(Zenekritika)

Még egy éve sincs, hogy a Romantikus Erőszak kiadta a Petőfi versek feldolgozásából álló Szabadság, szerelem! című lemezét (Bővebben itt: http://ricsandgreen.hu/romantikuseroszakszabadsagszerelem2014.rag ), erre máris itt a folytatás, méghozzá 3+2 dal képében! Mivel azzal a lemezzel eléggé magasra tették a lécet Sziva Balázsék, kíváncsi voltam, ezúttal sikerül azt megugrani.

Ric$ - 2015-10-22

(Zenekritika)

Kicsit hihetetlen, hogy a csajtrió első lemeze, a Fejjel lefelé! már egy éves is elmúlt. Nem töltötték henyéléssel ezt az esztendőt, hiszen a rengeteg koncert mellett arra is volt idejük, hogy megírják és felrántsák a folytatást, Jobb, ha hozzászoksz! címmel. Mivel a debütáló korong elég meggyőző volt, ezért nem volt kérdés, hogy a folytatást is kiemelt figyelem fogja övezni.

Ric$ - 2015-10-11

(Zenekritika)

Megérkezett végre a Paddy And The Rats negyedik lemeze, a Magányos szívek útja. Nagyon hosszú idő telt el a Tales From The Docks óta. Ha jól számolok, három lemezmentes éven vagyunk túl, ami, ha figyelembe vesszük a zenekar életkorát, már-már aggasztóan hosszú. Minél tovább nyúlt a várakozási idő, annál nagyobb kérdőjel volt bennem: vajon érdemes lesz ennyit várni egy lemezre? Meg tudnak újulni? Van még elég puskapor abban a bizonyos hordóban, vagy bizony okkal csúszik az a lemez?

Ric$ - 2015-09-09

(Zenekritika)

A 9MM zenekar totálisan elkerülte a figyelmem eddig a lemezig. Nagyon szeretem a mocskos, karcos, punk-rock muzsikákat, a német színtérre kiemelten figyelek, valahogy mégis elmentek eddig mellettem. Mivel nagyon tetszett a címadó nóta klipje, meg a jópofa borító, gondoltam teszek egy próbát velük és a lemezzel.

Ric$ - 2015-09-08

(Zenekritika)

A berlini Church Of Confidence (mely már 1995-től létezik) egy tökös kis punk-rock csapat, ami nekünk, magyaroknak már csak azért is érdekes lehet, mert esztergomi basszusgitárossal rendelkezik! A trió négyhúrosa már hosszú évek óta odakint él, dörmögi a ritmust itt és a No Exit (aus Berlin)-ben is. Az aktuális hazalátogatásnál hozta el nekem a trió új lemezét, az októberben megjelenő Damnation to the Non-Believers-t. Az előző, In Black & White egy roppant jó korong volt, telepakolva slágerekkel, ezért nem volt kérdés, hogy az lemezt odakint is komoly várakozás előzi meg.

Ric$ - 2015-09-07

[86 - 90]