Szomorú apropója van ennek a tavalyelőtti megjelenésnek, több mint valószínű ugyanis, hogy ez a Me Ill utolsó kiadványa. A Facebook posztok alapján eleve búcsúlemeznek készült, mivel 2020 végén sajnos földbe állt a korábban is tagcserékkel, leállásokkal küszködő banda. Banzi Gábor énekes/gitáros, dalszerző gyakorlatilag szólólemezt készített, amiben olyan nagynevű sessionzenészek voltak segítségére, mint Borlai Gergő (European Mantra, Charlie, Presser stb.), Paczári Viktor (Belmondo) és Szuna Péter (Firkin).
A Me Ill zenéje amolyan könnyed, dallamos rádió rock, na nem a felszínes fajtából, hanem az a fajta muzsika, amit bárkinek nyugodtan megmutathatsz, a szüleid, a csajod, a húgod, a haverod, a munkatársad is találni fog benne valamit neki tetszőt.
Engem – koromból adódóan – főleg az anyag késő 90-es, kora 2000-es éveket megidéző hangulata fogott meg, nem egyszer jutottak eszembe a hallgatásakor Hrutka Róbert szólódolgai vagy éppen Jamie Winchesterrel közös lemezei. A Másolat című szám meg egyenesen a méltatlanul elfeledett székesfehérvári Eleven Hold zenekar legszebb pillanataira emlékeztet. De vannak itt keményebb, koszosabb témák is, bár azért nagy vadulást ne várj.
Az anyag egyértelmű slágere a „paintlapse” videót kapott Holdfény, de a nyitónóta Elvarázsoltál és a zeneileg nyugis, szövegében viszont rendesen odavágós Hangya is könnyen okozhat akaratlan dallamtapadást, sőt, még gondolatokat is ébreszthet a hallgatóban. Ez ma, amikor mindenki durva gyorsan, felületesen éli az életét, bizony nagy dolog.
Szólni kell Banzi Gábor emberi kapcsolatokat körüljáró egyedi, személyes dalszövegeiről is, amik tökéletes összhangban vannak a zenével. Egyszer sem érezni azt, hogy a mondanivaló megterheli a dalokat, viszont nem is mennek át rajtunk nyomtalanul a sorok. A hangzás kiváló, szépen kihallhatók a zenei finomságok, az aprólékos, igényes hangszerelés és a hihetetlenül hangulatos, többszólamú vokálok. A külcsín is rendben van, a borítót és a belső oldalakat Szatmári Rodion festményei díszítik.
Ha szereted a Foo Fighters-féle lazább, de még bőven komolyan vehető, szélsőségektől mentes, egészséges rockzenét, a Me Illben sem fogsz csalódni. Kár, hogy a diszkográfia legjobb darabja egyben az utolsó is.
A Kylënc (kilenc/különc) CD formátumban is elérhető, a me.ill.info@gmail.com címen tudod megrendelni.
kylënc/10