Az első kritérium, hogy érdekeljen a zenekar… – Dudich Ákos interjú

Vannak figurák a hazai (zenei) újságírásban, akik valami oknál fogva megkerülhetetlen dolgot csináltak, esetleg csinálnak is a mai napig. Számomra az egyik ilyen arc mindenképpen Dudich Ákos, aki egyfajta living the dream hozzáállással hozott tető alá egészen hihetetlen projekteket. Meséljen inkább erről ő maga, ti pedig olvassátok és érezzétek az energiát, hogy lehet ám máshogy is csinálni, élni.

Dudich Ákos interjú

Ric$ – Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy már azelőtt is egyedit alkottál, mielőtt belekezdtél volna a közösségi finanszírozásos könyvfordítás- és könyvkiadásba. Mielőtt ebbe belevágnánk, elmesélnéd nekünk, hogy született meg a VHK-könyv?

Wow, hát ez sem ma volt. Akkoriban aktív zenei újságíróként működtem és előszeretettel írtam recenziót zenei témájú könyvekről. A Silenos kiadó főnöke, Horváth Kornél, aki hajdan számos zenei biográfiát adott ki, jól viselte a kritikát és végül összebarátkoztunk. Először csak fordítottam neki, lásd a Rage Against The Machine- vagy a Queens of the Stone Age-könyvet, aztán egy nap azzal hívott fel, hogy szerintem melyik magyar együttesről lenne érdemes könyvet írni. Egyből rávágtam, hogy a Vágtázó Halottkémek, hiszen már 35 éves volt ez az egészen egyedülálló zenekar, rajtuk nőttem fel, ráadásul még apropója is volt, mert éppen akkor álltak újra össze. Erre Kornél nekem szegezte a kérdést, hogy megírnám-e a történetüket. Köpni-nyelni nem tudtam, de csábító volt a gondolat, úgyhogy gondolkodási időt kértem. Végül arra jutottam, hogy ha valamit meg tudok írni szívvel-lélekkel, akkor az a VHK-könyv, így aztán rábólintottam a feladatra, azzal a feltétellel, hogy a halottkémek is segítenek a munkában. Addigra már baráti kapcsolatot ápoltam velük, úgyhogy ráálltak a dologra és kezdetét vette a maratoni interjúzás… Teljesen beszippantott a munka, háromnegyed évig csak ezzel foglalkoztam. Aztán még négy másik könyv követte, nagyjából kétévente egy.

Ric$ – Négy éve aztán belefogtál az első közösségi finanszírozás keretében megjelenő kötetbe, ami Rex Brown könyve volt. Mesélnél erről a projektről? Miért ez?

Szakmai ártalom, hogy angolul is falom a zenei biográfiákat, általában Amazonon rendelem őket, vagy ajándékba kapom őket. Rex Brown könyve teljesen magával ragadott. Házalni kezdtem vele, mert szívesen lefordítottam volna, de egy kiadó sem akarta vállalni a kockázatot, mondván, hogy a Pantera rétegzene. Már pedig ezt mindenképpen ki akartam hozni, de hogyan, ha az ember mögött nem áll kiadó, illetve nem áll rendelkezésére a szükséges tőke, hiszen csak a jogok és a nyomda egymillió forint körül van? És ekkor jutott eszembe a közösségi finanszírozás, ami ez esetben előrendelést jelentett, csak valahogy meg kellett szólítani a rajongókat, eljutni a célközönségig és meggyőzni őket, hogy támogassák a projektet. Ráadásul közben sikerült kapcsolatba lépnem Rexszel is, akinek nagyon tetszett ez a fajta csináld-magad megközelítés, egy időre a Facebook-csoportunkba is belépett.

Dudich Ákos interjú

Ric$ – Ugyan újságíróként és fordítóként is komoly múlttal rendelkeztél, ennél a projektnél még volt egy társad is, a többek között a FreshFabrikból és a NeckSprainből ismert Pityesz. Miért pont Őt rángattad ebbe bele?

Pityesz – amellett, hogy zseniális énekes – hatalmas Pantera-rajongó, akit mindenki ismer és tisztel a magyar metal-szcénában. Elhívtam sörözni és megkértem, hogy segítsen felhajtani a támogatókat. Sokat lendített az ügyön, hogy teljes mellszélességgel kiállt a projekt mellett és főleg ő kommunikált az emberekkel, miközben én fordítottam. Aztán még Max Cavalera önéletrajzának az előkészítésében is részt vett.

Ric$ – Azok kedvéért, akik nem jártasak a könyvkiadásban, mesélnél egy kicsit erről a folyamatról? Hogy zajlik a kutatómunka, az előkészítés, milyen fázisok vannak?

