Papa Roach,A.W.S.,Sunset,15.06.14.BarbaNegraTrack

Szeretem, amikor kedvencek gyakran látogatnak kis Hazánkba, és a Papa Roach szerencsére minkét megállapításra igennel felel. Kedvenc is és gyakran is jönnek. Ezen az estén végre egy önálló koncerttel örvendeztettek meg minket, amihez sikerült két nagyon jó előzenekart választani, tehát minden adott volt egy jó estéhez.

Amikor a Sunset a belekezdett a műsorába nem volt még nagy tömeg, de örültem, hogy tisztességesnek mondható nézőszám fogadta a csapatot. 7 szám fért az idejükbe, ami egy korrekt keresztmetszet volt a két EP-ből, vegyesen magyar és angol nyelvű dalokkal, amiből megállapítottam élőben is: sokkal jobban áll a magyar a bandának! A Szívroham EP nagyon kellemes hallgatnivaló volt, és mivel eddig nem volt hozzájuk szerencsém élőben, hát jól megnéztem Őket magamnak. A csúcspontok egyértelműen a magyar dalok voltak, főleg az Inszomnia és az Önfogságban. Meggyőző performansz volt! Ha őszinte akarok lenni, szerintem sokat fogunk még hallani Róluk! Az EP és az új dalnok sokat lendíthet a népszerűségükön, idehaza ezt a stílust rajtuk kívül csak az A.W.S. műveli ilyen magas szinten, és micsoda véletlen, éppen Ők következtek!

A.W.S. ügyben sajnos kicsit le vagyok maradva. Az első korongjuk nem lett a kedvencem, nem is hallgattam túl sokat, valamiért idegennek éreztem az angol szövegeket. Aztán láss csodát, a második már magyar nyelvű dalokkal van tele, és bár (eddig) nem hallottam, a koncerten bőven meggyőztek annyira, hogy azt mondjam: be kell szerezzem a CD-t, és kicsit jobban elmélyedni benne. Mindig öröm látni egy-egy fiatal csapatnál, ha a közös munkának van gyümölcse, értelme. Itt a fejlődés is érezhető, és az is, hogy komolyan vették ezt a lehetőséget, akárcsak a Sunset, és beleadtak apait-anyait. Remek választás volt mindkét banda!

Aztán következett, amire mindenki várt, a nemrégiben új albummal jelentkező Papa Roach. A F.E.A.R. lemez megítélése elég vegyes volt, bár többségében pozitív vélekedésekkel találkoztam inkább, amit meg is tudok érteni. Kevin Churko jó választás volt a csapat számára, és kellő mennyiségű erős dalt sikerült a lemezre pakolni. Amennyire nem tudott megfogni az előző, The Connections, ez a korong akkor kedvenc lett. Tekintve, hogy én az előzőn inkább egyfajta (felesleges) retro hangulatot éreztem, nem pedig azt, ami esetlegesen tényleg mai, friss és a csapatból jön, mint az aktuális korong.

Amikor berobbantak a Face Everything And Rise bombaslágerrel már jókora tömeg várta a zenekart, viszont a hangzás borzasztó kásás volt és aránytalan. Meg is lepődtem, hiszen a  két előzenekar teljesen rendben volt megszólalásilag is. Ez a tendencia a második és harmadik dalnál is így volt (Between Angels and Insects és Where Did the Angels Go?), majd adódott egy kis technikai probléma, ugyanis valami nem volt jó a dobbal, így némi közjáték (ének és basszus duett, haha és kötelező átvezető beszéd) után visszajöttek a srácok, méghozzá az egyik legismertebb dalukkal, a Blood Brothers-el. Itt volt tapasztalható szerintem először igazán nagy ováció a közönség részéről, akik amúgy meglepően aktívak voltak ezen az estén, nem kis örömömre. Ez pedig a Broken Home alatt csak fokozódott.


A dob körüli mizéria után a hangzás beállt végre rendesen, és innentől fogva teljesen élvezhető volt, sőt, mondhatni tökéletes. Érkezett is a második új dal, a súlyos riffel ellátott Broken As Me, ami talán az új lemez legjobbja. Itt már biztos voltam benne, hogy nem a rövidített programot kapjuk, hanem a rendes, teljes hosszúságút (bár utólag böngészve a setlisteket, a lengyeleknél 17 dal volt, nálunk csak 16, de azért az egyért nem kár, hehe). Azt kell mondjam, hogy itt,  koncert közepéhez közeledve már el is oszlattam azokat a gondolatokat a fejemből, hogy ez a biztonsági best of program – ahogy ott páran nevezték a Trackben – kevésbé élvezhető, mint egy több ritkaságot tartalmazó setlist. Ugyanis amikor jött a Forever és a Gravity (sajnos itt Maria Brink nélkül), akkor a sok okoskodóra figyelés helyett inkább átadtam magam a zenének. Aztán ha jobban belegondolunk, az új lemez felét eltolták, vagyis 5 új szám és 11 kötelező sláger azért csak félig biztonsági megoldás. Szerintem legalábbis.


Aztán jött a slágerszekció: Scars, Lifeline, az új lemezről a Warriors, és amiért a legtöbben odajöttek valószínűleg: a Last Resort. Volt is hatalmas nagy őrjöngés, kiabálás, ugrálás, ami kell. Valóban egy erős dalról beszélünk, a mai napig ezzel azonosítják a csapatot, de azért én az utána következő …to be Loved-nak jobban örültem, főleg a Hey-Ho, Lets Go bekezdés után. Ez az a nóta, amiben akkora energia van, hogy simán kezdőnóta is lehetne, mint volt is nekik sokáig, de azért lezárásnak is hatalmas adrenalin-fröccs. Hibátlan befejezés.
Amikor felcsendült a zene a DJ-pultból, semmi mást nem tudtam, csak mosolyogni. Látszik ezeken az arcokon, hogy még mindig élvezik a zenélést, őszintén, örömmel tolják. Jacoby egy hibátlan frontember, tele energiával, és sokakkal ellentétben egyre jobb a hangja. Le a kalappal előttük, és remélem hamarosan ismétlünk!
Szerkesztőségi közös fotók a Mesterrel:

Ric$ és Jacoby

Jacoby Mester éppen Yoogee Papa Roach tetkóját dedikálja (Idézet a Be Free című dalból, kottával)

Yoogee & Jacoby

G és Jacoby

Amíg a backstageben várakoztunk a srácokra, hogy dedikáljanak nekünk, illetve az elmaradhatatlan közös fotók is meglegyenek, az járt a fejemben, amiket kint hallottam a távozó emberektől: voltam már jobb PR koncerten, kevés volt, nem volt ez, nem volt az, stb. Persze, nekem is kimaradt majdnem az összes kedvencem, illetve bírtam volna még, ehelyett mégis azt mondom: tökéletes vasárnap este volt, egy olyan zenekarral, aki az én szememben minden szempontból csillagos ötösre vizsgázott. Még egyszer hatalmas köszönet a Hammer Concertsnek és Lengyel Dórinak!

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás