A mesterséges intelligencia, mint science fiction témakör, vagy „szereplő”, viszonylag hamar megjelent a tudományos fantasztikumban – nem új téma, de a The Creator mai nyelvre fordítja az egyre aktuálisabb kérdést.
A legikonikusabb, és legtöbbet hivatkozott alap a Terminator és az abban szereplő Skynet, amely öntudatra ébredve az emberiség elpusztítására tör.
Az elmúlt évek sci-fi alkotásaiban az MI, mint szereplő már kicsit konszolidálódott, de alapvetően még mindig negatív vagy semleges szereplőként volt beállítva, sosem a pozitív oldalt képviselte.
Ugyanakkor, a technológia előre haladtával az egész AI fejlesztés átkerült a „lakossági” szintre: ez azért érdekes, mert míg ez a téma évtizedekig egy homályos, csak néhány tech óriás cég és kutatók számára volt érdekes téma a valóságban, addig a ChatGPT és a különféle képgeneráló alkalmazások elterjedésével az átlagember számára is hétköznapivá vált a jelenség. Innentől pedig minden korábbinál élesebbé vált a vita azzal kapcsolatban, hogy az MI jó-e vagy rossz, hova vezet a használata gazdasági, társadalmi szempontból, hogyan alakul a jogi szabályozása, milyen veszélyeket rejt ez munkahelyek, vagy akár testi épség szempontjából.
Gareth Edwards író-rendező már ezzel a megközelítéssel alkotta meg az Alkotót (haha), ami önmagában élvezetessé teszi a filmet, hiszen egy grandiózus, kvázi posztapokaliptikus moziban épp ezeket a kérdéseket veti fel: az ő világában a Föld két részre oszlik. A Nyugat elveti, és üldözi a mesterséges intelligenciát és a robotokat, a Kelet viszont befogadja ezt, és szimbiózisban él velük.
A John David Washington által alakított főhős pedig a két világ közt próbálja a világot megmenteni, közben hol az egyik, hol a másik állásponthoz húzva, rengeteg erkölcsi, etikai kérdéssel kell megbirkóznia… persze amellett, hogy hol robotok, hol emberek üldözik, járművek robbannak, menekülés van, satöbbi.
Azért ne feledjük el, a The Creator egy látványos akcióba oltott science fiction. A látvány pedig pazar, ugyanakkor rettenetesen zavaró, hogy szinte kiüti az ember szemét a műterem és a rengeteg CGI (vagy AI képgenerálás). A futurisztikus látvány persze normális egy fantasztikus film esetében, főleg abban az esetben, ha a helyszínek nagy része elképzelt, és meg kell kreálni valahogy: ennek ellenére azért nekem nézőként az volt a benyomásom, hogy a látvány néhol túl steril és túl mesterséges, hiányzik ebből egy kis „kosz”.
A film hossza több, mint két óra, de ez indokolt: rengeteg történés, fordulat, a szereplők bemutatásának, háttérsztorijának is van „hely”, és a világ maga is bemutatásra kerül.
Egyedül a film fináléja az, ami nagyon hollywoodi, kicsit nyálas, és túl egyértelműen egyfajta Mesterséges Intelligencia Megváltás, ad a nézőnek egy egyértelmű gondolatot, mely szerint úgyis erre halad a világ, ezt el kell fogadni, ez az evolúció következő lépcsőfoka – mindezt úgy, hogy előtte két óráig az ezekkel kapcsolatos kérdések nagyon trükkös és elgondolkodtató módon voltak lebegtetve, úgy, hogy az ember tényleg komolyan gondolkozni tudott azon, hogy melyik a jó irány.
Sokan az év sci-fi mozijának titulálták ezt a filmet: kétségtelenül látványos, és aktuális, de azért a tökéletestől messze van, mint a ChatGPT-vel írt töridolgozat.
10/8