Tavaszindító a Várban és Esztergomi Tavaszi Fesztivál!
(Életképek)

Itt a tavasz, ráadásul igazán csodás időt ígérnek az égiek a hétvégére, így hát mi is lehetne jobb, mint egy szórakoztató családi program a Várban és környékén? Valószínűleg nem csak mi gondoljuk ezt így, hiszen a Vár, a Várszínház és a Várhegy megtelik élettel és programmal!

Április 1-én, pénteken újra megnyitja kapuit a látogatók előtt az esztergomi Babits Emlékház!
A szombati, a Nagy Durranás!-ra keresztelt programok a Vármúzeumban lesznek, méghozzá már délelőtt 10 órától, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Részt vehetünk kedvezményes tárlatvezetésen, kézműves és mesesarkot látogathatunk, hogy a család kicsi és nagy tagjai egyaránt jól szórakozhassanak.
14 órától Az Estergon Aslanlari és az MNM Esztergomi Vármúzeuma közösen, ünnepélyes keretek között adja át ágyúját, amihez Rezi Kató Gábor mond köszöntőt és a Szelinek Együttes szolgáltatja a muzsikát.
14 és 18 óra között hagyományőrző csoportok viselet és fegyverbemutatókkal, rendhagyó tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket, melyek témája: Esztergom a török korban.
18 órától a Szelinek együttes koncertje lesz látható és hallható, aminek különlegessége, hogy a Fire Fantasy tűzzsonglőr csoport műsora teszi még feledhetetlenebbé az előadást.
18:30-tól egészen 20 óráig különleges hangulatú várséta az Esztergomi Vár tereiben, az Ezeregy Éjszaka meséinek jegyében!
20:30-tól, a Vár loggiáján a Dorogi csillagász Kör tagjai várják az érdeklődőket!

Április 3-án, vasárnap, Esztergom Város Önkorményzatának és az MNM Esztergomi Vármúzeumának közös Kulturális Napja kerül megrendezésre.
16 órától megnyílik a Velencéből Esztergomba című kiállítás, ahol megcsodálhatjuk Magyar Miklós festőművész és Vincze József szobrászművész alkotásait. A kiállítás előtt köszöntőt mond Romanek Etelka, Esztergom város Polgármestere, illetve a kiállítást megnyitja Bánhidy László, Esztergom város Alpolgármestere. A kiállítás házigazdája Rezi Kató Gábor múzeumigazgató lesz, a jó hangulathoz pedig Szabó Sándor gitárművész járul hozzá.
18 órától a Vármúzeum Nagytermében kerül megrendezésre a Tavaszi Zenei Fesztivál, ahol fellép Claus Boesser Ferrari, Heiko Plank és Szabó Sándor. Igazán különleges zenei csemegére számíthatunk!

Hát indulhatna szebben a tavasz első, igazán szép idővel beköszöntő hétvégéje? Szerintünk nem igazán! Bízunk benne, hogy sokatokkal találkozunk a Várban! Legyen szép napotok! :)

Ric$ - 2016-03-31

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!