Paddy and the Rats koncertre menni mindig öröm. Valamiért nagyon megfogott a zenéjük, meg az egész, amit képviselnek. Az egész, amit és ahogy csinálnak. Közvetlenek, a szó jó értelmében véve állatok. Ezt a tegnap este is bebizonyította. A párom Kata, és Ujasi Gergõ barátom kíséretében letámadtuk a Club202-t tegnap este. És milyen jól tettük…
Elindultunk Gergõ csacsijával (a fiatalabbak kedvéért: LADA Samara), és a szakadó esõ ellenére volt némi jókedv bennem, hiszen tudtam, hogy mire számítsak, ugyanis nem elõször látam már a PATR zenekart elõben. Elõzenekar nem volt, de nem is volt rá szükség. A bandát ismerve tudtam, nem lesz hiányérzetem.
Terveztük, hogy elõtte belátogatunk Acou'stix-re is, az Irish Cat Pubba, de lehetetlen volt parkolni a környéken. Ezért idõben érkeztünk a Club202-be. Jó régen járok a helyre, még az elõzõ érában lettem „törzsvendég”, és már akkor is szerettem. Most mintha picit összeszedettebb, és jobb lenne az egész. Mindent beleértve.
A belépõ korrekt áron volt, 1500 ft nem sok. A beléptetés ezúttal is simán zajlott. Minden elismerésem a biztonságiaké! Semmi kötekedés, itt normális a hozzáállás, és már-már barátságos a viselkedés. Köszönöm szépen! Nem ez volt az elsõ alkalom, hogy kellemesen csalódtam itt. Már szinte az ellenkezõje lenne furcsa!
Míg a koncertre várakoztunk legurítottam egy-két Sommersbyt, és megvettem a két lemezt is. Régóta tervben volt, nem is értem, miért halogattam eddig. Egy ilyen banda megérdemli. Csak azt sajnáltam, hogy nem vittem magammal elég lóvét, így pólót majd rendelnem kell a zenekartól.
A csapat 22:30 felé vette birtokba a színpadot. A Karib-tenger kalózai intro után belevágtak a Brotherhood-ba, és valami hihetetlen bulit csaptak. De komolyan. Én nem is tudom, van-e még ilyen banda itthon, aki ennyire megéli a zenét! Látszik rajtuk kilóméterekrõl, hogy élvezik, amit csiálnak! Kristóf maga a FRONTEMBER! Csupa nagy betûvel, nem tévedés! 🙂
A hangzás az elején picit sete-suta volt, de a harmadik szám környékén már egy szavunk sem lehetett semmire. A hangulat megalapozott volt, és még az a tény sem tudta a bulit elbaszni, hogy a harmonikás, Sonny ezen az estén lépett fel utoljára a bandával. Persze néha azért érezhetõ volt a keserédes íz, fõleg mikor Paddy búcsúztatta a Never Walk Alone címû dallal… Nos, ott azért majdnem elmorzsoltam egy-két könnycseppet.
De ne szaladjunk ennyire elõre! A mûsorra nem igazán lehetett senkinek sem panasza. Mindkét lemez legjavát eljátszották. Mindössze három dalt hiányoltam: Poor O'l Jimmy's Biscuit, Smuggler's Booze és fõleg: Working All The Week! De ez belefér! Helyette kaptunk egy csomó dalt! A szinpadon töltött idõ bõven felülrõl verte a két és fél órát! Azért ez több, mint példa értékû!
Arról nem is beszélve, hogy volt, amikor nem tudtam eldönteni: koncertre jöttem, vagy valami showra? 🙂
Ugyanis volt itt minden… Elég csak a segg-mutogatásra gondolni! Fellépett a színpadra egy skótszoknyás fiatalember, és megmutatta nekünk a sejhaját. Aztán fellépett egy skótszoknyás hölgy, név szerint Kata (nem a párom! 😀 ), és megmutatta nekünk a fenekét! Szép látvány volt, harisnyakötõvel, ahogy kell! Aztán Paddy is úgy gondolta, az Õ feneke is közszemlére való, így azt is megcsodálhattuk! 🙂
De volt Stage Diving, locsolkodás, meg minden egyéb is! Arról nem is beszélve, hogy némi finom, és udvarias unszlás után, az áhított Rosé-fröccsök is megérkeztek a színpadra! 🙂
Két óra elteltével a srácok levonultak a világot jelentõ deszkákról. A közönség kitartó kántálására azonban visszajöttek, és ráhúztak még egy jó fél órát. Elõször Sonny tért vissza, és belekezdett az Ugly Drunken Womanbe, majd nagysoká a többiek is megérkeztek. Majd a ráadásblokk végén a zenekar bemutatása következett, ami szintén felért egy kabaré-jelenettel. Aztán a dermedés-lecsengetés is elég viccesre sikeredett.
Erõs félház, de lehet, hogy kétharmad, elõtt is akkora bulit csaptak, mintha tele lenne egy százezres aréna. Fergeteges koncert volt! Bõségesen megérte az árát, és az utazást Esztergomból. Remélem mihamarabb újra találkozom velük!