BRUNO MARS – The Romantic
Bruno Mars egy évtizedes kihagyás után, 2026. február 27-én vadonatúj szólóalbummal jelentkezik. A ’The Romantic’ című, várva várt korong CD, kétféle LP és limitált kazetta formátumokban lát napvilágot. Mars igazi globális ikon egyedülálló stílusával, lenyűgöző élő show-jaival és 130 milliárd feletti összlejátszással – olyan gigahiteknek köszönhetően, mint a „Grenade”, a „Just the Way You Are”, a „Locked Out of Heaven” vagy a „That’s What I Like”. A ’The Romantic’ az amerikai énekes-dalszerző negyedik önálló stúdióalbuma, melynek beharangozó felvételét világszerte hatalmas szenzáció övezi: az „I Just Might” azonnal meghódította a slágerlistákat fülbemászó soul, disco és pop hangzásával – többek között a Billboard Hot 100 listájának első helyén debütált. Az új korong sound-ja egyszerre merít Bruno klasszikus pop- és funk-gyökereiből és nyit az érzelmes producercsapat – köztük D’Mile, Philip Lawrence és Christopher Brody Brown – kreatív energiái felé, ezzel ígéretes kilenc zeneszámot tartogatva a hallgatóknak. 2026. áprilisában Mars világkörüli stadionturnéra indul, melynek keretén belül Észak-Amerikában, Európában és az Egyesült Királyságban kápráztatja el a rajongókat.
CHARLI XCX – Wuthering Heights
2026. február 13-án érkezik Charli XCX vadonatúj, ’Wuthering Heights’ című stúdióalbuma, mely az Emily Brontë klasszikus regényéhez készült 2026-os mozifilm-adaptáció, az ’Üvöltő szelek’ filmzenéje egyben. Különlegesség, hogy CD és bakelitlemez mellett limitált kiadású kazettán is kapható lesz. Charli XCX a modern pop egyik leginnovatívabb és legkísérletezőbb művésze, aki folyamatosan tágítja a klub- és elektro-pop hangzás határait. A felkapott előadó a BRAT korszak energikus, futurisztikus popját követően most egy drámai, brit-gótikus, érzelmileg intenzív hangzásvilággal tér vissza, amely egyszerre sötét, érzéki és monumentális. A ’Wuthering Heights’ tizenkét felvétele közül néhány már hallgatható: a „House” című számban John Cale különleges vendégszereplése emeli a hangulatot, míg a „Chains of Love” a synth-pop és karakteres vonósok elegyével mutatja meg Charli kifejező erejét. Harmadikként a „Wall of Sound” jelent meg, mely tovább építi a filmhez kötődő narratívát és zenei világot. Ez a kiadvány nemcsak poplemez, hanem egy karakteres művészi fordulat, amelyben Charli XCX kreativitása és tehetsége találkozik Emily Brontë örökségével és Emerald Fennell rendezői víziójával. A film hazai premierje február 12-én lesz, főszerepben Margot Robbie és Jacob Elordi.
HILARY DUFF – Luck… Or Something
Hilary Duff egy évtizednyi hallgatás után visszatért a zenéhez, méghozzá ’Luck…or Something’ című, hatodik stúdióalbumával, mely 2026. február 20-án kerül a boltok polcaira CD-n és bakelitlemezen. A Disney-csatorna egykori kedvence és milliók popikonja most érettebb, személyesebb hanggal jelentkezik. Az album fő producere Hilary férje, a Grammy-díjas zeneszerző-producer Matthew Koma. A ’Luck…or Something’ egy intim és önreflektív anyag, amely Hilary életének és tapasztalatainak történeteit meséli el, miközben megtartja a fülbemászó dallamokat. A lemez szókimondó szövegein át érthetjük meg, hogyan birkózik meg egy művész a hírnév, a család és a saját identitás kihívásaival. Eddig két előfutár jelent meg: a „Mature” és a „Roommates”.
PINKPANTHERESS – Fancy Some More?
PinkPantheress tavaly októberben adta ki digitálisan ’Fancy Some More?’ című remixprojektjét, mellyel új dimenzióba emelte saját hangzását. 2026. február 27-től fizikai formátumokban – CD-n, limitált 3CD-n és 2LP-n – is megjelenik. A 2020-as évek egyik legkülönlegesebb előadója UK garage-pop és drum & bass inspirált hangzásával vált ismertté. A ’Fancy Some More?’ egy 22 számos remix- és kollaborációs gyűjtemény, amely a ’Fancy That’ anyagát gondolja újra. A lemezen olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kylie Minogue, Anitta, Zara Larsson és Basement Jaxx.
TORI AMOS – Strange Little Girls
Tori Amos 2001-es koncepcióalbuma, a ’Strange Little Girls’ 2026. február 20-án újra megjelenik bővített változatban. A 25. évfordulós kiadás 2CD és 2LP formátumban érkezik. A lemez egy feldolgozásalbum, amely férfiak által írt dalokat értelmez újra női perspektívából. Olyan előadóktól válogat, mint a Beatles, Depeche Mode, Tom Waits vagy a Velvet Underground. A bővített kiadás további bónuszfelvételeket is tartalmaz.
PET SHOP BOYS – Dreamworld
A Pet Shop Boys 2026. február 27-én kiadja ’Dreamworld: The Greatest Hits Live’ című koncertalbumát 2CD és Blu-ray formátumban. A kiadvány a 2022-ben indult Dreamworld turné felvételeit tartalmazza, és a zenekar legismertebb dalait mutatja be koncertkörnyezetben. A Blu-ray a koppenhágai Royal Arenában rögzített koncertet tartalmazza.
TALK TALK – Spirit Of Eden
A Talk Talk 1988-as albuma, a ’Spirit of Eden’ 2026. február 6-án újra megjelenik félsebességű újramaszterelt bakelitlemezen. A zenekar ezzel az albummal radikálisan eltávolodott korábbi szintipop hangzásától, és egy ambient és jazz inspirálta zenei világot hozott létre. A lemez mára az egyik legnagyobb hatású alternatív alkotásnak számít.
