, Idő van!, Kockásinges lányok, Ne is figyelj rám!, Lehet az élet
Mélypont(ok): Hétmillió
10/9 Majdnem szálkamentes!