A dunaújvárosi Jolly Jackers egyike hazánk irish folk/punk zenekarainak, amikből az utóbbi években egyre több van idehaza is. Az előző, Sobriety című EP-jükről nálunk is olvashattál, akkor egyfajta reménységnek tituláltam a csapatot, és azt is elárulom, hogy ezt utólag is így gondolom, hiszen azt a lemezt azóta is elő-előkapom néha és megdöngetem idehaza és útközben is. Az új lemezt éppen ezért eléggé vártam, főleg, hogy az új szólógitáros miatt még többet vártam a cucctól, mint eleve tettem volna.
A zseniális szójáték című új anyag minden szempontból hozza az elvárásaimat, éppen ezért nem is hiszem, hogy túl bőre eresztem ezt az írást. A 7 új dal és az Outro egy olyan zenekar képét mutatja, akiken messze menőkig hallatszik, hogy az elmúlt két évet nem lazsálással, hanem a színpadokon töltötték, aktív koncertezéssel. A dalok is sokkal érettebbek, kerekebbek, énekelhetőbbek és bizony minden szempontból jobbak is. Még a szövegeken is érzem az előrelépést, pedig azokkal legutóbb sem volt semmi bajom.
Ami a leginkább fülbetűnt, rögtön a nyitó Back At Home-nál, hogy hangzás terén óriási az előrelépés. Sikerült elcsípni azt a koszos, mégis arányos sound-ot, amitől ez a stílus igazán tud működni, és amitől az ember szíve szerint azonnal táncra perdülne, akár a nappali, vagy a reggeli dugó közepén is. Márk szólómunkája érezhetően sokat dobott a végeredményen, és Sztivi is sokat fejlődött énekileg. Ez leginkább a lemez négy nagy slágerében (címadó, Devil, John Not The Silver és Hymn For The Gang) csúcsosodik ki, itt érzem, hogy abszolút jó úton jár a csapat a révbe éréshez. Ha ez a négy dal nem perdíti táncra még a kétkedőket is, akkor semmi a jelenlegi repertoárból. A többi dal, vagyis a Drive és a Let It Rain sem rosszak, csak éppen egy cseppet kevésbé érzem karakteresnek a többinél őket. Bár a Let It Rain-ből meghallgatnék egy full akusztikus verziót, ahol mondjuk dob sincs.
Tekintve, hogy a csapat aktivitás terén eléggé példaértékű, a munka kezd lassan beérni. A sokasodó külföldi fellépések, a Firkin-nel közös turné, lemezkiadó, mind azt bizonyítja, hogy bizony érdemes dolgozni a célokért, mert el lehet érni őket. A Blood, Sweat and Beer természetesen nem lett hibátlan, viszont klasszisokkal erősebb elődjénél, így most szíven szerint adnék rá 9 pontot, ha az megkapta a nyolcat, ám mégis maradok a nyolcnál, de csak mert igyekszem mostanában szigorúbb lenni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez a nyolc pont évek múlva sem halványul hetessé. Ha Neked is csalódást okozott az új Dropkick Murphys például, akkor ezzel a lemezzel vigasztalódhatsz!
10/8 Soha rosszabbat!