Valamikor a covid lockdown idején történt, hogy Ganxta Zolee unalmában otthon elkezdett gitározgatni. Ez a momemntum lett az origója a Dos Diavolos projektnek, amelyhez később a Kartel gitárosa, Takács Vilkó is csatlakozott.
Zolee (bácsi) blues zenékhez való vonzódása nem újkeletű dolog, hiszen már a Sex Action idején is jelent meg konkrétan a műfajba sorolható lemez (Mocskos Élet), és a Kartel egyes dalai/időszakai is bőven merítettek már ebből a szcénából. Bár a Dos Diavolos egy abszolút szerelem/hobbiprojektként indult, az már első látásra látszott és hallatszott rajta, hogy egy, a hazai zenei életben gyakorlatilag idegen műfajt, a minimalista/akusztikus deep blues/pop countryt akarja behozni. Hasonlót talán csak Apey szólóanyagain (és még néhány underground előadónál találunk), ő viszont angolul énekel, és tényleg nagyon mély és komor az, amit csinál (a szerző egyik kedvence épp emiatt, mielőtt még valaki ezt félreértené…). Zolee és Vilkó azonban egy, szinte lehetetlennek tűnő kihívást oldott meg: a nagyon amerikai, déli államokra jellemző életérzést át tudták ültetni magyar nyelvű dalokra. Így érezhető, hogy ez kicsi, magyar, sárga, de semmiképpen sem savanyú. A Dos Diavolos elhozta Hortobágyra Arizónát, és a Balcsi partra varázsolta a floridai mocsarakat. Írhatnám azt is, hogy Tissasippi, de ezt a poént már a Red Swamp lelőtte…
Egy szó mint száz, ez a kis egy – majd két – fős projekt a vártnál is sikeresebb lett, így a 2021-es , Egyenesen a mocsárból című lemez után idén év végére meg is érkezett a folytatás, Sírásó címmel.
A „nyertes csapaton ne változtass” elvét követve ez a lemez abszolút az első nyomvonalát követi, mind a hangulatot, mind a hangzást tekintve. A két alteregó, Zolee az öreg csavargó, és Vilkó, a félkegyelmű segédje „kalandokba” keveredik „dél felé, a szabadság felé”, és mindez egy kvázi koncept lemezben testesül meg. Egyetlen szembeötlő különbség az, hogy míg az első lemezen érződött egyfajta ösztönösség, addig itt már egy abszolút tudatos és kiforrott produkcióról beszélhetünk.
Ha az ember a delta blues életérzést keresi, akkor már a számcímek végigolvasva is megkapja azt: Temetések és viszki, Gördülök, mint a kő, Kezemben alszik a kígyó, satöbbi. Halál, szerelem, csóróság – minden van, amit a hobók megénekeltek annak idején… a Dos Diavolos pedig autentikusan követi a nagy elődök útját.
Érdekes, hogy Zolee – talán életében először – angolul is írt dalszöveget, a Swamp Which és a Low Down Blues pedig így is abszolút belesimul a lemez többi dala közé, semmilyen „fennakadást” nem okoz a nyelvi differencia.
16 dal (mondjuk ezek közt van, ami nem dal, hanem fel-vagy átvezető), közel 50 perc, 10/10 minden Ganxta, Vilkó, és/vagy blues rajongónak ajánlott anyag -bár a karácsonyi hangulat nem ezen van, de akinek Mariah Carey vagy Wham! túladagolása van, az bátran menjen rá.