Ha viccesre akarnám venni a figurát, akkor azt mondanám, hogy a Dolor a szavazás egyik nagy vesztese, annak ellenére, hogy igen előkelő helyen végeztek. No nyilván nem az Országgyűlési szavazásokról beszélek, hanem egy egészen másról. Aki tudja, az érti, aki nem, az lessen kicsit utána, higgye el, megéri. Komolyra fordítva a szót, itt volt már az ideje ennek az EP-nek, kíváncsi is voltam, mit hoznak ki belőle a srácok. No kérem, lássunk is neki!
Az előző EP-hez képest jelentősen átalakult a csapat, illetve Gyöngyösről Budapestre került át a központ, így felettébb kíváncsi voltam, hogy mi is lesz ebből, a korábban kiadott klip mindenesetre elég biztató volt. A hat tétel bő 20 percet tesz ki, és nincs sem intro, sem outro, hanem azonnal az arcunkba robban a Whats Wrong With You? zúzdája, amiről meg is kellett állapítanom, hogy mind lendület, mind megszólalás tekintetében irgalmatlanul odavág! Sokkal letisztultabb, kerekebb az összkép, mint legutóbb, mintha a srácok is jobban tudták volna, hogy mit is akarnak visszahallani. A másodikként érkező Turn Back talán a legjobb nóta az EP-n, és mint komoly fejtörés után kitaláltam, a nyitóriff erősen emlékeztet (nem koppintás!) a Helmet Unsungjára! Brutálisan telitalálat! A már említett klipes tétel, a Bring It Back tovább folytatja a lendületet, akárcsak a Dolor című, öndefiniáló szerzemény. Egervári Zoli üvöltése a legjobb dolog, ami a Dolorral történhetett az utóbbi időben. Nagyon jól állhattak a csillagok, amikor egymásra találtak, hiszen mind élőben, mind az EP-n tökéletesen helytállt az új torok. A One Day lassabb, zakatolós részeiről egyből a kedvenc Biohazard korongom, a New World Disorder ugrott be, a basszustémába pedig szinte beleszerettem! A végén a leghosszabb szerzeménnyel búcsúznak, és késztetnek az ismétlőgomb megnyomására. A szétrappelt, de kellően kiabálósra is sikerült Fight For It a Turn Back-el vállvetve versenyez a legjobb Dolor nóta elvezésért, és sanszos, hogy nem is nagyon fogok dűlőre jutni a kérdésben.
Ami biztos: a megszólalás brutálisan hibátlan! A felvételek az MD és az R33 stúdiókban zajlottak, a keverést Taylor Young, a mastert Brad Boatright (Converge, Tragedy, stb.) végezte, aminek hallatszik is a gyümölcse. A borító is kellőképpen ütős, akárcsak a szövegek, remekül kiegészítik egymást! A hangszeres megoldások, dalszerkezetek, és a fentebb említett dolgok együtt mind egy sokkal kerekebb egészet alkotnak, mint eddig bármikor. Hatalmas előrelépés, remek munka!
Hallgat, letölt:
https://dolorhc.bandcamp.com/
Levonva a nagy tanulságot, azt kell mondjam: a Dolor új EP-je minden várakozásomat felülmúlta, többszörösen is. Eddig is szimpatizáltam az arcokkal, viszont ez az anyag annyira feldobott, hogy ahol tehetem meglesem Őket élőben, amikor csak tudom. Aki ezektől a daloktól nem érzi magában a kedvet az ugrálásra és az üvöltésre, az valószínűleg sosem szerette a hardcoret. Ez kérem nagyon is esélyes nálam az év legjobb HC lemeze díjra, pedig nemrég jött ki az AF is ugyebár…
Rajong, követ:
https://www.facebook.com/dolorcore
Mélypont(ok): Amikor véget ér az EP, az elég mély és szomorú… 🙁
10/10. Vastagon! Vinylt, és nagylemezt akarok! Azonnal! Az sem baj, ha hamarabb!