Monumentális sci-fi, kultikus horror, modernista noir az Agave Könyvek februári újdonságai közt

Monumentális sci-fi, kultikus horror, modernista noir az Agave Könyvek februári újdonságai közt

Februárban két nagy visszatérőt is köszönthetünk: hét évvel az előző kötete után végre új Dennis Lehane-regényt – állítólag az utolsót – adhatunk a kezetekbe, az Apró irgalmak ráadásul véleményünk szerint bőven odatehető a Titokzatos folyó mellé, 2023-ban az Amazon az év legjobb krimi/thriller regényének választotta, miközben az Éles tárgyak és a Holtodiglan írója, Gillian Flynn, valamint maga a horror koronázatlan királya, Stephen King is az év legjobb regényének nevezte. És ugyancsak visszatér öt év után Pierce Brown is, aki eposzi regényt alkotott a Vörös lázadás-széria rajongóinak, akik közel 900 oldalon izgulhatnak majd Darrow kalandjain. A hónapban egy igazi kuriózumot is hozunk, az 1970-es évek horror reneszánszának egyik mára elfeledett klasszikusát támasztjuk fel Ken Greenhall Pokolfajzat című regényének képében, mely már alapötletében és narrációjában is igazi gyöngyszem lehet a műfaj rajongói számára.

Dennis Lehane: Apró irgalmak

Utolsó regényével jelentkezik a Viharsziget és a Titokzatos folyó írója, Dennis Lehane

A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974, a nagy nyári hőhullám idején. Egy este Mary Pat tinédzser lánya, Jules nem jön haza. Ugyanazon az estén holtan találnak egy fiatal fekete fiút, akit rejtélyes körülmények közt gázolt el a metró.

A két esemény egymástól függetlennek tűnik, Mary Pat azonban a gyermeke utáni kétségbeesett keresés közben olyan dolgokra bukkan, amelyeket jobb lett volna nem feltárni – kérdezősködése zavarja Marty Butlert, az ír maffia főnökét és a neki dolgozó embereket, akik nem nézik jó szemmel az üzletükre fenyegetést jelentő kutakodást. A háttérben pedig ott lüktet és forrong a város állami iskoláinak erőszakkitörésekhez vezető deszegregációs törekvése. Az Apró irgalmak szenzációs thriller, a bűnözés és hatalom brutális tablója, valamint az amerikai rasszizmus sötét szívének bátor portréja. Olyan delejező és kíméletlen könyv, amilyet csak Dennis Lehane tud írni.

Ken Greenhall: Pokolfajzat

Ha bírtad Cujo ámokfutását, Ken Greenhall szociapata bullterrierjét imádni fogod

Milyen lehetőségek rejlenek a testi erőmben?

Mi lenne, ha az öregasszony egyik reggel, ahogy ott áll a lépcső tetején, hirtelen azt érezné, hogy valami meglöki a lábát hátulról? Mi lenne, ha a levegőbe markolva előreesne, és az egyik lépcsőfok peremébe verné vékony falú koponyáját? Hogyan alakulna a sorsom, miután rátalálnak mozdulatlan testére a lépcső aljában?

Ilyen gondolatok járnak a tökéletes gazdira vadászó Baxter, a szociopata bullterrier fejében, miközben első áldozata végzetét tervezgeti. Ken Greenhall idegborzoló regénye a horrorirodalom egyik elveszett klasszikusa, melyből 1989-ben Baxter címmel nagy sikerű filmadaptáció készült, nemrég pedig a Valancourt Books mutatta be ismét a műfaj mai rajongóinak.

Pierce Brown: Fényhozó I-II.

Öt év után eposzi regénnyel folytatódik Pierce Brown Vörös lázadás-sorozata

Arató legendává vált, emberből mítosszá nőtte ki magát. A hívei világok megmentőjét, a Lázadás vezérét látják benne. Ő az, aki mindenkit megszabadít a láncoktól. E mellett viszont ő Darrow is, a Mars vörös földjének szülötte. Férj, apa és barát.

Most a világtól távol, a naprendszer egy kietlen szegletében, az otthonától és a Merkúr csatamezőin elszenvedett megsemmisítő vereségtől messze tengődik egy aprócska szemét-szatelliten, és vágyódik haza feleségéhez és uralkodójához, Virginiához, hogy együtt szálljanak szembe a vérszomjas trónkövetelő-hódító Lysanderrel és seregeivel. Lysander viszont egyébre sem tud gondolni, mint hogy a Lázadást elsöpörve visszaállítsa az Aranyak uralmát. Azt sem bánja, ha világok pusztulnak, csak beteljesíthesse saját hatalomvágyát.

Nem olyan rég még az Aratóért kiáltott a világ, hogy a rabság igáját lerázza. A mostani küzdelmekben azonban már Darrowra volna szükség, akinek viszont kell a szerettei – Virginia, Sevro vagy Cassius – támogatása, hogy megvédje a Köztársaságot. Innen indul Darrow hosszú hazautazása, ez a bolygók közötti kalandos vándorlás a végtelen űrben, ahol régi barátok találnak egymásra, új szövetségek kovácsolódnak, miközben a régi, nagy vetélytársak csatamezőkön vagy éppen földalatti folyosókon, űrhajók gyomrában feszülnek egymásnak. Hiszen Eo álma él és örök, és a sötétség korát egy új kor váltja fel: a fény, a győzelem és a remény ideje.

https://agavekonyvek.hu/

https://www.facebook.com/agavekonyvek

https://www.instagram.com/agave.konyvek/

https://www.facebook.com/magnoliakiado

https://www.instagram.com/magnoliakiado/

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás