A mi nemzedékünk – stúdiózik a HitRock!

Új lemezén dolgozik a HitRock zenekar. Az idén 38. évébe lépett legendás budapesti hard rock banda egyik új felvétele már meg is hallgatható, melyhez a napokban érkezik egy stúdiós werk-klip is. Az új dal érdekessége, hogy alapját egy olyan 90-es évekbeli instrumentális demó alkotja, mely nemrég került elő a fiókból. Természetesen a dallamból alapos feltuningolás után lett teljes dal. A végeredmény pedig egy mai hangzású, amerikai típusú sláger rock, mely mindamellett, hogy rendkívül kellemes, -köszönhetően a Joe-s Garage Stúdiónak- kellően meg is dörren. Vedres Joe és Füxi ismét jó munkát végzett.


A mi nemzedékünk zenéjét Mr. Basary és Füxi jegyzi, ízléses dallamérzékük sokadszorra is csalhatatlannak bizonyult. A dal szövegét pedig az Ghyczy Irén írta, aki már a HitRock előző, 35 Live!  című jubileumi koncertalbumára  is szerzett szöveget ( https://www.youtube.com/watch?v=9P88wwwiWEA ). Utóbbi mostantól új köntösben is élvezhető, hiszen a Halott madár 2017-es friss stúdiófelvétele szintén elkészült, melynek előzetes változata szintén meghallgatható az interneten.

A felvételeken a HitRock együttes tavaly óta érvényes új felállása hallható. Az alapító tagok, vagyis Mr. Basary (Kormorán, Örökség, Atilla Fiai Társulat, stb.) énekes, Pozsonyi Tibor -Finki- (Hungarian Pink Floyd Show) dobos és Füchsel Tibor -Füxi- (szintén HPFS) billentyűs, hangmérnök társai a szintén komoly zenészmúlttal rendelkező Vajda Tibor (Hipnózis, Blackriders, Roxérum, stb.) basszusgitáros és Kiss Zoltán (Club de Blues, Mother Funker, Moonshiners stb.) gitáros lettek.

A színeket átfestették,
A tereket átnevezték,
De ez a szív itt nem eladó.

https://hitrock.hu
https://www.facebook.com/HitRockHungary

Ez is érdekelhet

Kövess minket!

2,844RajongókTetszik
1,731KövetőKövetés
44KövetőKövetés
64KövetőKövetés
1,348FeliratkozóFeliratkozás