A jópofa névvel ellátott trió nem egy friss csapat, így ha eddig nem hallottál még róluk, akkor most gyorsan írj be egy fekete pontot magadnak. Róluk két dolgot kell tudni: Zenélnek és nem bonyolítják túl. Az előző anyaguk is kellőképpen jó cucc volt, így gondoltam erre is ráfülelek.
Biztos voltam benne, hogy a gitáros/énekes Romanek Gergő (a néhai Romanek Airlines-ból) ezúttal sem fog felköpni és aláállni, tehát nem számítottam gyökeres változásra. Igazából be is jött, amit vártam, illetve elképzeltem: Kapunk 5 új nótát, ahol van egy kötelező ballada természetesen, ami nem szerelmetes szerencsére. Lebegett előttem egy kis kétség eleinte, mert anno a RA legfőbb gondja is az volt szerintem, hogy a harapós riffek mellé túl lágy volt az ének, és bizony nem minden dal működött. Lemezen. Viszont élőben sosem volt velük probléma, sőt. A Mamazonas egy kicsit más recept szerint dolgozik, mégis jól rokonítható a kettő szerintem.
A nyitó Goodbye rögtön egy harapósabb, már-már mocskos témával induló, szövegelős verzével operáló, elsőre megjegyezhető, dallamos refrénnel ellátott dal, ami remek indítás. A második nóta, az Én vagyok az egy hasonlóan dögös, ennek a refrénjéből lízingelték a korong címét is. A Balladino a címéhez hűen tényleg egy kicsit nyugodtabb szerzemény, ritka jól sikerült szöveggel, és talán a legjobban eltalált énekdallammal. A Késő már, hogy szólj hozzám újra a bolondozósabb szövegét veszi elő a csapatnak, kár, hogy a refrén nem lett a legjobb, sokat visszavesz a dal lendületéből. A záró Gyere újra kicsit hasonló cipőben jár, mint az előző track. Egy tökösebb, dögösebb refrénnel sokkal nagyobbat ütne. Egyik sem rossz, vagy ilyesmi, csak szerintem az első két dal (a legjobbak) sokkal nagyobbat ütnek!
A hangzás kellőképpen vaskos, eléggé élő feeling, ami pozitívum, bár koncerten sokkal nagyobbat ütnek ezek a dalok, ebben biztos vagyok. A borító pedig jól harmonizál a dalokkal, kiemeli azt az enyhe hippi-feelinget, ami az egészet átitatja. Bajban is vagyok, ha hasonlítani kell őket valakihoz, meg nem is. Ugyanis az Ac/Dc / Airbourne vonal itt nem annyira nyilvánvaló, mint az RA-nál volt, hiába imádja ezeket Gergő. Ellenben a magyar színtérről a (még régi, és jó) Hooligans, vagy éppen a Supernem mindenképpen beugrott, így ezen csapatok fanjai tehetnek egy próbát a srácok EP-jével. Egyiket sem fognám rá igazán, mert csak néhol visszaköszön a hangulat. Ennek arányai pedig határozottan pozitív irányba billennek.
Rajong, követ:
https://www.facebook.com/mamazonasofficial
Nem tudom még, hogy hová is kell tegyem a Mamazonast. Nagyon szimpatikus, amit ez a trió csinál, és a fent említett minimális hibák ellenére gond nélkül nyúltam a replay után, ami azért jelzi, hogy az irány egyáltalán nem rossz, sőt! Egy picit több karcosabb, tökösebb, kevésbé slágeres énektémára lenne szükség, mert a hang megvan hozzá (nagyon is!!!), és akkor csak elégedetten bólogatni tudnék. A többi ugyanis pöpec.
Csúcspont(ok): Goobye, Én vagyok az egy
Mélypont(ok): Késő már, hogy szólj hozzám (Ez sem rossz, de a refrénnel nem lettünk kifejezetten spancik. 🙁 )
10/8. Remélem idén jön egy újabb lemez tőlük! 🙂