A civil életemben startupokkal foglalkozom, vagyis olyan cégekkel akik innovatív termékeket, vagy megoldásokat akarnak bevezetni a piacra.
Tavaly egy képzést tartottam vállalkozóknak, és a „magas kockázat, nagy üzlet” dolog szemléltetésére épp Michael Jordan és az Air Jordan márka születését hoztam fel példának. Ma már az utcán minden kb. minden harmadik ember lábán ez a modell látható, de az egész márka megszületése, felfutása, és napjainkig tartó diadalmenete egy roppant valószínűtlen konstellációból jött össze.
A profi sport nem csak a teljesítményről, hanem az eladott jegyekről, merchandiseról, és a marketingről is szól. Ez persze mindig így volt, mióta ez az iparág megszületett, de MJ23 és a Nike összeházasodása egy tankönyvi példa arra, hogy egy valószínűtlenül merész húzással hogyan lehet egy egész iparágat újradefiniálni.
Aki látta a Last Dance sorozatot, vagy a Michael Jordan rajongói körbe tartozva elolvasott erről néhány könyvet (magyarul is megjelent több kötet) annak nem újdonság a sztori. Az viszont, hogy csak a példa nélküli karrierből csak ezt az aspektust kiemelve valaki egy egész filmet szenteljen a témának- ez egyben megsüvegelendő, és kockázatos vállalkozás, mint maga a téma, amiről szól.
De az emberek szeretik az inspiratív történeteket – és a mai világban, amikor a mozivásznakról már szinte kifolyik a CGI és a sok kitalált szereplő/világ, üdvözítő látni olyan alkotásokat amelyekben hús-vér emberek igaz történeteket mutatnak meg. Az AIR egyik legnagyobb előnye, hogy egy régi vonalas film, a szó legjobb értelmében.
A Matt Damon – Ben Affleck páros már pályájuk elején is emlékezetes dolgokat hoztak össze -mint például a Good Will Hunting- és most újra összeálltak, hogy ezt a hihetetlen sikersztorit elénk tárják. Remekül sikerült a dolog, a történet, a tálalás, a casting, a díszlet, minden telitalálat.
1984-ben, a NIKE pusztán a kosárlabdacipők piacának pusztán 17%-ot tudhatott magának piaci részesedésként -szemben például az ADIDAS 59%-val.
Jordan ekkor még újonc, a komoly eredmények, bajnoki -és MVP címek ekkor még nem fémjelezték a nevét.
1984-ig nem volt arra példa, hogy egy egyetemről draftolt újonc rekordösszegű szponzorációt, és egy saját cipőt kapjon – ahogy az is újdonság volt, hogy valaki részesedést kapjon az eladott termékekből.
A NIKE elfeledett kosárlabda osztálya ezt hozta annak idején tető alá. Ehhez persze kellett kreativitás, üzleti érzék, merészség, nyomozás. Volt benne rengeteg feszültség, kérdés, egyéni és céges érdekek egymásnak feszülése és persze egy harc a legendáért akit minden, az adott piacon lévő cég szerződtetni akart.
Bár tudjuk, hogy Jordan végül aláírta a szerződést, és hogy az Air Jordan márka megszületett, a film mégis olyan zseniális dramaturgiát épít fel, hogy az ember ezt egészen a vége főcímig hajlamos elfelejteni, és a szereplőkkel azonosulva izgulhatunk, hogy sikerül-e tető alá hozni az évszázad cipőbizniszét.
A film nagyon tudatosan használja a zenét, mint hangulatteremtő eszközt, sokkal több a zenés, vagy háttérzenés jelenet, mint más hasonló stílusú alkotásokban. Ez egyrészt remek fogás, másrészt, aki szereti a ’80-as évek zenéjét, az a film majdnem két órája alatt a kánaánban fogja érezni magát. Bruce Springsteen, Dire Straits, Cindy Lauper – és sorolhatnánk a kor ikonikus előadót, akik felbukkannak a soundtracken – sőt, azon is túl, hiszen vannak kifejezetten a korszak egyes dalaira felépített monológok is.
És, ha már kosaras film: a kosárlabda szerelmesei is otthonosan érezhetik magukat, rengeteg képi és szóbeli utalás történik a kor kosárlabda csapataira, játékosaira,és úgy az egész szubkultúrára nézve.
A sport, a kosárlabda, a ’80-as évek és az üzleti sikereket megmutató filmek szerelmeseinek egyaránt ajánlom a filmet.
10/10