Fogalmam sem volt, mit is várjak, vagy egyáltalán mit is várhatok a Become As Animal EP-től. Korpos Lalát több, mint 10 ismerem, és mind a Septic, mind a Doghitters nagy favoritom volt, de a bio és az előzetes infók alapján ezúttal teljesen mást vártam.
Nem is lőttem nagyon messze, ugyanis a Manimal minden, csak nem hardcore. A közösségi oldalon olvasható műfaji besorolásuk eléggé hűen tükrözi a hozzáállást a zenéléshez: Metal! Plusz minden egyéb ami eszünkbe jut! Én pedig maradéktalanul hiszek is Nekik. Kellőképpen modern a felfogás, és bár kicsit eklektikusnak hathat az anyag elsőre, mindennek mondanám, csak szétesőnek nem. Néha egy-egy váltás, vagy téma annyira nem odaillő, aztán amikor 7-8 alkalommal pörög le a nóta, már teljesen érthető, miért oda és miért úgy került az a téma, vagy dallam, vagy díszítés.
Hallgat, letölt:
https://manimal2.bandcamp.com/album/become-an-animal-2014-ep
A rövid, horrisztikus Intro után elsőként berobbanó Wewe Built as High elég komoly témával indít, és már itt bebizonyosodik Holló kiváló hangi adottsága, hiszen mindegy Neki, hogy hörög, vagy dalol, mindkettőt remekül műveli. A második nóta, a Breakings and Guns, egy közel öt perces, súlyos darab, rengeteg énekkel, igen komoly mondanivalóval, lazán az anyag legjobbja, a záró Bytes of Ignorance meg valahogy az előző kettő keveréke, pozitív értelemben.
A Söme Sticky ritmusszekció remek alapokat biztosít, amire Lala gitárja kellőképpen meg is dörren. A hangzás eléggé bitang, WackorMiki és stúdiójának érdeme, remek összkép, remek arányokkal. Mondjuk ezekhez a dalokhoz kell is ez a letisztult sound. Néhol már-már progresszív elemek is vegyülnek a számokba, és a részletekhez kell a jó hangzás. Egyedül a szövegek azok, amikkel nehezen barátkozom meg. Tény, hogy elég viccesen jönne ki, ha a csajozás és a buli lenne a téma, de attól még egy esetleges nagylemezen kell pár dal, amire fellélegezhet a hallgató, és nem roppanunk bele a mondanivalóba…
Rajong, követ:
https://www.facebook.com/ManImalMusicHu?fref=ts
Előremutató, és korrekt bemutatkozás a Manimal első EP-je, amire mindenképpen érdemes odafigyelni. Csak ismételni tudom magam: kíváncsi leszek, hogy egy lemezre való anyaggal mit tudok majd kezdeni, az milyen érzéseket vált ki belőlem. A kezdet minden esetre roppant biztató, várom, hogy élőben is csekkolhassam a csapatot!
10/9! Várom a nagylemezt!