Érdekes csapat a Szükségállapot számomra. Régen, amíg csak távolról ismertem Őket, a zenéjük valahogy nem tudott igazán megfogni. Aztán a Dog Eat Dog előtt a hajon iszonyat nagyot ütött, amit nyomtak, a visszatérő lemez pedig napokra beszorult a lejátszómba. Már akkor megbeszéltük Lacival, az énekessel, hogy kellene egy interjút lőnünk, amire a friss szöveges videó elég jó apropó volt.
– Hosszabb idő után újra aktív a Szükségállapot. Kezdjük talán azzal, hogy 2014-ben jegeltétek a bandát és elég bizonytalan volt, lesz.e még Szükség valaha. Miért alakult ez így?
– Körülbelül 2011-től szépen lassan alakult ez így ki. Mondhatnám azt is, hogy a felnőtté válás (meló stb..) miatt kicsit háttérbe szorult a zenekarosdi mindenkinél. Ráadásul ebben az időszakban volt egy dobos váltásunk, ami egy kicsit leoffolta a lelkesedést, mert nem szerettük volna, de hát így hozta az élet. Valahogy mindenkinek kicsit eltolódott a lelkesedése (engem kivéve :)). Mikor a gitárosunk Balázs kiment Németországba dolgozni, az tetőzte ezt az egészet, mivel ő alapító tag és nélküle végképp nem akartuk ezt folytatni, szóval azt hiszem, itt vált bizonytalanná az egész Szükség jövője.
– Mikor kezdtétek azt érezni, hogy itt lenne az ideje újra a húrok közé csapni, új dalokat írni?
– 2015 nyarán találkoztam azzal a dobosunkkal aki, 2011-ben kilépett tőlünk és rákérdezett, hogy mit szólnék, ha újra megpróbálnánk. Természetesen egy jó nagy -hát hogy a viharba ne- mellé azonnal százasvigyorba mentem át és elkezdtük szervezni, hogy a többiekkel együtt újra mikor, hogy menjen a próba, beszéljük meg stb… Akkor már Balázs is félig itthon volt Németből, szóval a Jóisten is azt akarta, hogy folytassuk. Mintha minden összeállt volna. Akkor megfogadtuk, hogy elkezdjük újra ezt az egészet, de most aztán mindent bele! Tudatosságot, több munkát raktunk ebbe az egészbe bele és megírtuk az új lemezt kb. 2016 év elejétől, októberig.
– Stílusosan, ahogy kell, új dalokkal, új lemezzel jöttetek vissza, és az A38-on, a Dog Eat Dog előtt Ti nyithattatok. Milyen volt a Kutyákkal együtt játszani?
– Igazság szerint ez is a totál véletlen műve volt, mivel egyszercsak, egy kora tavaszi napon az egyik budapesti szervező ráírt Balázsra, hogy lenne-e kedvünk a Dog Eat Dog előtt kezdeni?! Ezen a ponton vettem fel az államat a földről és poroltam le, mert a Dog Eat Dog az egyik inspirációs zenekar volt többünknek, mivel kiskorunkban azért elég sokszor ment a No Fronts, Rocky és társai a sétálómagnóban is, illetve hétvégi éjszakákon hazafelé tartva a torkunkból szakítva ki. Így ne is kérdezd milyen volt élőben találkozni, sőt egy színpadon zenélni a régi kedvencünkkel! 🙂
– Beszéljünk kicsit a lemezről! Elég egyértelműen más, mint eddig, de mégis azonnal beazonosítható, hogy Ti vagytok! Szerinted milyen lett az anyag, milyennek érzed most, milyenek a reakciók rá?
