Péntek este Amerika a Barba Negraba költözik! – Személyes ajánló és JÁTÉK!

Nagyon kevés olyan buli van, amit annyira várok, mint ezt a péntek estét. (A bejegyzés végén játék is van, érdemes végigolvasni!) 2009-ben, mikor a Things My Father Said klipje kijött, akkor ismerkedtem meg a Black Stone Cherryvel, és bizony nem állítom, hogy szerelem volt első hallásra a csapat.

Akkoriban kezdett „elhatalmasodni” rajtam a southern és country mánia, aminek hatására egyszerre volt szimpatikus ez az Edmonton városából származó csapat és volt mégis hiányérzetem. Aztán a harmadik lemezzel valami megváltozott. (Jellemzően ott, ahol elég sokan elkezdtek lemondani róluk, ugyebár.) Itt már megjelenés napján kellett a CD, aztán pedig nem volt megállás, innentől mondhatjuk, hogy rajongtam őket.
Az összes hazai bulin megjelentem, 2018-ban sikerült találkoznom is velük, szintén a Barbában, utána pedig muszáj volt felvarratni őket, begyűjteni, amit csak lehetett. A 2020-as lemez és az utána bekövetkezett tagcsere idején szabályosan féltettem őket, akárcsak korábban, amikor Chris problémái miatt elmaradt az Európa-turné, de valahogy most azt látom rajtuk a felvételeken és a közösségi médiában, hogy jól vannak, egyben vannak, húz a csapat. Imádom azt az energiát, amit árasztanak magukból, azt a felfogást, amit közvetítenek. Így tehát nem kérdés, hogy pénteken menni kell!

A turnéhoz, nagy örömömre csatlakozott a The Georgia Thunderbolts is, akiknél konkrétan azt hittem, zéró esély lesz megnézni őket ezen a kontinensen! Ez a BSC-nél kicsit tradicionálisabb felfogású southern/americana muzsika megint csak olyan, ami garantálja azt, hogy bizony olyat láthatunk, hallhatunk a Barbában, amire nem nyílik lehetőségünk minden nap. Persze, egyre több hasonló csapat van itthon is most már, de olyan, ami tényleg azt a bizonyos „AMERIKA” érzést kelti, még nincsen. Nos, a The Georgia Thunderbolts pontosan ilyen!

Ha pedig ez sem lenne elég, akkor az est fényét itthonról is növeli egy egészen különleges és egyedi csapat, ami nem más, mint a Slowmesh! Aki követi az oldalt, illetve a podcastomat, a Ric$Castet, az pontosan tudja, hogy az anno a VL45 romjain alakult csapat mennyire rajongja a BSC-t! Játszanak is néha tőlük dalt, meg szellemiségben is kapcsolódnak hozzájuk, így nem is lehetett kérdés, hogy ki képviselje kis hazánkat ezen a bulin!

És akkor az ígért játék:

Hány stúdiólemezt adott ki eddig a Black Stone Cherry és hogy hívják a tavaly kiszállt, alapító basszusgitárosukat?

Válaszolj a fenti kérdésre, válaszodat pedig küldd el a rics@ricsandgreen.hu címre csütörtökön délig! Egy szerencsés nyertes egy belépővel lesz gazdagabb és csatlakozhat hozzánk a bulira! Köszönjük a Phoenix Music Hungarynek a nyereményt! Sorsolás csütörtök délután, a nyertest pedig válasz e-mailben értesítjük!

Ha nem bíznád a véletlenre, és inkább vennél jegyet előre:
https://jegy.rock1.hu/black_stone_cherry_20220923

A buli Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/768119450443314/

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás