
Hosszú-hosszú évek óta tartó folyamat nálam, hogy egyre nehezebben utazok le Budapestre egy-egy hazai előadó koncertje miatt. Sajnos, ez nagyon nem kedves gesztus, de mindig nehezen mozdul meg az ember. Amikor Sidi kilépett a Tankcsapdából és jött a gitároskereső show, nyilván kis túlzással mondom ezt, akkor eldöntöttem, amikor csak tudom, lehetőleg minden felállásban megnézem a Tankokat, ha már gyerekkori kedvencek. Most pedig, hogy jön az első Aréna koncert az új felállásban, nem kérdés, hogy megyünk-e? Hogy miért? Na, figyelj csak!
A szombati koncert az Arénában duplán szimbolikus a Tankcsapda történetében. Egyszerre zár és nyit korszakot, hiszen ez lesz az utolsó, ahol több gitárossal játszanak és az első, ahol Vörös Attila már a zenekar tagjaként lép a színpadra. Megmondom őszintén, nem lettem volna sem Lukács Laci, sem Fejes Tomi helyében, amikor választani kellett a jelöltek közül. Vettem a fáradtságot és minden gitárossal megnéztem őket tavaly, sőt, volt szerencsém látni különleges, két gitáros felállásokat is. A Rockmaratonon például komolyan elgondolkodtam, mennyire király lenne, ha innentől négyesben menne tovább a zenekar, de nyilván tudta az ember, hogy ilyen nem lesz.
A mostani hármas, ezeket a srácokat ismerve, simán lehet egy felfrissült, új csúcskorszak, legalábbis a két új dal nekem abszolút ígéretes. (Sőt, ha megnézzük a friss zenéket mostanában, mindenki a helyére került.) Ezek mellé pedig jön egy igen okosan válogatott best of, ha a Főnix Csarnokban elhangzottakat veszem alapul. Komolyan azt gondolom, a nyári setlistek, meg a főnixes is sokkal inkább volt fanservice, mint biztonsági játék, amiért maximálisan jár a kalapemelés a srácoknak! Ha mindezt nyakon öntjük arénaméretű hanggal, fénnyel és látvánnyal, nekem már más nem is kell, nem kérdés, hogy hol töltöm a szombat estémet!
Ha pedig mindez nem lenne elég kedvcsináló neked, akkor nézd meg a két előzenekart! A Street Sixteen nevű szemtelenül fiatal csemetékből álló csapat, akiknél ha megnézzük a szülőket, egyből nem kérdés, miért is tudnak ennyire a hangszereiken! Mellettük pedig a deszkákra lép még egy másik debreceni legenda, a Necropsia is! Aleséket pedig mindig öröm megnézni, zenéjükben elveszni. Most is így lesz! Ne tagadd, neked is megjött a kedved! Ott találkozunk!
Jegyek a bulira: https://broadwayticket.jegy.hu/program/tankcsapda-budapest-180586
A buli Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/800716882660093
