Szombaton újra megmozdulnak a mozdulatlan árnyak! F.O.System a Barba Negrában!

Eljön az este, amikor a mozdulatlan árnyak borulnak fölénk… 10 évvel ezelőtt csak álmodni mertünk F.O. koncertről, aztán Mátyás Attila 50. születésnapi bulija után pedig azt gondoltuk, hogy talán végleg elbúcsúzhatunk a zenekartól, de szerencsére a tagok is úgy gondolják, hogy nem engedhetjük el ezt a zenekart! Ehelyett meghívnak mindenkit egy Fekete Lyukat idéző estére!


A F.O. System azon kevés zenekarok egyike, akik amilyen rövid ideig léteztek, akkora hatást gyakoroltak az emberekre és a zenekarokra idehaza. Anno mindössze egyetlen lemezt készítő zenekar iránti érdeklődés azóta is töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a közelmúltban, a GrundRecords által kiadott vinyl kiadvány, rajta a csapat első lemezével, két nap alatt előjegyzésben elfogyott! Koncertjeik rendre teltházak előtt zajlanak a fővárosban, vagy nagy ritkán fesztiválok nagyszínpadain is felbukkantak. És bizony elég csak az örök érvényű sorokra gondolnunk: -Még, még, még, ebből nem, nem elég!- Matyi előre tudta, hogy nekünk az F.O.-ból sosem lesz elég, így februárban újra színpadra lépnek a Barba Negraban!

Barátok nélkül egy ilyen este semmit sem érne, viszont egy F.O. koncertre roppant nehéz olyan vendégbandát választani, aki maradéktalanul illik is ide és a közönség feltétel nélkül elfogadná. A mára mér szintén kultikussá vált Sexepil pontosan ilyen csapat. A zenekar nemrégiben úgy lemezzel is jelentkezett, melyet Your Scream Is Music címmel érdemes keresni a boltok polcain. Az alternatív zenét némi darkos ízzel keverő banda 1982 óta koptatja a deszkákat, de ezen az estén garantáltan fiatalos lendülettel pörgetik fel az embereket a főhősök koncertjére!
Tudom, hallottátok már párszor, hogy -Ez egy kihagyhatatlan este!-, de higgyétek el: ez valóban az. Szaporíthatnánk itt a karaktereket, csak semmi értelme. Mindenki tudja, hogy ott a helye!

Esemény: https://www.facebook.com/events/674661386044143/

Menetrend:
20.00 KAPUNYITÁS/DOORS
21.00 SEXEPIL
22.00 F.O. SYSTEM

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás