Ha valakinek problémája van velem, az az Ő problémája. – Olvastam a minap a nagy arckönyvben. Sok ostobaságot látni nap mint nap, de ez a bölcsesség kivételesen igaz. Gondoljunk bele. Ha valakire megharagszunk, vagy csak nem szimpatikus, vagy titkon irigyeljük valamely tulajdonságát, az ellenszenvet ébreszt bennünk. Ergo nekünk van problémánk. Ekkor próbáljuk meg rávetíteni a másikra a dolgot. Ilyenkor mindent megteszünk, hogy az üzenet eljusson a „problémás illetőhöz” valamilyen úton. Ekkor ellenszenvünk alanya két dolgot tehet. Vagy elhiszi, amivel tömjük a fejét, vagy meghallgat és tudomásul veszi a problémánkat, de nem hatja meg a dolog túlságosan. Ha megbántottuk az illetőt jobban érezzük magunkat, ha nem sikerül, akkor még dühösebbek vagyunk.
Miért tesszük ezt?
Attól, hogy másokra vetítjük a problémáinkat, attól még a miénk marad. Max okozunk pár kellemetlen percet az illetőnek. Nehogy már neki jó legyen alapon, ha mi mocskos rosszul érezzük magunkat. Könnyebb hibáztatni a szomszéd nénit, a főnököt, az anyánkat, a párunkat, akárkit, aki kéznél van, minthogy felelősséget vállaljunk tetteinkért. Ha vállalnánk a felelősséget, akkor elismernénk, hogy hibáztunk. De ez egy tökéletes világ.
ÉN NEM HIBÁZOM!
Kivetítem másra és kezdődik az egész elölről.
Nem szép dolog, ha engem kérdeztek.
Ennek ellenére, emberek, ezt teszitek nap, mint nap. Méghozzá olyan módon, hogy nem is vagytok tudatában.
Az ego rafinált fajzat. Elrejti az igazságot, amit nem akar meghallani. Átalakítja, hogy úgy jusson el a tudatunkig, hogy őfelsége ne sérüljön.
Ha valaki úgy akar tovább élni, hogy minden vele történt rossz dologért mást hibáztat, nyugodtan megteheti. Ezek az emberek boldogtalanok. És nem is igazán értik, hogy miért. Csak hibáztatják a kormányt, a rendszert, a globális felmelegedést…
Pedig a kulcs a kezükben van. Nézzünk kicsit magunkba. Tényleg a másikat utálom? Tényleg az Ő hibája? Miért akarok bántani mást?
Minden, ami velünk történik, az azon dolgok következménye, amiket mondtunk és tettünk. Kivétel nélkül. Ha rossz dolog történik, inkább gondoljuk végig, hogy mi vezetett idáig. Meglesz a megoldás. És ha úgy véljük hibáztunk, akkor bocsássunk meg önmagunknak. Hiszen az adott pillanatban nyilván helyesnek véltük a lépésünket. A hibákról utólag derül ki, hogy valójában hibák. Az adott pillanatban csak helyes van. De ha már megtörtént, akkor fogadjuk el. Bocsássuk meg magunknak. Ez magával hozza a megnyugvást. Igazi megnyugvást! Nem olyat, amit abból nyerünk, hogy másokat okolunk.
Legyen szép napotok, és kezdjétek el a boldog életet MA! Lássátok és értékeljétek azokat az ajándékokat, amiket az élettől kaptatok! Legyen az bármilyen apró! Így minden nap találtok szépséget!