Hajótörött Mindenható – Új szólódallal jelentkezett Bikfalvi Balázs

A napokban jelent meg Bikfalvi Balázs (ex-Inferis, Túloldal) legújabb akusztikus dala, a ‘Hajótörött Mindenható’. A debreceni gitáros-dalszerző a közelmúltban új „egyszálgitáros” projektbe kezdett, ennek első produktuma volt az április végén megjelent ‘Hol nem volt’ című szerzemény, míg a most napvilágot látott, szöveges videóval megtámogatott nóta egy akusztikus album lehetőségét vetíti előre.

Balázs a következőket nyilatkozta az új dal kapcsán:

„Ez a dal is egy életszakasz végének a lenyomata, akárcsak az előző szerzeményem, a Hol nem volt. Ez utóbbi inkább a csalódottságra, hamis reményekre és az elárultságra fókuszált, míg a Hajótörött Mindenhatóban inkább a beváltatlan lehetőségeken, a tehetetlenségen van a hangsúly. Azon az érzésen, amikor csak tehetetlenül állunk, miközben elsodornak az események, amikre nincs ráhatásunk. Amikor úgymond átcsapnak a fejünk felett a hullámok és nem tehetünk ellene, a dolgok csak úgy megtörténnek.

A refrén született meg először, pedig ez nálam ritka, nekem általában ez a legnagyobb kihívás, mivel nem szeretem ‘önmagam ismételni’. Itt viszont végig hiteles, releváns marad, hiszen a gondolatmenetben vissza-visszaköszön a tehetetlenség, a bizonytalanság.
Van, hogy mindenkinek a szemében más-más szerepet töltünk be. Lehetünk egyszerre hősök és szörnyek is. Közben meglehet, inkább csak elveszettek vagyunk, és úgy érezzük, nincs ráhatásunk a történtekre. Mert bár úgy gondolom, mindannyian a saját óceánunk istenei vagyunk, más ‘óceánokon és isteneken’ is múlik a sorsunk. A szövegben nagy hangsúlyt kapott végül az egyik kedvenc metaforám: az élet óceánjának képe, ugyanis mindkettő kiszámíthatatlan, tele van kihívásokkal/hullámokkal, mégis minden cseppje/pillanata egyedi, különleges és megismételhetetlen… és mert mind hullámok hada hátán hánykolódunk az élet sötét óceánján.

Mivel nagyon sűrű a szöveg, adta magát, hogy szöveges videót kreáljak hozzá.
Hogy a szövegvilághoz illeszkedjen, szerettem volna vizet a háttérbe, s bár először több okból is a Vekeri-tóra esett a választás (az első akusztikus albumom borítója is ott készült, közel is van, és a hely maga is hangulatos), sajnos a víz hiányzott a medréből. Akkoriban kirándultunk Tokajon, így megragadtuk az alkalmat, hogy a háttérvideót végül a Tiszánál rögzítsük.”

Bikfalvi 

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás