2010. február 6. (Szombat)
(Tizenhetedik bejegyzés)
Mielõtt még valaki valami elbaszott reklámra gondolna, nem kell megijedni! Semmi ilyesmirõl nincs szó! Sõt… Csupán Põcze Zsolti barátom volt elemében ma este, és okozott egy kis gyomorgörcsöt… Mert annyit röhögtem miatta! 🙂
Szokásos Zaki-Zugos szombat esti lazulás, semmi extra. Majd mikor két és fél liter Titanic-coctail után elindulnék haza, összefutok az ajtóban Zsoltival. Amit Róla tudni érdemes, hogy hihetetlen nagy parti arc. A jó értelemben… Egy elbaszott rockzenész! 🙂
Mivel már jócskán elmúlt éjfél, szerettem volna hazamenni, fõleg, hogy éreztem, kibaszottul kezd bedurranni a torkom… De ki az a hülye rajtam kívül, aki jéggel kéri az italát mínusz ezer fokban?
Szóval Zsolti megállított, és el akarta kérni a telefonszámom. (Nem ismerjük egymást túl régen, és valami okból szüksége volt rá.) Erre adtam Neki egy névjegykártyát. Na itt indult el a lavina…
– Neked tényleg ez a neved baszki? – kérdi Õ.
– Ja, már születésemtõl fogva. – Röhögök. – Miért?
– Ha vazze, én nem ismerlek olyan régen, nem tudhattam, de azt hittem ez csak valami becenév…
– A faszt. Ez a nevem!
– Ne sértõdj meg, de én tényleg azt hittem… – nevet – Ilyen névvel, hogy Szénégetõ… Mondjuk a Põcze sem jobb…
– Hát nem! – röhögök.
– Szóval én azt hittem, hogy mondjuk apád ott nyomja a Promtávhõnél, vagy valami és ott lapátolja a család a szenet délutánonként, meg ilyenek… Baszki, tényleg így hívnak?
Itt már elõ kell vennem a személyimet, mert Zsolti igazoltat, mint egy rendõr! Mindketten nyerítünk, mint állat. Õ fõleg akkor, mikor meglátja, hogy ez van írva a személyimbe is… 🙂
De hát, a rockzenészek már csak ilyenek…