– Kicsit ez is az újrakezdés egyik hozománya, hogy megpróbáltuk érettebben kezelni a dalokat, tehát a megírásuknál azért rendesen odafigyeltünk (jobban, mint korábban). Viszont azt leszögezném, hogy nem direkt lett sötétebb, metalosabb ez a korong. Pusztán az elmúlt évek bennünk megragadt dolgait raktuk bele, teljesen őszintén és valahogy egy ilyen mélyebb dolog sült ki belőle, ami egyáltalán nem baj. Mindenképpen pozitív változásnak tudjuk ezt be a zenekar életében. Szerintem egy elég komplex és változatos anyag lett a végeredmény, de még koránt sincs vége az ötleteknek. 🙂 Sokféle reakció van, ahogy ilyenkor az lenni szokott. Sokan bírálták a keménysége miatt, hogy ezek nem mi vagyunk és itt megjegyezném, hogy ezek vagyunk csak mi igazán most 2017-ben, ezért is nem kapott a lemez címet. Az ember alkalmazkodik a környezetéhez és tapasztal, innen merítve nem maradhat minden ugyanolyan véleményem szerint. A folyamatos változásokkal szembe kell néznünk, mert nem feltétlen rosszak ezek a dolgok. Azt kifejezetten örömmel vettük, hogy olyanok is meghallgatják a lemezt, akik eddig nem szerették a szükséget és pozitívan állítják be ezt az új anyagot. Szerintem több réteghez eljut most ez a lemez és az üzenete is, ami a legfontosabb nekünk!
– Érdekes, amit a lemezzel kapcsolatban mondasz, ugyanis én is inkább csak ismertem a Szükséget, mint szerettem, ehhez képest a Hajós buli és az ott elhangzott új dalok abszolút arra ösztönöztek, hogy hallgassam meg az albumot. A végeredmény pedig magáért beszél, ugyanis az anyag igazán kerek lett. Azt meg nettó baromság valaki szemére vetni, hogy nem olyan a zenéje, mint mondjuk 3-5-10 évvel ezelőtt, hiszen mindenki változik. Te mit gondolsz erről? A lemez dalairól megosztanál velünk néhány gondolatot?
– A lemez egy olyan állapotot tükröz, amiben éppen most vagyunk. Gondolok itt a gondolatiságára és az egész érájára. Vannak problémák mindig mindenhol, szinte nincs olyan, hogy stresszmentes állapot, de mindig ott van a reménysugár, illetve a pozitív fejlődésre való hajlam. Ez tükröződik a számokon is.Nemcsak arról van szó, hogy van egy dal és van rajta egy szöveg, ami szól valamiről, hanem itt már ezen is túl arról van szó, hogy össze van dolgozva a szöveg, a mondanivaló, adott zenei környezettel, illetve adott dallammal, vagy éppen scream-el van megspékelve, pusztán azért, mert az ott azt kívánta meg.Sokszor van szó a lemezen az önmagunkkal való harcról a mindennapok során. Ezzel szerintem mindenki találkozik szinte minden korban. Gondolkodunk, hogy miben tudnánk még változni, ahhoz hogy…., vagy hogy úristen, de hülye voltam akkor…ezt miért kellett? megbánunk dolgokat, meggondolatlanul cselekszünk sokszor pl., vagy hogy valahogy ennek sikerülnie kell…akár egy vizsga egy diák életében, akár egy önálló konferencia levezénylése egy felnőtt dolgozó ember életében. Ugyanez a kettősség megtalálható olyan emberekben is, amiből bőven kijár mindenkinek a környezetében. Ez a felfelé nyal, lefelé tapos tipikus esete, vagy hogy egy-egy érdekből hozott önző döntés miatt, mennyire meg tudnak változni emberek. Van, aki ma már egy legyintéssel továbblép, de szerintem ez az amit nem szabad csak úgy hagyni, meg kell próbálni embernek maradni, bármilyen nehéz döntés előtt is állunk. Az önmagunkkal való harcot leginkább az egymás háborúja című dal tükrözi, az utóbbi kettősséget, ami az ember sötét oldala, az pedig a kettő című dal fémjelzi, hogy csak két dalt ragadjak ki. De van szó itt arról is a többi dalnál, hogy a múlton nem szabad rágódni, ha már egyszer úgy volt, hagyjuk elmenni, koncentráljunk a jelenre és a jövőre.
– Akkor fogalmazhatunk úgyis, hogy az elmúlt évek tapasztalatát egyfajta tanító jelleggel szeretted is volna tovább adni?
– Én úgy fogalmaznék, hogy üzenete van! Senkit sem akarunk tanítani, se megmondani a frankót, pusztán a saját megélt dolgainkat rakjuk rock zenei környezetbe és üzenetként „küldözgetjük”. A zene érzelem és ha barátokra lelünk ezzel, akkor a zenekar üzenete lassan-lassan eljut oda ahová való.
– Egy stúdiós felvételeket tartalmazó klip kijött, amikor megjelent a lemez. Terveztek még klipeket a lemezhez?
– Igen! A lemez készültét helyeztük pixelekre, most pedig jött egy új szöveges videó, az Ezek Mind Mi Vagyunk című dalra, illetve jön hamarosan egy sztoris klip is, ami már utómunka alatt van jelenleg, de hogy melyik az maradjon még titok 😉 Annyit elmondhatok, hogy már utaltunk rá nemrégiben egy posztban 🙂
– Nem tudom, mennyire korai a kérdés, bár a lendületetek miatt szerintem abszolút nem az: gondolkodtok már a következő anyagon?
– Egyáltalán nem korai! Van egy-két -skicc- demo-m otthon már, sőt igazából már 3 dalváz, amit a jövőhéttől elkezdünk formázni és az ősszel megírunk 6-8 dalt, amiből előreláthatólag 4-5-öt veszünk majd fel.
– Melyik azok a könyvek, filmek, sorozatok, zenék, amelyek mostanában inspirálnak Titeket?
– A kedvenc kérdésem 🙂 Nekem Stephen King világa, illetve a Tolkien művek az örök szerelem. Mondhatjuk, hogy Hobbit és Gyűrűk Ura fan vagyok! Sorozatokból mostanában lemaradtam, illetve elkezdtem most a The Mist c. sorozatot, ami egy Stephen King regény adaptáció, de nem tetszett, szóval most sorozatlan vagyok, úgyhogy ajánlhatnál valamit 🙂 Csak ne a Game of Thrones-t mert én vagyok azon kevesek egyike, akinek nem tetszik 🙂 Tudom-tudom hülye vagyok, meg nem értek hozzá, ami gyanús is, de egyáltalán nem kötött le már az elején sem.Zene terén is kettős vagyok, mert 2 szerelem stílusom van. Az egyik a 90-es Nu-Metal, a másik pedig a dallamos, vagy ha úgy tetszik a gördeszkáspánk 🙂 Ez a 2 stílus valamelyest távol áll egymástól, olyan szempontból talán nem, hogy mind kettő rockzene, de más stílusokat is meghallgatok. (blues, hip-hop pl.) Ami most nagyon pörög nálam az a Ded – Mis•an•thrope lemeze. Egyszerűen zseniális, nem bírom kikapcsolni 🙂A Nu-metal-ban az tetszik, hogy van benne egy nyers durva őszinte szabadság, sőt a hip-hop elemeket is nagyon bírom ezeken a lemezeken, a skate punkban pedig egy-egy dallam, ami teljesen lenyűgöz pl. Bad Religion, Much The Same lemezei óriási dallaminspirációk, vagy No Use For A Name, Lagwagon régi lemezek szintén úgy hatnak. De mondhattam volna ezen lemezek feszességét és tempóját is pozitív inspirációnak.A legrégebbi favorit lemezek, amit a mái napig hallgatok a megjelenésüktől kezdve az a Korn – Life Is peachy, Slipknot – Slipknot, MXPX – The Ever Passing Moment, Bad Religion szinte az összes, de talán a Recipie For Hate és a Stranger Than Fiction lemezek amiket nagyon szívesen sokszor hallgatok. Persze hazaiból is kijutott az inspiráció. Ami nekem a legnagyobbat ütött, az az Alvin és a Mókusok – Máshol Jársz lemeze. Mái napig sokat pörög, csak úgy, mint az Emberek és Állatok, illetve az Élet Szaga is. Igazából annyit írhatnék ide, hogy a kedves olvasó holnap este is itt ülhetne, mire végigpásztázza a listát, talán ennyi elég lesz most 🙂 A többiek inkább a modernebb stílusokat kedvelik jobban, mint pl. Architects, Dead By April, Day To Remember, Gojira, de ők is hasonló punk-os múlttal rendelkeznek, annyi különbséggel, hogy a nu-metal csak nálam pörög 🙂
– Na, én például a Game Of Thrones-t tuti nem ajánlanám, mert én is feladtam a negyedik évad végén. Ha jót akarsz, akkor menj rá a Stranger Things-re és/vagy a Black Sails-re! Ez a kettő az utóbbi évek legjobb sorozata szerintem. A Tolkien-rajongás meglepett amúgy, mert nyomát sem érzem a zenében, ami ritka a fanoknál, hahaha. Na, de Stephen King-nél kicsit álljunk meg! Most jön az új Az adaptáció! Várod már? Mit szólsz a Mester regényeinek adaptációihoz? Egyébként a Stranger Things is teljesen olyan, mintha kedvenc Király Pista bácsink írta volna.
– A Stranger Things tetszett. Nem feltétlen kell, hogy minden amit szeretek hallatszódjon a zenémben, pusztán egy iszonyatosan profin megírt életmű a Gyűrűk Ura világa. Bármikor újranézem 🙂 Pont most jött a céges e-mail ebben a percben, hogy lehet menni az AZ-ra! Természetesen nagyon várom és tuti meglesem, mert tetszett a könyv is és a 90-es filmes változat is. A King filmekkel vegyes érzelmeim vannak alapvetően. Vannak nagyon eltalált adaptációk (Kedvencek Temetője, A titkos ablak, titkos kert, A köd, Kukorica gyermekei -1984-es, és hát a Ragyogás, ami az egyik legjobb szerintem), illetve találunk olyat is, ami nagyon nem sikerült, de ezeket nem írom ide mert lehet valakinek, meg azok a jók 🙂 Ami csak könyvben jelent meg: nagyon tetszett az Álom Doktor, ami a ragyogás folytatása, illetve a Bilincsben! persze van egy rakat, amit még nem is olvastam 🙂
– Na, én például a Jack Nicholson/Stanley Kubrick-féle Ragyogást egyáltalán nem szeretem, szerintem borzalmas, ellentétben az 1997-es tévés változattal… Hahahaha Szerinted van idehaza olyan író, akinek a műveiből Kinghez hasonlóan lehetne egy csomó filmet csinálni, de valamiért még nem ugrottak neki ezek elkészítéséhez?
– Azt nem is láttam, csak a 97-es változatot, azt viszont sokszor 🙂 A gond az, hogy nem ismerek ilyenféle hazai írót. Ami nem jelenti azt, hogy nincs, csupán hozzám nem jutott még el. Viszont, ha már itt vagyunk, szerintem egy két videójátékból, illetve Dean R. Koontz könyvekből simán lehetne több filmet csinálni, mondjuk ami jó is, mert pl. az Odd Thomas-os nem éppen vászonra való szerintem 🙂
– Mik a tervei a Szükségnek az év második felére? Turné?
– Most ősszel még a lemezt promózzuk, videóklipek stb.. formájában, illetve új dalokat írunk! Erre az évre talán ennyi. Egy turnéhoz még dolgozni kell, de rajta vagyunk ezerrel 🙂
– Üzensz valamit az Olvasóknak?
– Talán annyit, hogy figyeljen mindenki jobban a másikra és az emberi értékek maradjanak felül! Feljebb, mint a pénz és az egyéni érdek!
https://www.facebook.com/szuksegallapot/