Drágább, mint az Életed! (A Good Day, To Die Hard – 2013)


Rendezte: John Moore
Főszereplő(k): Bruce Willis, Jai Courtney, Sebastian Koch
Történet: Nos, az most kicsit egyszerűbb(nek tűnik), mint az lenni szokott: McLane elmegy Moszkvába, hogy segítsen bajba jutott fián, aki szintén éppen segíteni akar egy bajba jutott politikuson, aki… 🙂

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem a Die Hard az egyik kedvenc sorozatom. Az első négy részt számtalanszor láttam már, kívülről tudom őket, gyűjteményem ékes darabjai. Nagyon vártam az ötödik részt, ám mivel szakítottak a hagyományokkal, illetve egy kevésbé jó rendező foglalta el azt a bizonyos széket, voltak kétségeim, mikor beültem a párkányi Danubius Mozi székébe.

Már a kezdőképsoroknál volt egy kis aggodalmam. John Moore rendező tisztességesen elbaszta a Max Payne mozit, ezért csak remélni tudtam, hogy John Mclane nem csak a terroristák ellen lesz sikeres, hanem a rendező Urat is megrugdossa kicsit. Az elején pár jelenetsornál feltűnő és általam mocskos módon utált kézikamerás jelleg szerencsére amilyen hamar felbukkant, olyan gyorsan el is tűnt. A film többi részében a rendezésre nem igazán lehetett panaszkodni. A forgatókönyv is egész jól működik, mindösszesen csak annyi kivetnivalót találtam benne, hogy kicsit egyszerű a sztori a korábbi epizódokhoz képest. (Mondjuk Skip Woods sosem bonyolította túl a forgatókönyveket, se a Kardhalnál, sem a Szupercsapatnál, de a hitmannél sem, mégis jól működött mind.)

A filmben feltűnő magyar arcok kicsit rokonszenvesebbé teszik az egyből pörgéssel induló filmet (Ez a pörgés egészen a végefőcímig kitart egyébként!). Ganxsta Zolee kifejezetten jól csinálja a gengszterek sofőrje szerepet, míg szegény Kamarás Ivánt csak kiüti Willis, de nagyon! 🙂

Fővárosunk, Budapest a legjobb színész a filmben. Zseniálisan eljátssza Moszkvát. Ha jobban belegondolunk, igazán megérdemelne már egy Oscar-t szegény. Annyi alkalommal volt már más, és önmagát csak nagyon ritkán adhatta. 😉

Rengeteg negatívat olvastam, hallottam az ötödik Die Hard moziról. Ám én ezekhez egyáltalán nem szeretnék csatlakozni. Nem azért, mert szeretek szembemenni a tömeggel, hanem azért, mert nálam teljesen jól működött a film. Kevesebb a jó beszólás? Igen. Gyengébb a sztori, mint a korábbiak? Igen. Laposabbak a „gonoszok” karakterei? Igen. Kicsit gyengébb a szinkron, mint korábban? Igen.
Ugyanakkor: Megvan a Die hard-feeling? Igen. Van benne véres-olajos trikó/póló? Igen. Van benne tökéletes végefőcímdal? Igen.
Akkor nem értem mi a baj. Tisztességes iparosmunka a Good Day to Die Hard, aminek fényében nagyon várom a remélem elkészülő hatodik részt! (Egy kérés: ültessétek vissza Len Wisemant a rendezői ülőalkalmatosságra!)

íme a zseniális végefőcímdal:

10/8,5 Megjelenéskor megy is a polcra!

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás