A 2008 óta aktív VAN zenekar legújabb EP-jével gondoskodott róla, hogy jól induljon az évem. A debreceni csapat sorait olyan muzsikusok erősítik, mint a Bordó Sárkány két oszlopos tagja, Dickmann Roland és Kiss Ernő, vagy éppen Fábry András, akit többek között az Angel Rust nevű FNM tribute formációból ismerhet a hallgatóság. A zenekar amúgy nemigen kapkodós fajta, legutóbbi stúdióanyaguk, a Forog nagylemez 2017-ben jött ki. (Az ezen szereplő, korábban demó formában már megjelent Bál engem anno teljesen kifektetett, de az egész lemez érdemes a pótlásra, ha valaki esetleg még nem hallotta volna.)
A VAN egyik nagy erénye tehát, hogy a hangsúlyt a minőségre helyezik a mennyiség helyett, s ez a január 17-én megjelent Alávaló talpalávaló esetében is helytálló. Az EP öt dala külön-külön is megáll a lábán, egyben hallgatva pedig kellően változatos, izgalmas 24 perces zenei utazást kapunk, ami pont elegendő arra, hogy behúzzon a zenekar világa – ezzel együtt éppen nem válik fárasztóvá a végére ez az egyébként igen sűrű muzsika.
No de miről is van szó: reneszánsz és folkos elemekkel tarkított – valamint progresszív hatásokkal erőteljesen átitatott –, középkori hangszerekkel színesített pszichedelikus rockzene ez, valami egészen zseniális hangszeres játékkal elővezetve, amire a csodaszép ének teszi fel a koronát. Mindez egy olyan egyedi atmoszférát eredményez, amivel nem mindennap találkozik az ember.
Ugyanakkor mégsem a zenei villogás, az egyediségre való törekvés áll az anyag középpontjában; aprólékosan meghangszerelt, jól felépített, (s mint említettem) teljes értékű dalokat kapunk az EP-től. Számomra a Kis kece lányom c. népdal új dimenzióba helyezett – mondhatni megbolondított – feldolgozása a lemez csúcspontja. Itt még némi drum’n’bass zakatolást is belecsempésztek a világzenei/népzenei környezetbe a sokat látott zenészek, kicsit megidézve a dicsőséges 90-es/2000-es éveket. Tóth Emese is itt énekli a legnagyobbat, de a többi dalban is átlagon felüli dallamokat hoz.
A másik csúcspont az instrumentális címadóban felharsanó középkori duda és a „rockos” hangszerek kombójának köszönhető. A népi hangszerek tökéletes szimbiózist alkotnak a megszokott rockzenekari környezettel és előadásmóddal, meg úgy általában is érződik, hogy ezt a muzsikát játszani is éppolyan felemelő és szórakoztató lehet, mint amilyen hallgatni.
Nagyon ajánlom az Alávaló talpalávalót. Kiszakít a hétköznapok monoton szürkeségéből, feltölt, utaztat. Hidd el, szükséged van rá.
10/10