Úgy látom a jelennel nagyon hadilábon állnak az emberek. Minden igyekezetem ellenére előfordul, hogy én is. Ugyanis amikor eszembe jut, hogy írok valamit, akkor mindig a -majd írok- jut eszembe, ami persze azt eredményezi, hogy majd egyszer írok, vagyis nem következik be. Tehát most elhatároztam nemes egyszerűséggel, hogy Írok! És láss csodát, tényleg… 🙂
De nem csak erről van szó. A mindennapjainkat mérgezi a majd, a múlton való rágódás és a jövőn való töprengés. Így elveszítjük a jelent. Ami pedig a legfontosabb része volna az életünknek. A múlton nem áll módunkban változtatni, valamint az elmúlt pillanatokat sem hozhatjuk vissza. Tehát kár azon keseregni, ami volt, amit másképp kellett volna tenni. Fogadjuk el, hogy megtörténtek, ne próbáljukn múltbéli érzéseket visszahozni, hiszen ezek az érzések akkor voltak a pillanat részei. Akkor kellett volna élni bennük, nem most. Ezáltal kimaradhatunk valami nagyon fontos jelenben zajló eseményből, ami esetleg az életünket változtatja meg, mert a múltat képtelenek vagyunk elengedni.
A jövőről való találgatás szintén haszontalan elfoglaltság. Senki sem tudhatja mit hoz a holnapja. Persze szeretünk rajta molyolni. Ugyanúgy ahogy a múlton az agyunk a jövőn is szeret gondolkodni. Viszont ezzel álladó feszültséget gerjesztünk, mivel nem tudjuk mi is történhet. Előre vetítünk rengeteg rosszabbnál rosszabb kimenetelű jövőt. Míg olyan stresszesek nem leszünk, hogy már pihenni sem tudunk.
Erről van egy kis sztorim. Egy kedves barátommal történt meg az eset. Könnyű lesz vele azonosulni, hiszen mindenkivel előfordult már ilyesmi, erre a nyakamat teszem 🙂
Adott egy koránkelős, fárasztó olyan -minden összejön- típusú hétközepi hétköznap. Már mindenki tudja, miről beszélek, igaz? Húzzátok a szátokat? 🙂 Na egy ilyen napon azt gondolta kedves barátom, amit mindenki szokott. Alig várta, hogy a munkahelyén végezzen. Már látta maga előtt, ahogy az ágyában betakargatva ücsörög a tv előtt egy bögre meleg teával és a kedvenc csokiját majszolva. Ki ne vágyna ilyesmire egy kimerítő nap után?! Letelt a borzasztó hosszúnak tűnő, megpróbáltatásokkal és hazautazással teli nap. És ott ült az ágyában a tv előtt teával és csokival, amikoris felhívott engem. Elpanaszolta, hogy milyen rossz napja volt, és hogy egész nap arra várt, hogy otthon legyen, DE holnap is milyen korán kell kelnie, utaznia, és ugyanez a borzalom vár rá… Vagyis ahelyett, hogy élvezte volna azt a pillanatot, amire egész nap várt Ő inkább előre vetített egy jövőképet, ami a mai tapasztalatain alapult, és kész is a pihenésgyilkos stressz. Na hányan rontották már el a pihenésüket azzal, hogy elképzelték a holnap viszontagságait? Vagytok páran igaz? Ekkor hívtam fel a figyelmét erre az általánosan elkövetett hibára, amit mindennap csinálunk.
Ha egész nap vártok egy pillanatra, akkor ne kövessétek el azt a hibát, hogy hagyjátok tovaszökkenni. Tessék kiélvezni! -Persze! -gondolhatjátok. -Mondani könnyŰ!- Csinálni is az! Csak figyeljétek meg magatokat és kapjátok el folyamatában a rossz gondolatmintát és cseréljétek ki! Ismerjétek fel a jelen szépségeit! Ahelyett, hogy arra gondoltok már előző este, hogy jajmileszholnap, derosszlesznekem bla-bla… Hahó! Ébresztő! Ott ülsz az ágyban, a kedvenc filmedet/sorozatodat nézve a kedvenc csokiddal/pároddal. Élvezd ki a jelent! Minden percét, hiszen azt a pillanatot soha többet nem hozhatod vissza az életedbe. Éld meg és légy boldog!
Soraimat egyik kedvenc gondolatommal zárnám, már nem is tudom megmondani hol olvastam, de az agyamba égett. Vagy az is lehet, hogy épp Brigitől hallottam. Az időt mi emberek találtuk ki. A Földnek nincs két pontja, ahol ugyanannyi volna az idő. Egyvalami van ugyanakkor az egész Földön, az egész univerzumban: a MOST.