Vilkó: A Guns és én (Pisztolytáska és rózsapatron - 2013)
(Könyvkritika)


Kiadó: Pluralica
Nem voltam egyszerű helyzetben a könyv kapcsán, hiszen szerintem én vagyok az egyetlen HR-fan, aki csak a saját dalok miatt kedveli a bandát, hiszen nem igazán kedvelem a Guns-t, hogy finoman fejezzem ki magam. Ám ez a kijelentés valóban megállja még a helyét? Érdekes dolog volt ugyanis e könyvnek az olvasása. Egyfajta utazás, amely kicsit elgondolkodtatott többek között azon is, hogy valóban nem kedvelem a bandát, illetve hogy rajongtam-e én igazán már valamiért?

Ez a könyv ugyanis legalább annyira korlenyomat, mint amennyire szakkönyv, és legalább annyira életrajzi regény, mint amennyire biográfia. Érdekes egyveleg, amiről már az első oldal közepén éreztem, hogy működni fog. Nagyon jó, olajozott gépezetként ráadásul. Vilkó stílusa pazar. Olyan, mint maga a rákenroll. Néhol kicsit pozőr, túldíszített, csicsás, néhol egyszerű, puritán, és húsba vágóan igaz. Viszont ami a legfontosabb: mindig mindenből mindenhol annyi van, amennyinek ott kell lennie. Se több, se kevesebb. A harmadik mondat már magába szippant, majd folyamatos olvasásra ösztönöz, amíg be nem fejezed, majd amikor becsukod az utolsó oldal után olyan hiányérzeted lesz, hogy el kell olvasnod újra, hiszen első alkalom után még nem tudod, melyek lesznek a kedvenc részeid, amiket később előszeretettel lapozol fel újra és újra.

Mindig is vonzódtam a zenei témájú könyvekhez, biográfiákhoz, hiszen imádom ezt a zenét, ezt a közeget, ezt a milliőt. Semmi sem  képes olyan érzést adni számomra, mint a rock, illetve a zenészek alkotta embertömeg. Amióta rájöttem, melyik zenében találom meg igazán önmagam, azóta ebben szeretek mozogni. Meghallgatok sok stílust, sok fajta zenét, de a rock örök, csak hogy elpuffogtassak valami ezerszer lerágott közhelyet. :)
Szóval ez a könyv maga a rákenroll. Nem azért, mert egy aktív zenész írta, hiszen ez önmagában kevés lenne az üdvösséghez, hanem pusztán azért, mert Ő éli is ezt, és minket is belerángat. Ha akarnánk, se tudnánk ellenkezni!

Ám miért is akarnánk? Ott tartottam igazából, hogy amikor elkezdtem olvasni a könyvet akkor újra gyerek voltam. Hiába vagyok 6 évvel fiatalabb, mint Takács Úr, hiába nem vagyok Guns fan, azonnal bele tudtam magam képzelni a helyébe. A rajongóéba, aki mindent tudni szeretne (erről az oldalamról Szasza sokat tudna mesélni, akit szerintem anno jó pár alkalommal az őrület határáig kergettem szerintem a Sex Action-Action-ről feltett kérdéseimmel...), aki mindent meg akar hallgatni, kalóz-koncertfelvételeket gyűjt, meg minden relikviát, ami csak fellelhető. Aztán pontosan tudja, hol kell megfordítani a kazit a másik oldal adott számához, illetve aki azonnal levágja a borítón látható párhuzamot a hanghordozó és a ceruza között. Talán ennyire sosem rajongtam semmiért, mint Ő a Gunsért. Már csak ezért érdemes volt elolvasni a könyvet. Újra gyerek voltam, aki alig várja, hogy valaki lemásolja Neki az aktuális kedvence új, vagy éppen meg nem lévő lemezét, vagy a spórolt pénzen megvehesse a gyenge utánzat kazettát a lengyel-piacon, hogy a buszon hazafelé már a walkmanben lehessen. Ezt az érzést kaptam kicsit vissza, amiért nagyon hálás vagyok. Köszi Vilkó! :)

Remélem, hogy ez a könyv legalább kétszer annyi példányban fog elkelni, mint amennyi a bekerülési költsége, mert szeretnék egy újabb Vilkó könyvet a rákenrollról. Az ára pedig a kivitelhez és az élményhez képest majdhogynem bagatell. A fotók benne nagyon jók, és nem közhelyesek, a szerkesztettség, a belső tartalom, a szavatossága és az igényessége (ezt főleg a papírra értem) példaértékű. (Mivel picit betekintést kaptam a háttérfolyamatba én szeretnék Gergőnek is gratulálni, hiszen remek munkát végzett a szerkesztéssel!)

Nos, továbbra sem vagyok Guns rajongó, hiszen számomra a mai napig a Motley Crue 1994-es, cím nélküli lemeze az univerzum legjobbja, de azt el kell ismernem, hogy a Czifra Zoli barátommal sokszor már-már kabaréba hajló csatározásunk (örök kérdés: Crüe, vagy Guns?) innentől már leginkább csak geg. Igen, rájöttem: sok Guns dalt szeretek... :)

Hiánypótló mű, amit büszkén helyeztem fel elolvasás után a polcra, a benne szereplő dedikálást pedig külön köszönöm Vilkó! :)

10/10 Kötelező olvasmány mindenkinek, aki a rockzenét szereti! :)

Rendelés és info:
http://agunsesen.hu/#megveszem
https://www.facebook.com/agunsesen

Ric$ - 2013-12-04

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!