Sonic Rise: You Cant Bury Me EP (2014)
(Zenekritika)

Eléggé várós volt a bonyhádi csapat új anyaga, hiszen a Do Not Complete debüt egy eléggé jól sikerült EP volt, rendesen meg is turnéztatták, és élőben odacsaptak vele rendesen mindig. Nem is volt kérdés, hogy megjelenéskor rá is fülelek a cuccra.

Kellően horzsolós, arányosan karcos hangzással berobbanó Intro nagyjából fel is vázolja, mire is kell számítani az anyagtól, és ez az ígéret remekül be is válik. Az első dal, a My Faith mind zenében, mind szövegben kellően dühös, remek indítás, igazi hardcore zúzda. Igazából már itt arculcsapott, hogy mekkora fejlődés van az előző anyaghoz képest. Ehhez nyilván kellett a megváltozott felállás is, a koncertrutin is, de akkor is. A másodikként felcsendülő Money, a végén a hibátlan lassú résszel (ami nekem egy leheletnyi Pantera ízt sejtet), odamondós, tökös szövegével talán a legjobb tétel az EP-n. Az After All az első olyan tétel, ami csak sokadik hallgatásra adta meg magát nálam, viszont akkor teljesen. A Do Not Complete is egy azonnal ható sláger, első hallásra nagyon adja magát, hogy később alattomosan a fülben ragadjon. A záró, és egyben címadó tétel az, amivel nem tudtam mit kezdeni. Valamiért nem tetszett, de aztán mikor meghallottam élőben, akkor állt össze igazán, és akkor értettem meg, miért is ez lett a címadó.

Rajong, követ:
https://www.facebook.com/SonicRise

Hallgat, letölt:
http://sonicrise1.bandcamp.com/album/you-cant-bury-me-ep

Érdekes csapat a Sonic Rise, minden szempontból. Hallani, hogy nagyon  rajta vannak a hc vonalon, viszont semmiképpen sem kategorizálnám Őket csak ide, ugyanis ezernyi más hatást kihallani ebből az EP-ből. Iszonyatosan szeretik csinálni, és ez nagyon hallatszik is, és élőben látszik is. Megvan bennük a nagy áttörés lehetősége, mármint a műfaj(ok)hoz képest persze, viszont két EP után nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Korántsem tökéletes a You Cant Bury Me, egy dolog azonban biztos, a nyilvánvaló fejlődés mellett: a következő anyag lesz a döntő, ám addig sokat fogjuk hallgatni ezt. Miért? Mert kurta jó, és kurta jól esik a hallójáratoknak!

Csúcspont(ok): Money, My Faith
Mélypont(ok): Nincs rossz dal, csak nehezen barátkozós! :)

10/9! Nagylemezt akarok, tegnapra!!!

Ric$ - 2015-02-11

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!