Szerintem érdemes nem csak és kizárólag recenziókra hagyatkozni. Én minden könyvet elolvasok, hogy el tudjam dönteni, tényleg érdemes-e kiadni. Egyébként szerintem kevés a jó zenei biográfia, sok csalódásba fut bele az ember, amikor vagy a főhős nem vette komolyan a munkát, vagy a társszerző nem állt a helyzet magaslatán. Aztán fel kell venni a kapcsolatot a kiadóval vagy az ügynökséggel, akik a fordítói jogok felett rendelkeznek. Ezzel egy időben, általában a szerzővel is próbálok kapcsolatba lépni. Ugyancsak ezzel egy időben megkezdem a fordítást és elindítom a közösségi finanszírozást egy kapcsolódó Facebook-csoporttal egyetemben, amit szintén gondozni kell, nehogy érdektelenségbe merüljön a kezdeményezés. Szóval elég sok mindent csinálok párhuzamosan, az előrendelők nyilvántartását is magam végzem, ahogy a projekt végén a borítékolást és postázást is. (nevet) A fordítás és a nyomda között természetesen azért mások is bekapcsolódnak a munkába, főleg a vége felé, lásd a szerkesztő, a tördelő és a korrektor, akik mind garanciát jelentenek a végeredmény minőségére.

Ric$ – Azért túlzás lenne azt állítani, hogy itthon komoly kultúrája lenne ennek a megjelenési formának? Számba vetted a buktatóit, illetve az esetleges negatív felhangokat? Volt olyan komment, esetleg megjegyzés akkoriban, ami különösen rosszul esett?

Aránylag egyedi megjelenési forma, feltehetően főleg azért, mert az emberek bizalmatlanok. Nehezen utalnak el pénzt, valamiért, ami csak hónapok múlva készül el. Ezt a falat kellett áttörnöm, ez volt a legnehezebb. Egyetlen buktató van, ha nem jön össze elég előrendelő és nem tudom kifizetni a jogokat vagy a nyomdát. Ez esetben természetesen visszautalnám mindenkinek a pénzét, de szerencsére még nem kényszerültem félbehagyni egy projektet sem. Nem maradt meg egy rosszindulatú komment sem, de biztosan volt olyan, aki azt gondolta, majd elszaladok a pénzével… (nevet)

Ric$ – Amennyire vissza tudok emlékezni, elég komolyan a projekt mellé álltak az ismertebb portálok, így egy elég tisztességes reklámkampánya lett a kötetnek. Végül még egy második nyomást is megélt a könyv, de az is elfogyott teljesen. Aztán jött a harmadik…

Sokan keresték a könyvet, így aztán végül úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a harmadik nyomást kis példányszámban, hátha nem marad a nyakamon. Pityesz ebben is segített, felelevenítettük a régi összefogást és úgy tűnik, bejött a húzás, a könyvek java már gazdára is lelt! Még van valamennyi, de az már el fog csorogni, úgyhogy azt hiszem, jól döntöttem: jutott mindenkinek, akinek még nem volt belőle és nem buktam bele. (mosolyog)

Dudich Ákos interjú

Ric$ – A Pantera után több könyvet is megjelentettél így, illetve volt, amibe belevágtál a normál módon is. Mi alapján választod ki a következő áldozatot?

Az első kritérium, hogy érdekeljen a zenekar. Nem fogok hónapokat tölteni egy olyan könyvvel, aminek a főszereplője hidegen hagy… A második, hogy jól legyen megírva a könyv, a harmadik pedig, hogy kijöjjön a matek.

Ric$ – Melyik projektet volt a legkönnyebb és melyiket a legnehezebb tető alá hozni? Volt olyan is, amit nagyon szerettél volna megcsinálni, de a fránya matek miatt el kellett engedned?

Johnny Ramone önéletrajza volt a legkönnyebb, mert akkor egy pillanatra jól állt a kiadóm. Ezért vettem a bátorságot, hogy azt az egyet ne közösségi finanszírozással hozzam ki, hanem úgymond normál módon. A legnehezebb Roger Miret könyve volt, mert kicsit döcögősen jött össze a kellő létszámú előrendelő, de végül még le is előzték Maynard magyar rajongóinak az összefogását. Eddig két könyvet kellett elengednem: a Beastie Boys és Tricky történetét. Mindkettő lenyűgöző, de annyira drágák a jogok, hogy eleve ellehetetleníti egy olyan kis piacon a kiadást, mint a magyar. A célközönség mérete is behatárolhatatlan, úgyhogy amúgy is lutri lett volna mindkettő. Az amerikaiak ezt nehezen értik meg, nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy a magyar töredéke az amerikai piacnak, tehát nem tudjuk kifizetni a szokásos árakat. Legalábbis én. Talán egy nagyobb kiadó megengedheti magának. Az én esetemben elég egyetlen egy rossz lépés és lehúzhatom a rolót. Jelen esetben örülök, ha nem rokkan bele a Konkrét Könyvek kiadó ebbe a bubópestisbe.

