A klasszikus hardcore sosem volt itthon mainstream, még a gitáralapú zenék kedvelői közt sem -mégis , van egy nagyon szűk réteg, akik a stílust a zászlójukra tűzték kis hazánkban, és egyfajta kultúrmissziós alapon ápolják ezt a „hagyományt”. A Converge: Love is not enough friss nagylemeze épp ennek a limitált szubkultúrának szól – nekik viszont nagyon gyorsan beragadhat a lejátszójukba. Lemezkritika.
Nehéz egy több, mint három évtizede atombiztosan működő hardcore zenekarról írni. Ebben a körben a rajongóik stabilak, úgy maguk a zenekarok is azok általában. Itt a zenei stíluson túlmutatóan jellemzően egyfajta communityről beszélhetünk.
A Massachusettsből származó, a hc közösségben működő Converge pedig már 1990 óta, több mint 10 stúdiólemezzel a háta mögött jött ki az új, Love is not enough című anyagával-ami, lássuk be, sem stílusában, sem hangzásában nem hozott semmiféle újdonságot -de épp ez az erőssége.
Az anyag az első percétől az utolsóig hamisítatlan hardcore (persze keverednek bele itt ott punkosabb vagy metalosabb ízek, de a vezérvonal a hc), ami egy az egyben idézi meg a ’90-es éveket.
És itt jön a probléma, ami nem újságírói, hanem rajongói fejjel talál meg: a zenei szocializációmból és életkoromból adódóan nekem ez az anyag bejön. A magam szerény módján szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy valamilyen szintű publicitást kapjon – de mégis mit lehetne leírni róla, azon kívül, hogy ki…tt jó?
Hogy az énekes elementáris dühvel ordít? Hogy a riffek egyszerűek és földbe döngölnek? Hogy a ritmusszekció húz, mint a hortobágyi lovasszekér? Igen, ez mind igaz, de ezt már számos hasonló stílusú bandáról leírták korábban.
Az a helyzet, hogy önironikusan szemlélve be kell látni, hogy ezen a téren szinte minden leütés felesleges: ez egy hamisítatlan keleti party underground hc/metal lemez: aki bírja a stílust, az az első taktusoknál elkezd majd bólogatni, és ez a húzás a lemez végéig kitart majd. Ez a 10 dal egy egységes, zárt rendszert alkot -ehhez vélhetően annak is köze van egyébként, hogy nincs külső kéz/fül az anyagon, a produceri és hangmérnöki teendőket ugyanis a Kurt Ballou, a banda gitárosa vállalta magára.
A tagok életkora ellenére ez a zenekar munkásságának egyik talán legenergikusabb lemeze – pedig eddig sem arról voltak híresek, hogy andalító dallamokat játszogatnak.
Amin érdemesebb elmélázni hosszabban, az talán a dalszövegek témaköre: maga a cím és a dalszövegek emberi kapcsolatok, empátia, veszteség és jelenkor okozta társadalmi frusztráció témái körül forognak – ez nagyon fontos, hogy a lemez nem társadalomkritikus, inkább a szerelem-barátság-elidegenedés-agresszió topicocat érinti. A lemez, mondhatni finom, néhol már-már spirituális témákat érint – ennek interpretációja viszont iszonyatosan brutális. Talán ez az az befelé figyelő érzelmi intenzitás, amivel a zenekar kicsit újat tud mutatni az eddigi munkáihoz képest.
A Love Is Not Enough egy viszonylag nagy – kilenc évnyi -kihagyás után jelent meg, mégis, a banda zeneileg ott folytatja, ahol abbahagyta.
A zenekar továbbra is meghatározó szereplője a hardcore színtérnek, a mondanivalójukban mégis hoztak egy kicsit másabb árnyalatot.
Összességében az életműbe abszolút jól illeszkedő, önazonos, és a stílus legszebb zenei tradícióit ápoló anyagról beszélünk, amivel érdemes megismerkedni a hallgatóknak.
10/10