A 90-es években lezajlott „true metal” újjáéledés világszerte termelte ki a máig is aktív zenekarokat, hála elsődlegesen a Hammerfall úttörőnek nevezhető tevékenységének (is). A rendkívüli csatazajban fogant bandák között akadt jónéhány olyan, immár a 2000-es évek elején, amelyik valamiféle specializálódást választott magának, így született meg a háborús tematikájával a Sabaton, ekkorra tehető a Nightwish operás-áriás metaljának beerősödése, de a 2003-ban alakult Powerwolf egyházi zenei alapú metalja is ekkor indult hódító útjára. Ezeknél a zenekaroknál egyértelműen megfigyelhető volt a zene mellett már a külsőségek, a vizualitás erősödése is, mondjuk a többi heavy metal bandától eltérően a Powerwolf esetében nem csatabárd, hanem a templomi füstölő lóbálása.
A Sabaton említése azért is fontos ebben az esetben mivel a két csapat pályafutása nagyjából egy időpontban kezdődött, de a pályaívük sem tér el jelentősen egymástól, sőt zeneileg is összeér valahol a két életút, de erről majd később. Nagyszerűnek találom a Powerwolf által használt, szuggesztív esztétikát, a banda hiperagresszív vérfarkas kabalájának használata a legtöbb lemezborítón, valamint a banda megjelenésének és hangzásának túlzott liturgikus mivolta, a szövegvilágban pedig a „dominus, sinner és sacrement” szentháromság-állandóság használata a rajongók esetében nyilván már-már függőséget okozhat, de a kívülállók számára is erősen addiktív lehet. Először a 2011-es Blood of the Saints-szel vágta belém a szemfogait az erőfarkas, az az album volt az első, ami igazán megfogott a bandától, de úgy általában mindegyikben találtam valami kiemelkedőt, ami visszacsalta a lejátszómba az aktuális cd-t akár még évekkel később is. A 2015-ös Blessed and Possessed volt a másik csúcspont, és igazságtalan lennék, ha nem említeném meg a 2018-as év dalát, a Demons Are a Girl’s Best Friend-et.
Mindig is úgy láttam Sabatont és Powerwolfot, mint rokon szellemben nyomuló zenekarokat, hiszen mindkét projektben van egy következetes, a szövegekben megjelenő tematika, egy zord hangú frontember, és mindketten a Judas Priest-szerű heavy metalra specializálódtak, amelyet egy kis power metal, a Sabaton esetében továbbá terepszín, a Powerwolf esetén pedig tömjénfüst is díszít. Akárcsak pályafutásának ezen a pontján a Sabatontól, őrültség lenne elvárni egy olyan bandától, mint a Powerwolf, hogy jelentősen megváltoztassák a hangzásukat. Így nem meglepő, hogy a Wake Up the Wicked úgy szól, mint a legtöbb albumuk, azonban a lemez 1589 című tétele tökéletesen úgy hangzik, mintha ténylegesen egy Sabaton lemezen szerepelne, mondjuk azért is, mert egy heavy metal történeti mesét hallhatunk az állítólagos vérfarkas, Peter Stumpp szörnyű kivégzéséről. De ez még a jobbik eset, mert a Joan of Arc szintén úgy szól, mint a Sabaton, de ezúttal sajnos a dal egy másodvonalas copynak tűnik.
Ez a kettősség sajnos jellemző Powerwolf 9. stúdióalbumára, mivel az egyik esetben a legzseniálisabb, bombasztikus formáját hozza a banda, a másikban pedig a teljesítményük éppen csak megfelelő, de egyáltalán nem kivételes. Azt gondolom, hogy a Blood of the Saints egykori nagyságához fogható kategóriát megközelíteni csak a már említett 1589 és a cd-beli szomszédai, a keltás hangulatú Heretic Hunters és a Viva Vulgata tudja, mivel ebben a hármasban Attila Dorn énekes hangja is fenségesen szárnyal, igazán emlékezetes az itteni teljesítménye, különösen igaz ez a fent említett függőséget okozni képes Heretic Hunters esetében.
Azonban a Wake Up the Wicked nagy része a Powerwolf esetében a középút kategóriájába tartozik, bár szokás szerint azért passzol a banda gigantikus hangzásvilágához. Általában úgy mérem a Powerwolf erejét, hogy egy album meghallgatása közben megindul-e a kezem a képzeletbeli templomi orgonán, de jelen esetben az album tizenegy száma és 37 perce az önfeledt szórakozás helyett csak az arra való vágyakozást eredményezte.
Meg kell gyónnom, hogy lehet a Wake Up the Wicked pompásan és hozzáértően kivitelezett, de egyszerűen nincs elég kiemelkedő momentum rajta ahhoz, hogy teljes szívből ajánlani tudjam. Ha szereted a Powerwolfot, valószínűleg teljesen jónak találod majd ezt az albumot is, de néhány számon kívül szerintem kevés olyat fogsz találni, ami a futó hallgatásokon túl is marandó élményt eredményezne.
10/7. Ezen a héten, jövő héten gyengébb lesz.
A Powerwolf 10. 22-én fellép az MVM Dome-ban, méghozzá a HammerFall és a Wind Rose társaságában! Facebook esemény ITT, jegyek pedig ITT!
