Szerelmes vagyok Amerikába (az Usenkába). Gyere velem, szerintem Te is.
(Gondolatébr.)

Egészen biztos vagyok benne, hogy lesznek páran, akik habzó szájjal nyitják majd meg ezt az írás és idegesen azon tépelődnek majd, hogy mit is képzelek én, mit hordok össze MÁR MEGINT, és egyáltalán minek írok le ilyeneket, MÁR MEGINT...??? Nos, a válasz sokkal egyszerűbb, mint az ember hinné. És csak ismétlem a címbeli gondolatom, miszerint többen fognak velem egyetérteni, mint ellenkezni a végére.

Amerika, ami alatt most jelen esetben nyilván az Egyesült Államokat értem egy kellőképpen megosztó tényezőnek mondható napjainkban. Enne okairól nem kívánok értekezni, hiszen ez az oldal nem azért jött létre, hogy politikát is érintő dolgokról filozofáljon, hanem arra, hogy mondjuk a frankót, vagyis a magunk igazát. Jelen esetben is mindössze ennyiről van szó, és már érintettük ezt a témát sokszor, sokféleképpen, csak most szeretném egy kicsit koncentráltabban összefoglalni ezt a gondolatomat. Mivel azt mondtam, hogy a politikát tegyük félre, ezért most kicsit a múltat és a történelmet is. Van egyfajta generációs különbség köztünk és a szüleink között, ahogy köztünk és a nagyszüleink között még egy ennél is nagyobb. Mindenkinek másféle nézőpontja a boldog gyermekkorról, meg a boldogságról, ez elég valószínű. Most már, 12 hete gyakorló Apukaként teljesen másképpen szemlélek minden gyermekneveléssel kapcsolatos dolgot, és pontosan tudom, hogy ez még rengeteget fog változni a közeljövőben és utána is. Az elmúlt napokban átértékeltem a gyermekkoromat is újra, és kíváncsi voltam, hogy mennyit fog kopni a romantikus báj, ha kicsit szigorúbb szemmel taglalom magamban a dolgokat. (Fontos, hogy nézzétek meg a videókat is, mert csak akkor fog átjönni az egész cikk. Köszönöm! :) )


Nos, tehát Usenka, ahogy Borat is mondotta volt. Van Amerikának egyfajta bája, ami minden alkalommal le tud nyűgözni. A mértéktelen hazaszeretet és a kisvárosi feeling, amit olyan remekül bemutat a réteg pop, rock és persze főleg a country muzsika, ami visszaköszön a tipikusan amcsi filmekben, sorozatokban, könyvekben és még sokadik alkalommal sem vagyunk képesek haragudni érte. Ez az a báj, ami elkap, magával ragad és nem is ereszt, hanem belénk teszi a gondolatot, hogy milyen jó lett volna, ha a mi is ilyen gyermekkort kapunk az élettől. Nincs nyári munka, hanem helyette irány a tó, az erdő, az utca, a grund, és a játék, a buli és a szórakozás, ollszámörlong, avagy egész nyáron. El kellett telnie pár évnek, hogy rájöjjek, ez megvolt nálunk is, csak kontinensnek megfelelően. Ennek ellenére nem tudok szabadulni attól a bájtól, amit a már említett dolgok ábrázolnak nekünk. Vajon valóságos ez a nyári paradicsom? Ez a fajta kisvárosi élet odakint? Van mit irigyelnünk, vagy ez tényleg csak egyfajta modern, romantikus báj, amit lenyomnak a torkunkon, hogy megmutassák: Ők mennyivel jobbak nálunk?




Imádom, amikor az Amerikai Pite második részében lemennek a tóhoz, a Nagyfiúk 1-2-ben bemutatták az igazi vidéki nyári életet, az Állj mellém!-ben ott van a nagy nyári kaland, a Nyár királyai értelemszerűen erről (is) szól, ami mellé társulnak a könyvek, illetve a zene is. Rengeteg tipikus nyári sláger van, amiket akár a hóesés kellős közepén hallgatva is azonnal magunk elé tudjuk képzelni az amerikai tópartokat és strandokat. A másik ilyen dolog július 4. ugyebár ez kb ugyanaz, mint itthon az augusztus 20 kellene, hogy legyen, de nem csinálnak belőle kellően hangsúlyos dolgot, hogy ez tényleg egy ünnepnap legyen és ne csak egy újabb munkaszüneti napként tekintsünk rá. Itt is az kellene, hogy közösségként, igazán nagy ünnepként kezeljük, és valami jó nagy vurstlival hatalmas bálokat tartsunk.Nyilván ez egy naiv idea valahol, de én hiszem, hogy ebből az országból lesz egyszer egységes nemzet, jobbra-balra húzás nélkül.

Ám amikor rendesen végiggondoltam ezeket a dolgokat, arra kellett jussak, hogy magyar gyermekként is közel amcsi nyarakat éltem át, viszont mégis azt kell mondjam, valahol azért szívesen kipróbálnám azt is, ami ott van. Oda sosem költöznék, hiszen a Kárpát-medencének nincs párja. Mi ugyan nem a tóra jártunk, hanem a patakra gátat építeni, a határba túrázni, kirándulni, vagy esetleg a közeli sziklára egy kis magaslati levegőért, de a boldogság megvolt, ahogy a felhőtlen élet is, egészen addig, amíg nem kezdték el belénk sulykolni, hogy már itt a felnőtt élet, ideje megkomolyodni. Nekem igazából sohasem sikerült. Nagyon remélem, hogy nem is fog. Amikor utoljára próbáltam komolyan venni az életet, a legrosszabb másfél évet éltem át az életemből, amit csak lehetett...

A végére érve a szösszenetnek, és összegezve mindent, nem is Amerika a fontos, hanem az ottani dolgokból átjövő boldogság és gondtalanság. Ez megvan itthon is, csak ezek helyett ezt a depresszív baromságot próbálják belénk ültetni. Szerencsére egyre kevésbé megy. Akár az amcsi nyár lebeg előttünk gyermekként, akár a magyar, mindkettőnek legyen ugyanaz a lényege: szórakozzunk, játsszunk, éljünk a mának. Ne felejtsünk el gyermeknek lenni, és a gyermekeinket is erre ösztönözzük, illetve tegyük számukra lehetővé. Hátha kicsit kiszakadnak az internet világából és helyette kirándulnak egyet. Akár velük is mehetünk! ;)

Ric$ - 2015-07-12

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!