Ric$ – És ha már matek: Melyik volt az a kötet, amitől sokkal többet, vagy éppen kevesebbet vártál volna? Voltak meglepetések?

Adam Nergal Darski könyve meglepően jól fogy, miközben Al Jourgensen Ministry-könyve picit alulteljesít, amire persze számítottam, de azért fáj, mert a legjobb zenei önéletrajz, amit valaha olvastam.

Ric$ – Legutóbb, a Roger Miret/Agnostic Front könyv kiadása előtt mintha picit megtört volna a lendület, egy csalódott hangvételű Facebook posztban jelezted, hogy talán az lesz az utolsó könyv, majd pár nappal később bejelentetted a Korn könyvet. Mi történt pontosan és mi sarkalt arra, hogy mégis legyen folytatás?

A magyar hardcore-szcéna felébredt, én pedig vettem egy mély levegőt és túllendültem a mélyponton. A Roger Miret könyvéhez tartozó Facebook-csoport: csoport

Dudich Ákos interjú

Ric$ – Időközben pedig Oravecz Gergellyel közösen tető alá hoztál egy a Faith No More történetéről szóló képregényt is. Ennek ötlete honnan jött és milyen a fogadtatása?

A képregény ötlete akkor fogant meg bennem, amikor 2015-ben a Faith No More tizenhét év után új albummal jelentkezett. Ez a Sol Invictus. Akár ez is elegendő apropó lehetett volna, hogy belevágjak a képregény megírásába, de a belső indíttatásom sokkal inkább az volt, hogy visszaadjak valamit a zenekarnak, cserébe azért az elképesztő hatásért, amit gyakorolt rám a kilencvenes években. Ráadásul számos olyan szituációból áll össze a karrierjük, amelyek képileg kiválóan interpretálhatóak voltak, vagyis egyből megjelentek a fejében, legyen szó verekedésről, mindenféle egyéb sztárok felbukkanásáról vagy olyan fantázialényekről, mint a sokfejű Patton-szörny. Az pedig, hogy Billy Gould, a basszusgitáros vette a fáradságot és átnézte az anyagunkat, hogy kiszűrje a városi legendákat és inkább igaz sztorik szerepeljenek benne, csak hab volt a tortán. A fogadtatást nehéz felmérni, mert az utóbbi másfél hónap nem volt éppen szokványosnak nevezhető. A járvány kinyírta a képregény-börzéket, meghiúsította a könyvbemutatókat és könyvesboltból sem maradt túl sok nyitva. Én mindent megteszek, hogy az emberekhez eljusson a képregény híre, de ez azért erősen nehezített pálya.

Ric$ – Jelenleg a Korn-könyvön dolgozol, mesélnél róla pár szót?

Bár Headnek három könyve is létezik, mivel ezek így eléggé szétdarabolják a sztorit, inkább a basszusgitáros, Fieldy önéletrajza mellett döntöttem, mert így egy kerek képet kaphatunk a Korn karrierjéről, annak minden buktatójával és szélsőségével. A Korn – függőség, hit, gyógyulás című mű gyönyörűen bemutatja, mekkora türhő is volt Fieldy, mennyire elszállt vele a ló a hirtelen nyakába szakadt hírnév és gazdagság hatására. Egy pillanatig sem szépíti a dolgokat, úgyhogy előre szólok, nehéz lesz vele azonosulni a könyv első felében. Aztán egy haláleset hatására megtért, és végül ember lett belőle. Tanulságos élettörténet. A magyar kiadás augusztusban gurul ki a nyomdából. Szokás szerint, ehhez a könyvhöz is létrehoztam egy facebook-csoportot, ahol megosztok részleteket, ahogy haladok a fordítással, illetve ebbe a könyvbe is bekerülnek azok nevei, akik előrendelik az oldalamon. Korn-rajongók! Még egy hónapotok van erre!

Ric$ – Jövőbeli tervek?

Érdekel a Bad Religion-könyv, de először elolvasnám. Ezen az ügyön már rajta vagyok, de még semmi sem dőlt el. A Faith No More-képregény pedig annyira bejött, hogy jövőre tervezek egy Beastie Boys-képregényt is, hasonló alapossággal és kreativitással elkészítve. A titkos tervem, innentől már nem az, hogy ezekből a zenei életrajzi képregényekből végül egy egész sorozat készüljön. (nevet)

Dudich Ákos interjú

Az Ákos-által írt vagy fordított köteteket itt tudjátok megrendelni (bár szinte mindent be hiperhivatkoztam a szövegbe): Könyvek

Kövessétek Ákost a Facebook-on is: Dudich Ákos Official

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
63KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás