Bemutatjuk Nektek Howard Matheu-t és Holden Rose-t!

Bármennyire nem vagyunk hírportál, mostanában rendre elő-előfordul néhány hír, hírecske. Néha szeretünk kibújni a saját magunk által alkotott korlátok közül, és egy-egy szívünknek kedves ügy mellé odaállni. Ez a könyvmegjelenés pontosan ilyen. Imádom az ifjúsági regényeket, és minden olyat, amivel a fiatalokat olvasásra lehet ösztönözni. Amikor elolvastam az ízelítőt a könyvből, akkor meggyőződésemmé vált, hogy erről nekünk is hírt kell adnunk, még a kritika előtt!

Rengeteg a kategóriába illő könyv jelenik meg manapság, ám ez a sorozatindító könyv, ami rögtön a misztikus A harmadik címet viseli, egy szabályerősítő kivétel, ugyanis magyar író alkotta. Ám ennyi még nem lenne elég az üdvösséghez, természetesen, így nézzük is, pontosan miről is van szó!

A kiadást a Főnix Könyvműhely vállalta magára, akik 1995-ben alakultak, 1997-től foglalkoznak könyvkiadással. A szórakoztató irodalom területén még viszonylag fiatalnak számítanak, hiszen 2011-ben kezdtek el ilyen témájú kiadványokkal foglalkozni, elsősorban gyermek és ifjúsági regényekkel (sci-fi, steampunk, fantasy, stb.).

A könyv: A harmadik
Ez egy olyan könyv, amiben nincs mágia, mitológiai alakok, szuper képességű családtagok, csak a való világ. Abból is csak annyi, amit Howard a koránál fogva lát, illetve látni vél. Gondolkodó gyermekek, akik nyomoznak és a maguk módján oldják meg a problémáikat.
Howard Matheu egy teljesen átlagos nyolc és fél éves fiú, aki mindössze egy kicsivel többet kombinál, filózik bizonyos dolgokon, mint a kortársai. És ez elegendő is ahhoz, hogy belekeveredjen valamibe, amihez szüksége is van erre a képességére.
Barátai Nita, egy lelkes és pörgős lány, illetve az okos, de önbizalom-hiányos Gil.
Hárman szállnak szembe a láthatatlan ellenséggel, aki – legalábbis szerintük – a nyomukban van.
Ez nem mese, ez egy detektívtörténet.

Fülszöveg:
Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban.
Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban.
Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk!
Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

A szerző: Holden Rose
Holden Rose egy szakállas fickó, aki többnyire zenél és weboldalakat készít.
Eléggé öreg, de nem jár még bottal. Az a fajta, aki mindig fekete pólót meg kockás inget venne fel, ha nem szólna rá a felesége.
Volt már biztonsági őr, telefonos szupportos, kábelhúzó, katona, rendező, asztalos, rendszergazda, vokalista, kőműves segéd, eladó, zeneszerző, grafikus, újságíró, tanár, vágó, szövegíró, marketing izét is csinált… Szóval mindig kitalál valamit.
Írt egy könyvet, az a címe, hogy Sárkány kétszer, de nem kellett senkinek, úgyhogy írt még egyet.
Howard Matheu

A Holden Rose név mögött, hivatalosan Kovács Attila vagyok, többnyire zenész és informatikus. Az első megjelent könyvem A harmadik, ami Howard Matheu különös esetei címmel, egy sorozat első része.
Jelenleg a Perfect Symmetry nevű zenekart erősítem énekesként (Attila korábban az Alapítvány énekese és dalszerzője is volt, én például innen ismerem – Ric$) és egy kulturális intézménynél dolgozom projektmenedzserként.
Két fiam van és nős vagyok.
A detektívtörténetek mellett sci-fi és fantasy témájú írásaim is vannak.

Számomra ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy a fantáziámat felcsigázza Attila és a könyve. Amúgy is nagy tisztelője vagyok a munkásságának, hiszen annak idején az a megtiszteltetés ért, hogy a Sárkény kétszer tesztcsapatában benne lehettem. (Megjegyzem: az a könyv kiváló volt, remélem hamarosan megjelenik kézzel foghatóan is!) Alig várom, hogy mihamarabb nekikezdhessek A harmadiknak (a sajtóanyagban található beleolvasó mindenesetre meggyőzött)! 🙂

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás