Az Europica nem más, mint a Kárpátia mondhatni testvérzenekara. Az anyazenekarral azonos tagsággal felálló csapat hét évvel az első lemeze után újra stúdióba vonult, hogy felvegye második lemezét, amihez ismét segítségül hívták öt barátjukat.
A lemez énekesi között ismét megtalálható Fabio Lione, akit jól ismerhet minden rock/metal rajongó a Rhapsody Of Fire, az Angra, a Vision Divine, vagy éppen a Kamelot frontjáról. Rajta kívül visszatér a korai Gamma Ray évekből és a Primal Fear éléről jól ismert Ralf Scheepers, hogy utánozhatatlan orgánumával hozzáadja a lemezhez a tőle megszokott pluszt. Itt van természetesen Tomek Horytnica is, aki ugyanúgy állandó arcnak számít, ha Europica lemezről van szó! Hozzájuk csatlakozott Björn Lodin, akit a Baltimoore és a HARD zenekarok frontembereként ismerhettünk meg. A lemez ötödik énekese nem más, mint Petrás János régi harcostársa, Vértes Attila, akivel korábban több közös zenekaruk is vol.. Attila olyan kultikus magyar zenekarokban énekelt, mint a Dance és az XL Sisters, illetve részt vett az Atilla, Isten kardja rockoperában, emellett pedig több formációt is erősített vokalistaként.
A album zenei részét ezúttal is tíz korábbi Kárpátia dal angol nyelvű változata adja. A lemezanyag keverését és maszterelését ezúttal Cserfalvi „Töfi” Zoltán végezte.
A dalok szelektálása ezúttal nem a lemezfelvételt megelőző néhány évet öleli fel, hanem a teljes két évtized, vagyis a teljes életműből válogattak. Míg az első lemez egyértelműen egy metalosabb irányvonalat képviselt, addig a Part Two határozott célja, hogy megmutassa a zenekar minden arcát. Ezek az újravett dalok az év elején napvilágot láttak magyarul is, Legendárium címmel. Az egységesített hangzás egy nagyon kerek, egész albumot eredményezett, ami már akkor felvázolta, az angol nyelvű változatok is egészen biztosan ütősek lesznek!
Dalsorrend:
- Faith In The Ancient Virtue (Bizalmam az ősi erényben) – Fabio Lione
- Strong Hand & Worryng Face (Jó lenne) – Ralf Scheepers
- Dry Leaf (Szélsodort száraz levél) – Björn Lodin
- Alarm (Trombitaszó) – Tomek Horytnica
- Heroes (Hősök) – Vértes Attila
- Friend Or A Foe (Barát vagy ellenség) – Ralf Scheepers
- Man’s Tears (Férfikönnyek) – Fabio Lione
- Fire Follows In His Steps (Már nem ember, még nem állat) – Björn Lodin
- Quiet Is The River (Csendes a Don) – Tomek Horytnica
- I Was Born A Fighter (Magyarnak születtem) – Vértes Attila
Az Europica egy túlzás nélkül egyedi vállalkozás, ami nem csak hazai léptékkel mérve nevezhető óriási teljesítménynek. A lemez pedig túlzás nélkül egy igazi zenei csemege, nem csak a nemzeti rock híveinek, hanem bárkinek, aki minőségi rockzenére és patrióta szövegekre vágyik!
Europica a Facebookon:
https://www.facebook.com/europicaband
Europica az Instagramon:
https://www.instagram.com/europicaband
Europica weboldal és shop:
http://europica.eu/