A ’90-es évek szocializálódott rockzenekedvelők számára bizonyára nem ismeretlen a GUN nevű zenekar: a közvélemény szemében egy klasszikus értelemben vett one-hit-wonder bandáról van szó, ráadásul, az egyetlen slágerük is egy feldolgozás. 1994-ben landolt a csapat Cameo coverje az MTV-n, Word Up címmel. Úgy tűnt, ezzel egy csapásra be is írják a nevüket a Nagy Rock And Roll Könyvbe…aztán máshogy alakult. Ha az ember kicsit elmerül a sztoriban, akkor egy méltatlanul elfeledett és alulértékelt banda képe rajzolódik ki, amely épp a napokban jelentetett meg egy új lemezt Hombres címmel. Lássuk, honnan jött és hová tart a több mint 35 éves (!!!) skót rockbanda.
A The Gun története Blind Alles néven indult 1987-ben. Gyakorlatilag az első lemezük megjelenése előtt (Taking on the world-1989) keresztelkedtek át. A szerethető, dögös rádiórockot prezentáló csapat alanyi jogon is sikervárományos volt: a kasszákat ugyan nem robbantotta fel a debütálás, de az akkori kiadójuk, az A&M Records még ugyanebben az évben beprotezsálta őket a Bon Jovi és a Def Leppard európai turnéjára előzenekarnak.
1992-ben, a második lemezüknek már némi színpadi-és dalírási rutinnal álltak neki. A Gallus az Egyesült királyságban a TOP 20-ba is bekerült, és néhány európai országban-például Svájcban – is rákerült a toplistákra, de az igazi átütő siker még így sem érkezett meg.
A zenekarnak azonban ez sem szegte kedvét, folyamatosan turnéztak, promótálták a lemezeiket, és közben koncertről-koncertre, interjúról-interjúra, rajongóról-rajongóra építették a karrierjüket. Voltak Bruce Dickinson, a The Rolling Stones vendégzenekara is, többek közt.
Az 1994-es Swagger című anyagra kiadói/produceri javaslat alapján került fel a Cameo feldolgozás, amely egy csapásra a csúcsra repítette a bandát – ugyanakkor ez okozta a vesztüket is. A feldolgozás-banda skatulyát ezt követően nem tudták levetkőzni
Az 1997-es 0141 632 6326 lemez felvételei már egy kiégett, tagcserékkel, és egyéb belső feszültségekkel terhelt bandát értek, pedig a lemez producere nem kisebb név volt, mint az INXS billentyűs dalszerzője, Andrew Farris. A körülmények miatt szinte determinált volt a kudarc, az eladások a korábbi részsikerek szintjét sem érték el. A banda néhány koncert, után bedobta a törülközőt…és innentől kezdve jó 10 évig, 2007-ig úgy is tűnt, hogy feloszlottak.
2008 januárjában aztán az alapító testvérpár Dante és Jools Gizzi egy dobossal kiegészülve GUN dalokat játszott egy glasgowi rockrádió fesztiválján, és ez a performance meghozta a kedvüket a reunionhoz. Újjászervezték a bandát, azóta pedig gyakorlatilag folyamatosan működnek. 2022-ig bezárólag 5 nagylemez, folyamatos fellépések, turnék, annak ellenére, hogy a saját üvegplafonjuk tetejét a mai napig nem tudták áttörni.
Ami, rockzeneszerető emberként, bevallom, fura. Vegyük például a frissen megjelent Hombres dalait. A kor követelményeinek megfelelő : 10 darab , 3-4 perces hosszúságú dal, 35 perces hossz. A többség kellemes bólogatós, középtempós rock, de van 1-2 balladisztikus tétel is, mint például a Falling című klippes darab.
Rövid, tömör, élvezhető: aki a ’80-as , ’90-es évek hard/glam/grunge rock közegében szocializálódott, az minden bizonnyal örömét leli ebben a lemezben, már csak a retro-hatás miatt is.
Ez a zenekar nem véletlenül volt jó páros a Gördülő Kövekkel, vagy Bon Joviékkal. Klasszikus riffek, döntő többségben középtempók, stadionért kiáltó refrének, és kiművelt gitárszólók. A zenei trendek persze sokat változtak azóta, a rock/metál közegben a dallamos részek dallamosabbak, a kemény részek keményebbe lettek…(haha)…ennek ellenére, egy bizonyos réteg számára biztos, hogy tud mit adni ez a fajta szélsőségektől mentes rockmuzsika.
Egy lemezkritika esetében lehetne mélyre menni, de ez igazából nem egy kritika.
Ez az írás egy rajongói gesztus, egy, a szerző számra kedves, alulértékelt zenekarról, akik sosem érték el azt a szintet, amit muzikális képességeik alapján megérdemeltek volna, de örömteli, hogy ennek ellenére még mindig léteznek és alkotnak.
Legyen ez egy figyelemfelhívás azoknak, akik hozzám hasonlóan nem szívesen mennek el az ehhez hasonló rejtett kincsek mellett, de az információs túlterheltség korában fennáll a veszélye annak, hogy ez megtörténik.
’90s évek MTV rockerei, térjetek haza a GUN kebelén.