Az emberek természetüknél fogva hajlamosak arra, hogy megszokják és triviálisnak tekintsék az alá-fölérendeltségi viszonyt négylábú társaikkal szemben. Valljuk be bátran, nem sokszor fordul meg a fejünkben, hogy kedvencünk ránk támad, vagy többé nem engedelmeskedik. A megszokás azonban veszélyes dolog is lehet, sokszor túlzottan is visszaélhetünk (képzelt?) hatalmunkkal. A Fehér Isten bemutatja azt a valóságot, amikor ennek a visszaélésnek következményei születnek.
Rendező: Mundruczó Kornél
Forgatókönyv: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória
Alaptörténet: Képzeljük el azt a valóságot, amikor a keverék kutyák egyre inkább megbélyegzetté vállnak, megfogyatkoznak, tartásuk pedig bejelentés kötelessé válik. Ebben a valóságban tölti Lili (Psotta Zsófia) nyári szünetét édesapjánál, akivel szülei válása óta nem áll szoros kapcsolatban. Új lakhelyére kíséri keverék kutyája, Hagen is. Dániel (Lili apja, Zsótér Sándor) viszont nem hajlandó a kutyával járó költségek megtérítésére, így megszabadul az állattól.
Milyen utakon jár a két főszereplő, milyen megpróbáltatásokat kell kiállniuk, míg újra nem találkoznak, és vajon a viszontlátáskor képes-e a barátságuk kibírni a súlyt, ami a valóság egy másik oldalának megismerésével jár?
Elsőként le kell szögeznem, hogy a Fehér Istent nagyon jó magyar emberként nézni. Sokkal valóságosabbá válik a történet, amikor a sokunknak ismerős helyszínek, jellemek, reakciók (magyar mentalitás) megjelennek a vásznon. Még a filmet képzeletbe helyező tény (a keverékek helyzete) sem áll túlzottan messze a mi valóságunktól. A helyszínek zseniálisan illeszkednek az épp aktuális cselekményhez, sikerült Budapest egy olyan arcát megmutatni, amely tökéletes hitelességet kölcsönöz. Egy jelenetet szeretnék kiemelni, amikor Hagent a sintértelepre viszik, a magas kerítéssel elkerített, tömegben álló kutyák kétségbeesett és céltalan bolyongása egyfajta koncentrációs tábor képét vetíti elénk, amely még inkább megerősíti bennünk az alapállapotban megfogalmazott kirekesztést és üldözöttséget.
Lili karaktere nagyszerűen lett megformálva, a gyermekien felelőtlen, cselekedeteinek hosszabb távú következményeit felmérni nem tudó gyermekre nem is találhattak volna jobb színészt Psotta Zsófiánál. Az arcáról, testbeszédéről valóban mindig az olvasható le, mint ha nem is színészkedne. Egyetlen zavaró tényezőt véltem felfedezni, a film bizonyos részein a karakter és a színész életkora nincs szinkronban, ami egy kicsit zavaró.
A történet bizonyos eseményei az emberi naivitásból fakadóan túlzottak lehetnek, azonban egyenként, racionálisan végiggondolva van alapjuk. Hagen megpróbáltatásai egyre súlyosbodnak, és ennek nyomán személyisége egyre inkább eltorzulni látszik. A kutya arcán sokszor szó szerint látszik a csalódás és a fájdalom, mint ha azt akarná üzenni nekünk, hogy ő csak szeretne visszatérni barátjához. A kutyákkal foglalkozó szakemberek zseniális munkát végeztek, bámulatos, hogy milyen hiteles alakításra képesek az állatok.
Adott tehát egy alkotás, melyben a szereplők olyan átlagos emberek, mint amilyenek szembe jönnek velünk az utcán, amelyben a cselekmény elemei tökéletesen realizálhatóak, amelyben a bajt okozó ok a mi valóságunktól sem áll messze. A tetőpont és a végkifejlet természetesen vizionált, de én feltenném a kérdést. Honnan tudjuk, hogy ez nem történik meg holnap?
Félreértés pedig ne essen, a Fehér Isten nem egy könnyed hétvégi mozi, az érzelmekkel telített jelenetek, feszültséget dobogtató, gyakran véres közeli felvételek egy olyan drámává alakítják a művet, amely horror elemektől sem mentes. Ez pedig a magyar filmpiacon nem mondható szokványosnak, így ne higgyük azt, nem érhet meglepetés.
Ezúton szeretném megköszönni az Uránia Nemzeti Filmszínház munkatársainak udvariasságát, és melegen ajánlani mindenkinek ezt a helyszínt, ha a blockbustereknél valamivel érettebb és komolyabb filmre vágyunk, hiszen stílusa és szellemisége nagyon jól megalapozza a hangulatot.
10/9.