A cikk teljes címe:A Pál utcai fiúk, Winnetou, Némó kapitány, Piszkos Fred, Zsákos Frodó, Zsákos Bilbó, Harry Potter, Bella Swan és a Pevensie testvérek asztaltársasága 🙂
Nos, ez lesz az a cikk, amit egy kicsit sem terveztem megírni, hiszen érintőlegesen és kevésbé aprólékosan már kitárgyaltam különböző írásokban a témát. Viszont a közelmúltban akadt pár beszélgetés, ami újra felszínre hozta bennem és arra gondoltam, ezúttal egy cikkben összegzem az egésszel kapcsolatos gondolataimat.
A címben említett felettébb illusztris asztaltársaság kicsit bizarr turmixnak tűnhet, ám a gondolat végére érve igenis össze fog állni a kép mindenki számára. Bővíthettem volna-e társaságot, de úgy éreztem, hogy nem szükséges, hiszen a megfelelő keresztmetszet így is megvan. Nem szándékosan említek több külföldi nevet, illetve utalok külföldi művekre, hanem pusztán azért, mert így adta magát a dolog.
Generációról generációra szálló dolgok közül van egy, ami napjainkban sajnálatos tapasztalataim szerint egyre kisebb népszerűségnek örvend, ez pedig az olvasás. No nem az olyan jóféle blogoké, honlapoké, mint a miénk, hanem magára, a kézzel fogható, poros, jószagú könyvekére gondolok. Itt most kelhetünk az interneten nevelkedett, a játszótéri edzettséget szinte teljesen nélkülöző gyermeksereg védelmére, hogy az olyan idejétmúlt, avíttas dolgok, mint a könyvek olvasása mára átadta helyét az internetnek, az Arckönyv-nemzedéknek, illetve sok egyéb más dolognak. Ám most ne tegyük ezt.
Sokan, sok helyen leírták már ugyanezt. Megkockáztatom, hogy az én írásom nem fog olyan plusz információt tartalmazni, amitől különbbé válik sok szakértő írásától, ám egy dologban mindenképpen különbözni fog: Bennem sok kis élmény gyújtotta a szikrát, a motivációt e sorok gépeléséhez, míg a legtöbb bértollnok pedig a megélhetése miatt, megrendelésre szállította ezen prezentációkat.
Eszemben sincs ítélkezni senki és semmi felett, ahogyan a magyar kedvenceket és kötelezőket sem szeretném pellengérre állítani a külföldi klasszikusokkal. Szimplán csak egy eszmefuttatás az, amit szeretnék Nektek közreadni. 🙂
Szerettek olvasni? Miért nem? Manapság szinte mindenki rávágja azonnal: nem! Az olvasás, nem a magazinoké és honlapoké, egy csodálatos dolog. Nem a demagóg, de mégis igaz dumák miatt, miszerint fejleszti a szókincset, élénkíti a képzelőerőt, stb. Hanem azért, mert nemes egyszerűséggel képes kikapcsolni és elvarázsolni.
Az olvasás szeretete és utálata nagyjából egy tőről fakad szerintem. Mindkettőre a saját életemből, közvetlen környezetemből mondok egy példát:
Az olvasás szeretete: Gyerekként a szüleim igyekeztek arra odafigyelni, hogy ne nézzek sok baromságot a tévében, de azért az is szempont volt, hogy a többiek se tudjanak azon élcelődni, hogy nem tudok semmit, mert nem szabad megnéznem. Esténként, mikor a Tévé Maci köpött, én is mentem az ágyba, ahol várt az esti mese. Meghatározó volt az első könyvélmény. Ezt ugyebár korabeli hangoskönyv formájában éltem meg, de ez a mai napig megmaradt. Ez volt E. Charles Vivian Robin Hood című könyve. Mai napig megvan, kincsként őrzöm. 1962-es kiadás. Édesapám olvasta fel nekem, estéről estére, fejezetről fejezetre. Annyira megtetszett, hogy legalább háromszor hallgattam meg az egész könyvet. Később pedig már magamnak olvastam. Verne Gyula (így magyarosan), Karl May, majd Rejtő Jenő műveit csak úgy faltam. Könyvtár, ismerősök, rokonok. Ez a szeretet a mai napig is tart.
Az olvasás nem szeretete: Ez bizony érdekes. Szerintem sok múlik az otthon látottakon. Ha egy gyerek azt látja, hogy a szülei sem olvasnak, Ő sem fog. Tisztelet a kivételnek persze! Ám láttam olyat is, amikor a szülők rákényszerítették az olvasást valakire, aki ezáltal egy életre elkedvetlenedett. Az egyik gyermekkori barátom, Gábor, pontosan ebben a cipőben járt. Nyaranta kötelezően el kellett olvasnia 20-30 oldalt egy nap. Akár akarta, akár nem. Bár mostanság sajnos csak ritkán beszélünk, biztos vagyok benne, Gábor a mai napig nem szeret olvasni.
