A General Press Könyvkiadó februári újdonságai |
![]() Jenny Mustard: Okay Days – Nélküled nem megy„Inkább egy pocsék nap veled, mint egy átlagos nélküled.” Londonban beköszönt a nyár, és két fiatal útjai évek múltán ismét keresztezik egymást. Samantha huszonnyolc éves, gondtalan, minden ízében kaotikus, és elsöprő erővel veti bele magát a gyakornoki munkába egy brit marketingügynökségnél. Lucas huszonhét éves, érzékeny, hidegvérű, és próbálja egyben tartani felnőtt élete széteső darabjait. Amikor egy házibuliban újból találkoznak, az évekkel korábban kipattant szikra megint lángra kap közöttük, de tudják, hogy a kapcsolatuk csak rövid időre szól, mert Samnek hamarosan vissza kell térnie Stockholmba. „Magával ragadó… Sally Rooneyra emlékeztet. Összetett és életteli óda a szerelemről, az útkeresésről és a tévedésekről.” – Stylist Megjelenés: 2024. február 5. |
![]() David Nicholls: Egy nap„– Látlak magam előtt negyvenévesen – mondta, a hangjában egy csipetnyi gonoszsággal. – Tökéletesen el tudlak képzelni, itt és most. 1988. július 15. Emma és Dexter a diplomaosztójuk napján találkoznak először. Másnap elválnak útjaik, és mindketten különböző irányba indulnak el az életben. Vajon hol lesznek ugyanezen a napon egy év múlva? Vagy a következő évben? És az azutániakban? „Egy briliáns vígjáték, tele félreértésekkel, a szereplők által elkövetett hibákkal és sokfelé ágazó beszélgetésekkel; mindazzal, ami a való életet is alkotja.” – Marie Claire Megjelenés: 2024. február 8. |
![]() Angela Marsons: Eltemetett emlékekA rendőrséghez bejelentés érkezik: egy panelház negyedik emeletén egy fiút és egy lányt találtak a radiátorhoz bilincselve, a lány még épphogy életben van. Az ügy a gyilkossági csoporthoz kerül, ahol Kim Stone felügyelő a sok apró bizonyítékot vizsgálva ráébred, hogy a bűnügy minden egyes részlete az ő életének legszörnyűbb emlékét idézi vissza: harminc évvel ezelőtt őt és az öccsét tartották fogva ugyanígy, ugyanennek a panelháznak egy pár emelettel feljebb lévő lakásában. Amikor pedig egy újabb bűneset történik, ahol Kim nevelőszüleinek a balesetét másolja le az elkövető, a felügyelő rájön, hogy valaki az élete legtraumatikusabb eseményeit alkotja újra. Megjelenés: 2024. február 14. |
![]() Ashley Elston: Az első hazugság„Miután az első hazugság elhangzott, a legtöbben hisznek benne. Annak kell a legerősebbnek lennie. Az a legfontosabb. Az egyetlen, amit muszáj kimondani.” Evie Porternek mindene megvan: fehér kerítéssel körülvett kertes ház, puccos baráti társaság és a tökéletes férfi. Csak egyetlen bökkenő van: Evie Porter nem létezik. Reese Witherspoon könyvklubjának ajánlásával. Megjelenés: 2024. február 15. |
![]() Lee Child – Andrew Child: A titokA tettek olykor hangosabban beszélnek, mint a szavak. A kilencvenes évek elején, az Amerikai Egyesült Államok különböző pontjain köztiszteletnek örvendő tudósok szenvednek halálos balesetet – látszólag egymástól teljesen függetlenül. Mégis felmerül a gyanú, hogy a halálestek között kapcsolat lehet, ezért a Védelmi Minisztérium különleges akciócsoportot hív össze. Igazi mestermű… Gyors és ütős, akárcsak Jack Reacher, aki teszi, amit tennie kell: fejeket tör be és szabályokat szeg meg, hogy kinyomozza az igazságot. – Daily Express Sodró akciójelenetek és pár csepp humor… már nagyon vártunk, Jack! – The Times Megjelenés: 2024. február 23. |
Küldj egy könyvölelést!
Egy mit? Bizony! Jól olvastad. Valentin-nap alkalmából miért ne lephetnéd meg a szerelmed vagy az egyik szeretted egy könyvvel? És miért ne lehetne az épp Claire Daverley Éjszakákon át című szívhezszóló kötete? Ráadásul némi édesség kíséretében! Az akció részleteivel kapcsolatban ide kattintva tudsz tájékozódni. |
|
![]() |
![]() |
Kasivai Hiszasi: A Kamogava Kifőzde Egy csendes kiotói mellékutcában van egy különleges étterem. A Koisi és édesapja, Nagare által vezetett kifőzde csodálatosan extravagáns ételekkel kényezteti a vendégeit. Ám nem ez a fő ok, amiért érdemes hozzájuk betérni… |
Sabrina Jeffries: A herceg hitvese Egy múltbéli csók az elragadó és éles eszű Miss Olivia Norley-val látszólag már csak egy halvány emlék Thornstock hercege számára. Bár a legjobb partit kereső anyák és lányok világában a férfinak számtalan feleségjelölt kerül az útjába, a hódításairól hírhedtté vált Thorn továbbra is agglegény marad. Egy Oliviával való véletlen találkozás azonban kizökkenti a nyugalmából, hiszen még jól emlékszik a csókjuk utáni zsarolásra, amely mindkettejük nevét beszennyezhette volna. „Mámorító… A Hercegi kör-sorozat legújabb része a romantika, a titokzatosság és az izgalom tökéletes elegye.” – Publishers Weekly |
Freya Sampson: Az elveszített jegy |