Megérkezett az online felületekre a Nova Prospect új nagylemeze, a Stamina
A kecskeméti frontcsajos Nova Prospect ötödik nagylemezének online megjelenésével nyitja 2026 októberét. A modern rock / metalos csapat az elmúlt időszakban több új dalt is már a nagyközönség elé tárt (Végtelennek tűnt, Legyél a híd, Lángol az ég), legutóbb pedig a szöveges videóval megtámogatott Delta-t, de bőven “marad még” mit felfedezni a teljes – összesen 11 tételt felvonultató – anyagon.
A Stamina az online felületeken: https://bfan.link/nova-
“Soha ennyi vita, fejtegetés, és egymás győzködése nem kísérte az előző lemezek elkészítését, mint ezt. Amikor már jóformán hetek óta késznek volt mondható, akkor is nagyjából ‘1000’ változtatás történt rajta – ebből is látszik, hogy lassan 20 év után is még mindig szívügyünk, mivel lepünk meg Benneteket, Hallgatókat.” – kommentálta a zenekar a premiert.

Dallista:
1. Sötét keringő
2. Lángol az ég
3. Delta
4. Meteo
5. Búvóhely
6. Végtelennek tűnt
7. A sorsod üllőjén
8. A viharember km. Bölcsföldi Zoltán
9. Legyél a híd
10. Naiv fohász
11. A visszhang belül
Stúdió: Area51 Stúdió (Dobfelvételek: Grenma Stúdió)
Mix / Master: Kiss József és Schautek Bálint
Az album a tervek szerint hamarosan fizikai formátumban is elérhetővé válik – a csapat már az új digipakkal a kézben érkezik november 21-én a Kilele Music Cafe-ba, hogy egy akusztikus bulival megünnepelje a megjelenést.

2026.11.21. Nova Prospect | Your Last Steps – Akusztik || Kecskemét
Eseményoldal: https://www.facebook.com/
Nova Prospect:
Besnyő Gabriella – ének
Kiss Dániel – dob
Kiss József – gitár
Pásztóy Balázs – basszusgitár
Schautek Bálint – elektronikus hangszerek
fotó: Kiss-Pintér Judit
Nova Prospect FB-oldal: https://www.facebook.com/
Nova Prospect kiadványok a kiadói shopban: https://novaprospect.hmusic.
H-Music online:
H-Music Webshop
H-Music Facebook
H-Music YouTube
H-Music Instagram
