Szénégető Richárd
727 cikk
1987-ben születtem, Esztergomban, és egészen fiatal korom óta két nagy álom volt: a zenei újságírás és a zeneipar. Akkor még nem tudtam, hogy mindkettő megvalósul majd, többszörösen is. Bár a rendezvényszervezésből egy időre visszavonultam, mégis utolért a "sötét oldal", így nem csak betűszaporítóként, de rendezvényszervezőként is jelen vagyok a hazai palettán. Green (Sztrakay Bence) barátommal 2009 év végén álmodtuk meg ezt az oldalt, amit 2010 elején el is indítottunk, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan csinálgattunk, csinálgattam is. 2021 nyarán jött az elhatározás, hogy kiépítek egy szerkesztőséget és újraszervezem az oldalt. Jelenleg úgy fest, sikerült is. Jelenleg a Ric$ & Green mellett tagja vagyok a HammerWorld és H-Music magazin csapatának, illetve a Grungery.hu és vdrome.hu oldalak szerkesztőségének, plusz a GrundRecords sajtóügyeit is én viszem, illetve közel négy éve az ország első zenei interjúpodcastját, a Ric$Cast-ot is viszem.
Papa Roach és Hollywood Undead Veszprémben a jövő héten!
Buli lesz Veszprémben! Kivel találkozunk?
Shine Your Light – Új, lemezelőzetes single a Buckcherrytől!
Itt a harmadik single a Buckcherry 10. lemezéről!
Ric$Cast: 50 éves a P.Mobil!
Az 50 éves P.Mobil a Ric$Cast legújabb adásában!
Papa Roach és Hollywood Undead Veszprémben!
Papa Roach és Hollywood Undead Veszprémben a nyáron!!! Menni kell!
A stúdióban a Piramis!
A Ric$Cast legújabb adásában egy igazi rocklegenda, a Piramis!