Hol a Mennyem? címmel elkészült a megújult Túloldal zenekar első stúdióanyaga. A 2016-ban indult, s azóta több inaktív időszakon és tagcserén átesett debreceni csapat a Ká Stúdióban dolgozott a felvételeken, míg a dalhoz kapcsolódó videó Bikfalvi Balázs frontember munkája.

„Hosszú ideje vártuk már ezt a pillanatot. 10 évvel ezelőtt született a dal, és ez idő alatt folyton formálódott. Megannyi koncerten bólogattunk, tomboltunk rá együtt, most pedig végre elfoglalhatja méltó helyét az online térben is, végleges formájában. Nagy lépés ez nekünk! Ezúton is hatalmas köszönet a Ká Stúdiónak a profi hangzásért, a produceri szemléletért, a sok tanácsért egyaránt, ami teljessé tette! Ez a dal részben a Túloldal múltjának öröksége, részben az új fejezetünk kezdete. A „Hol a Mennyem?”-mel szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki 2016-2020 között aktív része volt a zenekar életének, Ti már biztosan hallottátok élőben. És leginkább köszönjük Nektek, akik olvassátok ezeket a sorokat! Ez a dal Nektek szól!” – írja közleményében a zenekar.
https://linktr.ee/tuloldal
