Szénégető Richárd

747 cikk
1987-ben születtem, Esztergomban, és egészen fiatal korom óta két nagy álom volt: a zenei újságírás és a zeneipar. Akkor még nem tudtam, hogy mindkettő megvalósul majd, többszörösen is. Bár a rendezvényszervezésből egy időre visszavonultam, mégis utolért a "sötét oldal", így nem csak betűszaporítóként, de rendezvényszervezőként is jelen vagyok a hazai palettán. Green (Sztrakay Bence) barátommal 2009 év végén álmodtuk meg ezt az oldalt, amit 2010 elején el is indítottunk, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan csinálgattunk, csinálgattam is. 2021 nyarán jött az elhatározás, hogy kiépítek egy szerkesztőséget és újraszervezem az oldalt. Jelenleg úgy fest, sikerült is. Jelenleg a Ric$ & Green mellett tagja vagyok a HammerWorld és H-Music magazin csapatának, illetve a Grungery.hu és vdrome.hu oldalak szerkesztőségének, plusz a GrundRecords sajtóügyeit is én viszem, illetve közel négy éve az ország első zenei interjúpodcastját, a Ric$Cast-ot is viszem.

Tolkien Gárdonyitól lopta a Gyűrűk Urát!

Lelepleztük a világ egyik legnagyobb irodalmi plágiumát! Gondoltátok volna, hogy minden idők legnagyobb és talán legjobb fantasy regénye, a Gyűrűk Ura egy hatalmas nagy lopás? Mi sem gondoltuk volna... Aztán felfedeztük...

Végre Hazánkba érkezik a Ghost!!!

Eljött a pillanat, amire évek óta vártunk: bejelentették az első hazai Ghost koncertet! Mikor? Hol? Kivel? Katt! Az első lemez óta fanatikusan rajongok a Ghost-ért. Magam sem tudom, hogy miért, de ezek...

Vasárnap esti írület a Barba Negra Trackben! Gyertek, gyertek!

Vasárnap este a Barba Negra Trackben a Phoenix Music Hungary egy olyan estét szervezett nekünk, amit kár lenne kihagyni! Nem hiszed el? Na akkor csak figyelj! Adott itt három zenekar, amiből kettő...

Depresszió, Phoenix RT 15.06.19. Barba Negra Track

A tavaly ősszel megjelent és lassan már a platina státuszt is elérő A folyamat zajlik... című koronggal végre felkerült az i-re a pont a Depresszió háza táján. Az őszi turné is...

Rómeó vakáció!-Rómeó vérzik-Phoenix RT a Barba Negra Tracben!

2015. augusztus 12-én felvidéki rock and rolltól lesz hangos a Barba Negra Track, ugyanis Budapestre látogat a két legismertebb szlovákiai magyar banda, a Rómeó vérzik és vendégük, a Phoenix RT. Ilyen...