A kezdetektől fogva követem a Sebastian „Sushi” Biesler, az egykori Eskimo Callboy frontember új bandáját, a Ghøstkid-et. Így mikor megláttam, hogy headliner turnéval érkeznek Budapestre az Analog Music Hall-ba, nagyon megörültem neki.
Sokáig nem lehetett tudni az előzenekarok kilétéről, de ez a kezdeti izgalom még jobban felfokozódott bennem miután kiderült, hogy SETYØURSAILS és a Within Destruction jön velük.
Szeretek korán érkezni, így most is 30 perccel kapunyitás előtt már a helyszínen voltam, természetesen az első sor reményében, amit kényelmes tempóval meg is kaparintottam, így a beszámoló ebből a perspektívából fog íródni.
Elsőként a SETYØURSAILS lépett színpadra egy erősen szellős, félház közeli közönség előtt. 2022 elején már elcsíptem őket az Annisokay előzenekaraként, ahol Jules Mitch énekesnő lábtörés miatt begipszelt bal lábbal és mankóval lépett fel, így sajnos nem igazán tudott mozogni a színpadon.
Most a mozgással nem volt probléma, sőt az egyetlen probléma az volt, hogy csak 6 szám jutott nekik. Iszonyatos energia szabadult fel a színpadon, amely még csak a fő zenekart váró, unalommal álló nézőket is bólogatásra és mosolygásra késztette.
Dalaik egyszerűek és fülbemászóak a tiszta és dallamos refrének miatt, de ha a jön a breakdown az arcunk garantáltan le fok szakadni.
Nehezen értettem hogyan kerül ebbe a line up-ba a Within Destruction, hisz a slam death igen messze áll a másik két banda stílusától. Régebben sokat hallgattam az első három albumukat, és vártam, hogy az első zenekar után leszakadt arcomba jól beletaposson az a mesteri, disznó hangokkal tűzdelt slam, amit a személyes kedvenc Deathwish albumon hallhattunk. De sajnos hamar ráeszméltem, hogy ez a banda már rég nem az, aki volt. Szívem szerint felmentem volna a színpadra benézni a backstage-be, hogy merre bujkál az a Within Destruction, akit én ismerek. Az utóbbi 2 év kiadott számai már csak nyomokban tartalmazzák azt a nyers brutalitást, amit az old school fanok annyira szeretnek, és felváltotta az anime őrület, a suttogós rap és a könnyen énekelhető refrének. A 9 számos előadásból 8 az utóbbi két albumról származott és az újonnan kiadott single-k is előkerültek.
Félreértés ne essék, nincs ezzel semmi baj, hogy próbálnak új közönséget találni, amivel több ilyen nagyobb szabású turnéra eljuthatnak. Egyáltalán nem hallgathatatlan ez az új irány, csak egyszerűen hozzám sokkal közelebb ál az első 3 album stílusa. Szerencsére a közel 40 perces szett zárótételeként játszott Deathwish megmentett az elalvástól. Kezdődhetett a fő attrakció.
Gyors színpad átalakítás után eljött a pillanat, amire mindenki igazán várt. A terembe beszállingózott mindenki, bár így is elég szellősen álltunk az első sorokban is. A fények lekapcsolása után megjelent 5 sötét alak megkapta a hatalmas ovációt, bár a fények után se nagyon világosodtak ki a tagok hisz mindenki full feketébe öltözve, masszív test- és arcfestéssel, démoni kontaktlencsével „díszítették” magukat. Az összkép tökéletesen illett a komorabb hangvételű dalokhoz. Az előttem álló basszus gitáros egyszerre lehetett volna bármelyik Mordorból származó ork hadsereg tekintélyes vezetője, és azon se lepődnék meg, ha a Behemoth-ba játszana szabadidejében másodállásként.
A legnagyobb meglepetés viszont, így is a női latex egyberuhát és harisnyát viselő Sushi okozta. Már az Eskimo-ba is szeretett kitűnni megjelenésével és stílusával, de szükségem volt 1-2 számra, hogy túltegyem magam az „élményen”, amit elég közelről láthattam.
A hangosítás az első sorban is tökéletes volt, minden szót tisztán lehetett hallani, tökéletes egyensúlyban voltak a gitárok és a dob is. A már említett szellősség igen pozitív volt a folyamatos circle pitekben egymást szeretgető embereknek. Egy igazi öröm koncert volt. A közénség nagyon aktív volt, amit láthatóan Sushi-ék is nagyon élveztek. Furcsa olyan kijelentést tenni, hogy volt élet a színpadon, miközben mindenki a bandából úgy nézett ki az öltözék miatt, mintha frissen támasztották volna fel őket a halálból.
A nagyjából 65 perces műsoridőbe 17 szám fért bele. A legutóbbi Hollywood Suicide album szinte teljes egészében lement 2 szám kivételével (Blood, Helena Drive), a maradék pedig a 2020-as debütáló albumról került elő. Ebben az esetben a mindössze két meglévő album előnyös, hiszen egyszerre tudták mindkettőt szinte teljes egészében bemutatni.
Külön kiemelném Stanislaw „Stanni” Czywill és Christian „Chris” Kisseler gitárosokat, akik a show első felében lementek a közönség közé egy szám erejéig a pit közepére, ahol a rajongók, mint éhes cápák forogtak körülöttük. Nem mindennapi látvány volt.
Nem hagyták egy pillanatra se megállni a közönséget, volt itt wall of death, énekeltetés, a sok banda által imádott guggolás utáni felugrás és Chris a koncertet záró The Sickness végén felvetette magát egy kisebb csoport rajongóval, akik úgy vitték körbe a terembe, mint a hangyák a falevelet.
Kiváncsi voltam, hogy a Supernova Marcus Bischoff (Heaven Shall Burn) által felénekelt részei felvételről szólnak majd, vagy Sushi megpróbálja elénekelni. Nem megpróbálta, úgy lenyomta, hogy Marcus is elégedetten bólogatott volna közben, sőt a Hollywood Suicide-ban olyan mély hörgést produkált, hogy bármely deathcore banda élén megállná a helyét. Sokszor láttam már őt élőben, de ez teljesen újonnan hatott számomra. Szenzációs volt.
Összességében egy nagyon tartalmas este volt, végig jó hangosítással és egy remek, aktív közönséggel.
Jó azt látni, hogy Sushi az Eskimo után is aktív maradt a műfajban és egy teljesen más hangvételű, merőben más arculatú bandát hozott létre, amelyet már most szívesen újranéznék, amivel nem úgy érzem nem vagyok egyedül.