Ebben a rovatban többnyire ma már nem létező/inaktív underground csapatok – számunkra – meghatározó anyagait szeretnénk bemutatni, de terveink szerint terítéken lesznek még működő, akár időközben befutott előadók korai demói, lemezei is. Célunk továbbá a fősodortól távolabb eső, méltatlanul mellőzött vagy mára feledésbe merült, de mindenképpen értékes keményzenei csemegék megismertetése a nagyérdeművel. Túrjuk hát fel a lemezgyűjteményt, és poroljuk le az előásott kincseket!
A hajdúszoboszlói Phaidont 1994-ben alapította Rásó Péter gitáros, Takács János dobos és Venyige Balázs basszusgitáros. Az első két demót (A fény árnyékában – 1996, Contrast – 1998) még Bekker Jánossal a fronton készítette el a csapat, majd a következő évben – a nem sokkal korábban feloszlott Tridentből – megérkezett Asztalos „Paszti” Attila, akinek orgánuma, karaktere és kiállása a továbbiakban meghatározta a zenekar hangzását és fazonját. Időközben az alapító Venyige Balázst Ferenczi „Cézi” Tibor váltotta a basszusgitáron, és kiegészült a zenekar egy második gitárossal is, Himmer Krisztián személyében. Ez a hat főre duzzadt, két énekessel és két gitárossal operáló felállás készítette el 1999 végén a P.O.L.I.P. címre keresztelt demó CD-t, melynek köszönhetően megnyíltak a színtér régóta döngetett kapui a zenekar előtt (még azon melegében közös turnéra indultak egy bizonyos FreshFabrik nevű bandával).
No de miben is rejlik az anyag különlegessége? Kezdjük azzal, hogy a 90-es évek végén már önmagában az is kuriózumnak számított, ha egy feltörekvő vidéki bandának stúdiólemez minőségben szólalt meg a demóanyaga, a P.O.L.I.P. pedig jóval átlagon felül teljesített e téren. A négy dalt ugyanis a szolnoki Denevér Stúdióban rögzítette a tagság, Cserfalvi „Töfi” Zoltán irányítása mellett.
Önmagában a hangzás azonban kevés lett volna a kultstátuszhoz, a legtöbbet már akkoriban is a zene nyomta a latba, na meg a jó dalok és minőségi szövegek, amik terén szintén jeleskedett a társaság. Az anyag szakmai-és közönségsikere szerintem sokkal inkább azzal magyarázható, hogy a Phaidon akkora eredetiség-faktorral rendelkezett a maga idejében, mint a kortársak közül senki – vagy csak nagyon kevesen –, rájuk valóban igaz volt a közhellyé koptatott mondás, miszerint behatárolhatatlan a zenéjük. Profi, friss és izgalmas hatást keltett – és kelt a mai napig – ez az összetett, mégis befogadható muzsika; van itt grunge, korabeli alternatív rock/metal, progresszív és keleties elemek, mindez nyakon öntve egy egészséges adag népzenei hatással. Utóbbi főleg az énekre jellemző és ezen az anyagon domborodik ki leginkább. A szövegek nem akarnak túl sokat mondani, nem érdemes világmegváltó gondolatokat, túl mély tartalmat keresni bennük, cserébe viszont tökéletesen illenek a zenéhez, mondhatni, mantra-szerűen fészkelik be magukat a hallgatóba, szinte észrevétlenül.
A zenészek kreativitása, a tagok közötti kémia, a korszak, a közeg, a hely és az idő, szóval minden úgy állt össze, hogy a Phaidon kihozhassa a legtöbbet ebből a négy számos demóból. Minden adott volt ahhoz, hogy feljebb lépjenek egy magasabban jegyzett ligába.
Ha csak egy dalt hallgatsz meg az anyagról, akkor a Shock! korabeli válogatásalbumán is szereplő Szél címűt ajánlom figyelmedbe.
2004-ig kellett várni, míg újabb stúdiófelvétellel jelentkezett a zenekar (2001-ben és 2002-ben is készült ugyan egy-egy demóanyag, de egyrészt ezek próbahelyi felvételeket tartalmaztak, másrészt pedig – legalábbis akkor – egyik sem kapott országos szintű terjesztést, mindkettő saját, házon belüli „használatra” volt hivatott). Addigra, Bekker János és Himmer Krisztián kilépésével (és az időközben szintén kiszálló Cézi visszatérésével) ismét négy tagot számlált a csapat, ez azonban nem vált hátrányukra, sőt, talán nem véletlen, hogy az utókor a Paszti – Rásó Peti – Cézi – Takács Janó kvartettel azonosítja a Phaidont.
A szintén a Denevérben felvett két dallal (ma EP-nek mondanánk, akkor maxiként, vagy csak simán promóciós anyagként hivatkoztak rá) valóban sikerült a szintlépés, zenei és produkciós téren legalábbis mindenképpen. Az anyag az előzőnél is erőteljesebben szól, és úgy mozdult el általa egy rockosabb, kézzel foghatóbb irányba a banda, hogy közben megtartottak mindent, ami addig kiemelte őket a mezőnyből. Mindkét dal jól megírt, azonnal ható sláger, óriási refrénekkel. Nem mellesleg a szövegek is tartalmasabbak, mint a ´99-es demón.
Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a Phaidonnak csak részben sikerült a szintlépés ezzel a minilemezzel. Az együttes addig is látszólag távlati célok nélkül, sok szünettel működött, időnként eltűntek, majd újra aktívak lettek, de végül mindig ugyanazokat a köröket futották, nem jutottak egyről a kettőre. Ez később sem változott. 2004-ben és két évvel később is felröppentek a hírek a várva várt nagylemezről, de valahogy csak nem akart összejönni a dolog. A 2006-ban felvett 10 dalból mindössze 3 jelent meg, ezek meghallgathatók a zenekar YouTube csatornáján.
Utoljára a 20 éves jubileum kapcsán adott magáról életjelet a banda, 2015-ben néhány ünnepi hangulatú koncerten láthatta őket a közönség. A tagok egyébként – szerencsére – a Phaidon után is aktívak maradtak, olyan zenekarokban játszottak vagy épp játszanak a mai napig, mint a P.Box, a Benzin, a Died By Johnny, a ZZ Copy, a Záróra vagy a 2020-ban indult MoneyRoll, ahol Paszti és Cézi újra együtt nyomja a rákenrollt.