Junkies, Explicit, Hangtapasz – 2014. 11. 28. Esztergom, Sportalsó

Amikor nyáron sikerült elcsípnem az utolsó pillanatban beugrott Junkiest, akkor örömmel konstatáltam, hogy a csapat remek formában van, és felszántják a színpadot, ahogy kell. Akkor a dallista is jó arányérzékkel lett összeválogatva, így hát kíváncsi voltam, mit fognak mutatni klubban, kisebb színpadon, ráadásul két frankó előzenekarral.

Az estet a debreceni illetőségű Hangtapasz nyitotta, akiket az elejétől fogva figyelemmel kísérek, ugyanis roppant szimpatikus arcok, és szerintem a zenéjük jóféle. Tökös, punkos, szemtelenül jó szövegekkel. Tetszik, hogy van egy imidzsük, amit kivisznek a színpadra, és amiről süt, hogy nincs mögötte megjátszás. Olyan arcok, amilyennek a klipjükben látjuk Őket: lazák, pozitívak, és vérükben a rokk. Elővezették a klipes dalokat, új szerzeményt, meg mindent, ami egy jó koncerthez kell. Annak ellenére sem volt hiányérzetem, hogy a három kedvencemből csak egy, a Fürdőruhás sláger szerepelt a programban. Remek volt srácok, a mihamarabbi viszonthallásra, látásra!

A másodikként színpadra lépő Explicitről szinte semmit nem tudtam, csak amennyit Terényi Robi előzetesen elmondott nemrég, illetve egy klipet láttam tőlük. Látszik, hogy a formáció még nagyon friss, nincs meg a nagy koncertrutin, picit talán izgulnak is a színpadon, de az igyekezet és az élvezet nagyon látszik. A dalaik nem rosszak, ott is picit hiányolom még az összeszokottságot, de kezdetnek ez több, mint elég. Kíváncsian várom, hogy hosszabb távon mire számíthatunk tőlük.
Aztán amikor berobbant a Junkies, akkor mondtam azt, hogy ez mi? Mintha nem is Őket láttam volna a Fezenen, akkora különbség volt itt, meg ott. Ez a zenekar sokkal energikusabb volt, és sokkal inkább tüzes, mint a nyári. Oké, hogy más a klub, és más egy fesztivál, de akkor is. Hatalmas feelingel toltál, a Félsz/Amszterdami kávé nyitány pedig annyira meghozta a kedvem a koncerthez, hogy már kértem is egy korsó sört, és csak hallgattam a jó kis glam-punkot.

A program ezúttal is Best Of volt, az új lemezről nem is volt szerintem csak a Hidegháború és a Hazudni muszáj. A közönség megőrült. Ment a stage diving, a pogó, ami csak kell. Mondjuk az olyan slágereket, mint a Degeneráció, Szép Új Világ, A drog az rossz, és a Miattad iszom, Te állat! meg kellett valamivel hálálni.  A Nihil és az SX7 a két kedvenc lemezem a csapattól, így reméltem, hogy előkerül a Maszk, vagy az Ennyi kell, illetve a Félbetépve, és meg is kaptam. Mindet. Mit akarhattam volna még?

Amikor rápillantottam a setlistre, és láttam, hogy oda bizony 24 nóta van felsorakoztatva, akkor azért elégedetten nyugtáztam magamban, hogy nem teketóriáznak a srácok, ugyanis az nem kevés. Tombolt is a közönség tisztességgel, amire Szekeres csak annyit mondott: Ti vagytok a legjobb közönség a turnén basszátok meg! És mi elhittük neki. Van, amikor a zenész ezt elsüti minden koncerten a turnén, meg van, amikor úgy is gondolja. Valamiért úgy érzem, ez itt az utóbbi volt.
Amikor rápillantottam a setlistre, és láttam, hogy oda bizony 24 nóta van felsorakoztatva, akkor azért elégedetten nyugtáztam magamban, hogy nem teketóriáznak a srácok, ugyanis az nem kevés. Tombolt is a közönség tisztességgel, amire Szekeres csak annyit mondott: Ti vagytok a legjobb közönség a turnén basszátok meg! És mi elhittük neki. Van, amikor a zenész ezt elsüti minden koncerten a turnén, meg van, amikor úgy is gondolja. Valamiért úgy érzem, ez itt az utóbbi volt.

Ám könyörtelenül közeledett a vége, amit onnan lehetett tudni, hogy jött a Nincs pardon, a Csatornapatkány és az elmaradhatatlan Mese. Innen már azt hittem, jobb nem is lehetne ez a koncert, ám Linda Daemonnak hála, mégis lett. A színpadon termett ugyanis, és jött egy a lapon nem is szereplő dal, az Ufók, istenek! Azt hittem rosszul hallok! Nem is tudom, mikor hallottam ezt utoljára élőben! Remek lezárás lett volna, de akkor honnan tudtuk volna meg, hogy a Szerelmünktől lettek ilyenek? Ám a Viszláttal tényleg vége lett a koncertnek, de azt garantálom, hogy hiányérzet nem maradhatott senkiben sem.

Utána még persze legurítottunk pár sört a srácokkal, sztorizgattunk, jól éreztük magunkat, és serényen egyetértettünk abban, hogy ezt bizony meg kell ismételnünk, mert ilyen kib….tt jó buli nincs minden péntek este!

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás