Az életben furcsábbnál furcsább helyzeteket teremtünk. Hiszem azt, hogy amit másokkal teszünk, azt életünk során egyszer visszakapjuk. Igyekszem is eszerint élni, bár vannak buktatók. Nem gondolom, hogy maradéktalanul sikerül, de törekszem rá. És ha mégis elkövetek egy hibát, bocsánatot kérni nem szégyen, hanem erény. Minden ember hibázik, de egyszerűbb homokba dugni a fejünket és újjal mutogatni a másikra, hogy az Ő hibája. Tologatjuk a felelősségvállalást és közben egyre mélyebbre süllyedünk a saját magunk által kreált mocsárban, és örömmel dagonyázunk a közepén. Mindeközben mindenki mást okolva, hogy Ő a hibás. A rendszer, a főnök, a kolléga, az anyánk, a gazdasági helyzet, és még sorolhatnám. Ilyenek vagyunk. Szerintem illendő volna elgondolkodni és néha megtorpanni. Megállni egy pillanatra és megkérdezni magunktól: Miért érzem jobban magam, ha egy másik embert eltiporhatok, megalázhatok? Ha veled ezt teszik, akkor nem az a követendő példa! Neked kell kiállnod magadért.
Ma kiálltam egy emberért, mert így láttam helyesnek. Persze a sértett magyarázta a bizonyítványát, hogy miért is enged meg olyan hangnemet egy embertársával szemben, amit nem is minősítenék. A kutyámhoz szebben szólok.
Ehhez kapcsolódik egy másik történet ugyanebben a díszes társaságban, csak egy másik személlyel. Közlendője volt számomra, amivel semmi probléma nincsen. Csakhogy az illető egy értelmes kerek mondatot nem képes összerakni, amit még mindig nem rónék föl neki, mert mással is előfordul. Erre én visszakérdeztem, mivel nem tudtam értelmezni az információt. Előfordulhat persze, hogy nem ő fogalmazott rosszul, hanem én nem figyeltem eléggé. Gondoltam fussunk neki még egyszer, hogy tisztázzuk, erre kaptam valami orr alatt elröfögött hasonlóan értelmes választ. Mivel még mindig nem értettem a problémát én ostoba megkérdeztem egy harmadik érintett személyt, hogy miről is hadovált nekem ez a kedves hölgyemény. Válasz persze nem érkezett. Gondoltam én, akkor nem is olyan fontos.
Na ez a sok kedves személy összegyűlt és nagy okosan megtárgyalták, hogy bizonyára tiszteletlen vagyok, mert hogy merészelek ilyet tenni. Végül is jogos. Milyen jogon állsz ki egy embertársadért, akit az értékrended szerint jogtalan sérelem ért? Milyen jogon kérdezel vissza, mikor megkaptad az összes információt?
Emberek normálisak vagytok? Ezek után, ha valaki odajön és kérdőre von, akkor meg tudtam volna magyarázni, mit és miért mondtam. Megtehették volna. De nem ez történt.
Kerestek egy szószólót és a névtelenség mögé bújva támadtak, meg nem nevezett személyt/eket egy csoporton belül. Nagyon eredeti, nemde bár? Tegye fel a kezét, akivel történt már ilyen. Van egy kisebb csoport, akik a sértettek és egy nagyobb, akik a sértők lehetnek. Nyilván nem mindegyik az, de van aki magára veszi a hallottakat.
Nos, én ma magamra vettem.
És az a helyzet, hogy egy árva szót nem vonnék vissza, ami a mai napon elhagyta a számat, ugyanis az értékrendemnek megfelelt.
És ezúton szeretném felvilágosítani azokat az embereket, akik megtiszteltek a cikk elolvasásával, és esetleg hasonló dolgot követtek már el, vagy készülnek ilyesmire. Nem az a helyes megoldás, hogy álruhába bújva a sértettet játszod. Nem kell mások mögé bújni, hátulról mellbe támadni és hasonló nyalánkságok. Gyere oda és kérdezd meg. Persze a nekem tetsző hangnemben. Tudod mi fog történni? Képzeld el a nagy csodát: VÁLASZOLOK! És tisztázva van a kérdés.
Azok vagdalóznak a leghangosabban a tisztelet, becsület, erény és a többi magasztos szavakkal, akiknek a leghalványabb elképzelésük sincs a jelentésükről!
És, hogy körbeérjek. „Amit másokkal teszel, az egyszer visszaköszön…”
Az őszinte embereken a hazugok nem találnak fogást 🙂