Furcsa és szar volt úgy felnőni, hogy az olvasás hidegen hagyta a kortársaim java részét. Ám akkor még nem mertem azt feltételezni, hogy ez egyszer sokkal rosszabb lesz. Manapság még kevesebbet olvasnak. Vagy mégsem? Hoppá! Lehet mégsem annyira tragikus a helyzet?
Sok embert ismerek a nagy pofám révén, és van barátom, akinek könyvesboltja van. (Igen, az E-könyvesház, Babits Könyvesbolt Esztergom!) Sőt, olyan is van, aki az egyik multikiadó egy franchise üzletében eladó. Mivel viszonylag sokszor megfordulok ezekben az üzletekben, így volt alkalmam megfigyelni a mai fiatalokat.
Nemrégiben egy anyuka szerintem azt hitte, hogy azért időzöm annyit a Babits Könyvesboltban, mert ott dolgozom, pedig csak Bálint barátomat látogattam meg. Mentegetőzve mutatta nekem a négy Alkonyat-kötetet:
– Tudom én, hogy ez eléggé gyenge iromány, de mit tudok tenni, ha a lányom ezt szeretné elolvasni?
Csendben mosolyogtam rá, bólogattam és nem szóltam semmit. Mit tud tenni? Amit tett is. A lánya el akarja OLVASNI ezeket a könyveket? Ő pedig megveszi Neki? Megtette, amit tehetett. Lehet az a kislány pont e négy könyv hatására fogja megszeretni az olvasást. A kötetek irodalmi értékéről nem szeretnék konzekvenciát vonni, ismereteim ahhoz meglehetősen felületesek. Egy dolog azonban kétségtelen: a nyelvezete kellően modern ahhoz, hogy a klasszikus műveket favorizálók egyszerű, modern ponyvának tartsák. Ez abból a szempontból igaz is, hogy a téma, a cselekmény és a nyelvezet nem éppen egy szépirodalmi klisé. Ám könnyen lehet, hogy 20-30 év múltán ez lesz a modern szépirodalom.
Az én generációm például a Harry Potterre és a Gyűrűk Ura-könyvekre pörgött. Mikor Tolkien 1937-ben kiadta a Hobbit című remekművét az is ponyvának számított, ma pedig a fiataloknak már inkább lehetne szépirodalom a nyelvezete miatt. A Gyűrűk Ura 1954-es megjelenésekor sem tudhatta, hogy egy olyan művet ad ki, ami sokáig meghatározza majd a fantasyirodalmat. (Sőt, sokan minden fantasy alapjának tartják, bár ezzel tiszteletteljesen vitába szállnék, hiszen Robert E. Howard Conant és Solomon Kane-t jóval hamarabb szabadjára engedte.)
Az évek során minden generáció megkapta a maga olvasmányát. Idehaza rengeteg író írt olyan műveket, amik megfelelő pillanatban tálalva egy gyermeknek a világot jelenthetik, komoly hatást gyakorolva ezzel akár a felnőttkori gondolkodására is. Gondolok itt olyan Pazar művekre, mint a Pál utcai fiúk, a Koppányi aga testamentuma, A Kőszívű ember fiai, az Egri Csillagok, Légy jó mindhalálig és sorolhatnám napestig ezeket a csodákat. Direkt nem csak kötelező olvasmányokat emeltem ki. A kötelező is csak egy olyan dolog, amivel elérik, hogy a fiatalok nagy többsége ne akarja elolvasni, kötelező jellege miatt rosszat lásson benne. Ők nyilván nem tudják még akkor, milyen hatalmas élménytől fosztják meg magukat ezzel.
A Gyűrűk Ura és Harry Potter könyvek mellett meg kell említsek olyan klasszikusokat, mint a Narnia-széria, az Eragon-sorozat, vagy akár az Arany iránytű könyvek. Ezeken felül még több tucatnyi sci-fi, fantasy, western és egyéb könyvet tudnék ajánlani. Mind-mind remek darabok. Nem kívánok sem tartalom-ismertetni, sem pedig ajánlót/kritikát csempészni az írásomba, és hamarosan pontot is teszek az i-re.
A pont pedig az, hogy meddig csináljuk még ezt az elcseszett keresztes hadjáratot az Alkonyat ellen? Elment belőle 100millió, aminek oka van. Szarból nehéz annyit eladni. Igaz, hogy a filmek közül én csak az elsőt tartom említésre méltónak, de ettől olyan fiatalok is könyvet vesznek a kezükbe és olvasni kezdenek, akik eddig sosem tették! Becsüljük ezt inkább meg kérem szépen! Aztán lehet, hogy 20 év múlva, amikor ezen emlékek már elhalványulnak, mi fogunk egy pohár forralt borral a kandalló ropogó tüze mellett Alkonyatot olvasni, kikapcsolódás gyanánt! 🙂
A legfontosabb dolog: Egy könyv célja a szórakoztatás (is)! Ha szórakoztat és Neked tetszik, akkor az a könyv jó. Számodra mindenképpen. Mindegy ki mond és mit!
Olvasnivalóimról az esztergomi Babits Könyvesbolt gondoskodik! 😉
https://www.facebook.com/babitsbolt