Koncertajánló: Kalapács akusztikus est a Légó klubban, a Kerecsen és az Ayers Rock társaságában!

Kalapács József már közel 4 évtizede kikerülhetetlen tényezője a hazai rock életnek. Május 8-án, pénteken első ízben látogat a főváros legfrekventáltabb helyén lévő rock szentélybe, a Légó Clubba.
A majdnem kétórás műsorban a legismertebb klasszikus rock nótákat és Józsi korábbi illetve jelenlegi zenekaraiból ismert slágereit vonultatja fel zenésztársával. Akusztikus gitáron Závoti Zoltán kíséri, akivel az 2009-ben alapított Kalapács és az Akusztikában játszanak együtt. Az estet két felvidéki zenekar, az Ayers Rock és a nem rég új klippel jelentkező Kerecsen színesíti majd. Azokat pedig, akik maradnának még, hajnalig tartó rockdiszkó szórakoztatja, a legjobb magyar és külföldi előadókkal a palettán.

Kalapács József 1982-ben lett tagja az akkoriban alakult Pokolgépnek, mely hamarosan a 80-as évek legmeghatározóbb heavy metal bandája lett Magyarországon. 1990-ig 4 stúdióalbum és egy koncertlemez készült közreműködésével. Ez idő alatt csak Magyarországon közel félmillió Pokolgép hanghordozó talált gazdára. 1990-ben a zenekar viharos körülmények között felbomlott. Józsi ez évben alapítója volt az Omennek, melynek 2000-ig volt tagja. 5 stúdió album és egy koncertlemez dicséri ezt az időszakot. Az Omen felbomlása után megalapította a Kalapácsot, mely jelenleg is az egyik legaktívabban koncertező magyar rock formáció. Magyarországi koncertjeiken kívül rendszeres fellépői a térség nagy fesztiváljainak a határokon túl is. Az énekes 2009-ben új projectbe fogott. A neve Akusztika, mely a köztudatba úgy vonult be, mint Kalapács és az Akusztika. Az akusztikus rockot játszó zenekar a legenda életművének legemlékezetesebb dalait akusztikusra áthangszerelve adja elő.
Oszlopos tagja a felvidéki magyar rockzenei szcénának az Ayers Rock! A papíron 1997 óta létező banda folyamatosan koncertezik a „határon „innen, s túl is.  „A ´80-as éveket idéző, dallamos rockot műveljük, nem titkolva az egykori nagy kedvencek hatását (Edda, P. Mobil, Pokolgép, P. Box, Ossian, Lord …) Ehhez mérten a billentyűk a hangzásban jelentős szerepet töltenek be. Nem szándékunk lyukat ütni a világba, viszont törekedünk az igényes megszólalásra. Akinek tetszik a „produkciónk“, szeretettel várjuk a bulijainkra!” – Írják magukról a fiúk.
A Kerecsen 2004-ben alakult a felvidéki Észak-Komáromban. Kezdetben Rising név alatt klasszikus rock-metál feldolgozásokat játszott (Hendrix, Deep Purple, P.Mobil…). Az akkori felállás trió volt, ahogyan ma is. Idővel jöttek a saját számok és a zenekar felvette a mostani nevét. Zeneiségét tekintve leginkább a rock-metal kategóriába sorolható be, némi népzenei hatásokkal és igényes szövegvilággal. Mindamellett, hogy a zenében érezhetőek a műfaj 70es-80as évek magyar és külföldi zenekarainak hatásai, nem követi az aktuális trendeket, de nem is tűnik idejét múltnak.

Kalapács József Akusztikus Est:
2015. május 8.  (péntek)
Kapunyitás: 18.00, koncertkezdés: 19.00
Program: Kalapács József @ Akusztikus Est | Kíséri Závoti Zoltán | Kerecsen | Ayers Rock | Rockdiszkó
Belépő: 1200 Ft

Esemény:

https://www.facebook.com/events/759030210819504/

Ayers Rock:

https://www.facebook.com/ayersrock.felvidek

https://www.ayersrock.hu/

Kalapács József:

https://www.facebook.com/KalapacsJozsef

https://www.facebook.com/KalapacsZenekarOfficial

https://www.facebook.com/KalapacsEsAzAkusztika

https://www.kalapacs.net/

Kerecsen:

https://www.facebook.com/kerecsen.zenekar

https://kerecsen.com/

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás