Papp Norbert

242 cikk
Ha hiszed, ha nem, Ric$csel ugyanabban az évben és ugyanazon a napon születtünk (talán emiatt is jár egy rugóra az agyunk), s bár nem foglalkozok annyi mindennel, mint az „ikertesóm”, én sem tudnám elképzelni zene, könyvek és filmek nélkül a mindennapokat. Hosszú és kacskaringós keresgélés után, előbb a szülővárosomban működő rádiónál, majd a helyi televíziónál és újságnál találtam meg a hivatásomat, mint szerkesztő-riporter. A család és a hobbizenélés mellett ez az, ami feltölt és kikapcsol, még ha nem is mindig hálás az adott téma… Nem létező szabadidőmben szeretek zenei és filmes magazinokat olvasni – jó néhány rejtett kincsre bukkantam már ezeknek köszönhetően –, egyre ritkábban, de szívesen járok koncertekre, és szökőévenként még a moziba is eljutok. Régóta macerál a gondolat, hogy publikáljam érdeklődésem egy-egy tárgyát, örülök, hogy ez most összejöhetett.

Suffocation: ötzenekaros death metal / deathcore turné élén érkeznek márciusban

Ötzenekaros turné élén érkezik Budapestre a 35 éves New York-i death metal zenekar, a Suffocation, hogy élőben is bemutassa legutóbbi, brutálisan meggyőző lemezét. Terrance Hobbs-ék mellett még egy amerikai death metal...

A Disturbed a The Sickness 25. évfordulós turnéjával érkezik Budapestre

A Disturbed idén ünnepli korszakalkotó debütáló lemeze, a The Sickness 25.évfordulóját, ez alkalomból pedig 17 állomásos turnéra indulnak. Az amerikai metál banda eddig egyetlen egyszer játszott Magyarországon, 2019-ben, az akkori eget...

Közös koncerten érkezik márciusban Tarja Turunen és Marko Hietala!

Több mint 18 évvel az utolsó közös szereplés után állt újra együtt színpadra a klasszikus Nightwish albumok két énekese, Tarja Turunen és Marko Hietala. Az elmúlt években mindketten sikerrel építették szólókarrierjüket,...

Bloodred Hourglass: headliner turnén jön Budapestre a finn melo-death csapat

A The Halo Effect és a PAIN társaságában nemrég letudott koncertek után büszkén jelentette be első önálló turnéját a Bloodred Hourglass: a modern, dallamos death metalt játszó finn zenekar ősszel vág...

A Skillet a Budapest Parkban is bemutatja új albumát

A Skillet a 21. század egyik legsikeresebb rockzenekara. Az immáron 12 nagylemezzel büszkélkedő banda nem ismeretlen a hazai rajongók számára, legutóbb 2023-ban játszottak a Barba Negrában, most pedig legújabb, Revolution című...